Kedves Naplóm!
Miután félbehagytam Chloe Benjamin - A Halhatatlanok című könyvét... elkezdtem egy olyan trilógia első kötetét, amivel már nem is tudom mióta szemeztem. A könyvhét alkalmával szereztem be őket, főleg emiatt mentem (persze más is bekerült a vászonzsákomba, hogy hazajöjjön velem).
Stephanie Garber - Caraval című első kötetét fejeztem be a napokban. Köszönöm! Hálás vagyok azért, hogy ez a könyv meg lett írva, hogy ezt a történetet és karaktereket kitalálta, megszületett általa az egész Caraval világa.
A történet maga a két testvérrel, akik egymás tökéletes ellentétei nem újdonság. Értelemszerűen mindig a nagyobb vigyáz a kisebbre, nehogy bajba kerüljön, nehogy megsérüljön vagy bármi. De már az ebbe belevitt csavar is mutatja, hogy szerencsére többről van szó, mint klisék egymásra halmozását. Szóval nagyon boldog voltam, hogy nem kell attól tartanom, hogy csak a "megszokott" fordulatokat olvasom majd és a szokásos elcsépelt dolgok jönnek elő.
Scarlett és Donatella kapcsolata igazán érdekes, hiszen csak egy év van a két lány között, mégis úgy érződik, mintha legalább tíz év lenne a két lány között. Hiszen van a "buta fruska" meg a komoly nagytesó.
Vívódások és az, hogy miképp szabaduljanak az "otthon börtönéből" egészen kalandosra sikeredik. Itt is már az elején van egy újabb fordulat és innentől már nincs is megállás. Zseniális, ahogy a csavarok egymást csavarják meg, pont este/éjszaka értem a végére, amikor már csak azért se teszed le a könyvet, mert basszus, akkor belebetegszel, ha nem tudod meg, hogy mi áll a következő oldalon. Egyik barátnőm, aki szintén olvasta kapta éjszaka a percenkénti üzenetet a:
- - Basszus, nem hiszem el!
- - Neeeee, most tényleg?!
- - Mi a fsz...
...és hasonlókkal. Másnap reggel, amikor elolvasta ezeket csak röhögött rajtam.
A Caraval, mint világ szerintem remekül fel lett építve, a térkép is összeállt a fejemben, ahogy olvastam, hogy mikor-merre haladunk és hova jutunk el. Tetszett, hogy nem napközben játszódik, annak mindig van egy plusz rejtelmessége, hogy ha éjszaka éljük az életünket. De ez ki is derül a történetből, hogy miért alakult így.
SPOILER - TÖRTÉNETI LEÍRÁST TARTALMAZ!
„Soha ne feledd: ez az egész csak játék!” - Nem mindig hittem el ezt a mondatot, hogy képesek kimondani, hogy ez tényleg nem több játéknál... A varázslatos dolgok is egészen úgy hatottak, mintha a legtermészetesebb lett volna.
Nagyon bele tudtam magam élni a csodába. Egyszerre volt a hangulatom izgatott, szomorú, meghatott, dühös és értetlen.
Izgatott voltam, mert az egész kis világ annyira mesés volt. Egyszerre hihető és hihetetlen. Megfoghatatlan volt az egész káosz, mégis könnyen nyomon lehetett követni, hogy merre tartunk. Ha ki kéne jegyzetelni ezt a könyvet, hogy megfejtsük már a könyv olvasása közben, hogy mi történik... nagyon sok színre és cetlire lenne szükség és valószínűleg akkor sem lennénk teljesen képben egészen a végéig.
Szomorú voltam két okból is. Először azért, hogy ennyi szörnyűség történik a lányokkal. Ez szerintem minden lányt fel tud kavarni és elrebeg egy hálát, hogy nem abban az időben kell élnie. A másik okom pedig az volt, hogy a Rosa történetet annyira jól beleszőtte az írónő, hogy már tényleg elhittem, hogy emiatt vannak itt. Dante miatt pedig extrán szomorú voltam... meg dühös.
Meghatott az az érzelmi felépítés, ami Julian és Scarlett között volt. Noha csak öt napról beszélünk, miközben ez kialakult, de esküszöm megtudom érteni. Én is szerettem már bele valakibe egy este alatt... öt napban pedig valószínűleg már azt tervezném, hogy mi lesz a gyerekeink neve. Persze a Rosa sztori szál itt is kihatott. Az annyira nem húzott be, hogy Scar ennyire féltette a testvérét, ez inkább egy picit már frusztrált, hogy ennyire csőlátással csak a tesóra megy.
Dühös, nos az sokminden miatt voltam. Mert folyton megfordult a karakterek nézete és szerepe. Ki találna ki ennyi csavart egy személy történeti szerepére?! Hát komolyan, dühítő volt, persze a szó minden jó értelmében. Persze dühített az, hogy Julian néha annyira szeszélyes volt, az, ahogy Dante viselkedett miután Scar nem ment vele és kiderült, hogy "köze" van Julienhez. Vagy azért, mert a kormányzót vaslapáttal ütöttem volna válaszul arcon... na meg a grófot is. Tellának is voltak hülyeségei, de az inkább csak a végén de azt meg is értettük. A legvégéig egészen utáltam Legendet is.
De a leginkább nem értettem, hogy mi történik. Illetve de... értettem de értetlenül ültem a könyv mellett, miután befejeztem, hogy egyszerűen "csak" vége van. Persze rettentően jó vége lett. Az, hogy még a szerelmesek is "egymásra" találtak pedig csak hab a tortán.
A karakterekről egy picit bővebben...
- Scarlett: Nos, a főhős eléggé vegyes volt számomra. Az elején nagyon idegesített, hogy ennyire aggodalmas, ennyire csak a testvére miatt aggódik és ez az önfeláldozó szerep... falra másztam tőle. Aztán a játék során egy kicsit megedződött bár tény, hogy még ott is idegesített, aztán végre kibontakozott az a bizonyos szerelem és végre nem csak a csőlátás létezett. Az, hogy nehezen bízik meg bárkiben, ez az előtörténetét tekintve rendben is van. Az ébredező boldogsága jól érzékelhető volt. Karakánul is tudott viselkedni, ha kellett.
- Tella: Sokat nem találkoztunk vele, mert csak a történet elején és végén volt szerepe, de mind a kettőnél elég kulcsfontosságú volt. Csélcsap, buta fruska akiről a végén kiderül, hogy nem is olyan megfontolatlan, mint azt hinnénk és lehet inkább ő az, aki jobban aggódik és gondját viseli maguknak.
- Julian: Fú de sokáig nem tudtam hova tenni. Tetszik / nem tetszik a karakter... de aztán én is elkezdtem érezni azt a fajta rajongást, azok a kicsi "nemtörődöm" dolgok miatt. Az a tipikus rosszfiú stílus megvan benne is és emiatt szerintem mindenki is szerelmes lesz belé. Elképzeléseim szerint, ha a Netflix csinál ebből a könyvből is egy sorozatot, akkor a Bridgerton család hercege játszhatná. Biztos, hogy miután megnéztem, akkor újrakezdeném és ez menne 7/24. - Egyébként szerethető a végén pedig kiborító szereplő.
- Dante: Pici szerep, de ő meg. teljesen tipikus rosszfiú. Annyira jó lett volna még olvasni róla. A sértett férfi, aztán az, aki annyira kétségbe van esve és szeretné, ha a Rosa sztorira végre pontot tehetne. Teljesen elhittem. Aztán egyszer csak vége lett az ő történetének. Annyira szomorú voltam. Főleg a végén, mikor ő nem jön vissza.
- Legend: Azt a picike úristenit neki! Hát lehet ennél jobban először utálni majd megérteni egy szereplőt? Az utolsó oldalakig úgy gondoltam, hogy egy pszichopata. Aztán mégse. Nagyon sokat várok a második kötettől, hogy megismerjem őt. Legalábbis remélem (a címből), hogy róla fog szólni.
Összegzés:
♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥
„Ó majd meglátod, biztos vagyok benne, a következő játékot már sokkal jobban fogod élvezni, még nálam is jobban!”
Már az első könyv megvett kilóra. Szóval nagyon várom a folytatást. Annak, aki szeret együtt lélegezni, izgulni a karakterekkel ez egy remek könyv lesz. Titokzatos, megtévesztő és csodálatos. Mindig nehéz egy összegzést úgy megírnom, hogy tényleg megfogalmazzak benne mindent, amit szeretnék. De ez a könyv annyira jó, hogy nem tudok róla úgy írni, hogy kinek érdemes elolvasnia. MINDENKINEK! Az éjszakai cirkuszhoz gondoltam, hogy hasonló lesz, de nem is lehet a kettőt összehasonlítani... most már inkább azon gondolkodom, hogy ki játszaná a szereplőket ha a Netflix tényleg készítene belőle sorozatot.
Ezt meg csak úgy itt hagyom.
