Varga Orsolya - A Szabadság virágai

Kedves Naplóm!

Ugyan már régebben befejeztem Varga Orsolya - A Szabadság virágai című regényét, de még csak most jutottam el odáig, hogy írjak is róla. Kellett egy kis csend utána, mert bár jártam gimiben és volt töri órám is, most mégis testközelben éreztem az egész szabadságért való küzdelmet.

Csak az elnyomó zsarnokok hiszik azt, hogy ha csak egyetlen hangot engednek megszólalni, akkor a saját igazságuk abszolútum lehet.

Vannak könyvek, amik nemcsak történeteket mesélnek, hanem érzéseket is visszahoznak. Olyan érzéseket, amiket talán még sosem éltünk meg – de valahogy mégis ismerősek. Orsi regénye ilyen volt számomra. Nem azért fogott meg, mert “érdekel a történelem”, hanem mert hirtelen azt éreztem: ilyennek kellene lennie egy jó regénynek. Ami nem elmond valamit, hanem megéreztet.

A stílusa nem harsány, de annál pontosabb. Nem szórja a jelzőket, nem magyarázza túl a világot – épp csak annyit mutat, amennyi kell ahhoz, hogy a történet beléd szivárogjon. Az írása olyan, mint egy régi levél, amit porosan találsz meg egy fiók mélyén – és mégis, minden sora ma is él.

A párbeszédei természetesek, emberiek, és még a leghétköznapibb mondatok mögött is ott van egy kimondatlan súly. Néha egy pillantás, egy hallgatás, vagy egy mozdulat többet mond, mint egy egész monológ. Ettől lesz annyira élő az egész – nem érezzük, hogy „olvasunk”, hanem mintha ott lennénk.

Ez a történet nem csak az 1848–49-es szabadságharcról szól. Hanem arról, amikor a világ lángol körülötted, és te mégis próbálsz szeretni. Élni. Dönteni. Valakivé válni. Még ha közben minden egyes lépésed árulásnak számíthat. 

A regény az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején játszódik, Zabolán. Nem a fővárosban, nem a nagy csaták közepén – hanem ott, ahol a történelem hatása csendesebben, de legalább olyan erősen gyűrűzik be a hétköznapokba. Sokszor kerül elő a történelemórákon, de ritkán látjuk belülről. Ez a regény nem magáról az eseményekről szól, hanem az emberekről, akik ott éltek benne. Hogy milyen volt nap mint nap élni egy olyan korban, ahol a jövő bizonytalan, és minden döntésnek súlya van.

 Két fiatal szemszögéből látjuk ezt a világot: Ilka és Mihály.

Az olvasó nemcsak a forradalomról kap képet, hanem arról is, milyen érzés a periférián élni, ahol nem te hozod a döntéseket – de azok mégis rád hullanak vissza. Erdély ebben a történetben egyszerre gyönyörű és kegyetlen: tájként, otthonként, és háborús háttérként is fontos szereplő.

Ilka az a típus, aki inkább figyel, mint beszél – de amit elhallgat, abban néha több a súly, mint bármilyen szóban. Belülről gyötri elveszített szeretett családjának kérdése, hogy miért ragadta mindüket el, őt pedig miért hagyta élni... Mihály pedig nem tud csendben maradni: karakán, pimasz, szenvedélyes. A haza iránti szeretet hajtja, és később Ilka iránt érzett féltő szerelme az, ami még inkább égeti belülről. Kettejük története nem rózsaszín, nem romantikus értelemben vett “szerelem a háborúban” – hanem valami sokkal valóságosabb: amikor két ember az ellentétek ellenére is kapaszkodik egymásba és utat tör a szerelem ezekben a nehéz időkben is.

Ami engem leginkább megragadott, az az, hogy Orsi nem festi túl a karaktereket. Nincsenek hősi beszédek, nincsenek túlírva a konfliktusok. Minden életszagú. Ilka és Mihály hibáznak, tépelődnek, dühösek – és ettől lesz igaz minden rezdülésük. Egyikük sem tökéletes, de pont ez az, amitől annyira ismerősek.

Mihály nem klasszikus “szerelmes fiú”, hanem egy lázadó lélek, akiben lángol minden – a haza, az igazság, és aztán Ilka is. Ilka pedig nem passzív szemlélő – csak másképp küzd. Belül. Csendben. Erősebben, mint bárki gondolná.

Ez a könyv nem tanít, nem magyaráz – csupán eléd tesz egy történetet, amit nehéz lesz elfelejteni. Ahol a hűségnek ára van, a csend döntés, és a szabadság nem dísz, hanem veszély.

Ugyanazt a holdat nézzük, Ilka. Nézz fel az égre, és gondolj arra, hogy én is pontosan ugyanazt látom. Kicsit olyan így, mintha együtt néznénk.

Ne számíts klasszikus romantikus regényre. Ilka és Mihály kapcsolata nem a pillangók és virágok világa – inkább nyers, kimondatlan, néha fájdalmas. De ettől olyan valóságos. Mert ebben a világban nincs idő udvarolni, szavakat keresni. Itt a közelség is veszély, a gyengédség is bűn lehet. És mégis, pont ezek a lopott, csendes pillanatok azok, amik igazán megrendítőek. Amikor egy érintés többet ér, mint bármilyen szónoklat.

Nekem ez a könyv azt mutatta meg, hogy a legnagyobb dolgok gyakran a leghalkabb pillanatokban történnek. Hogy néha nem a kardrántás a bátorság – hanem az, ha kimondod, amit érzel. Vagy ha hallgatsz, amikor mindenki mást kiabál.

Ha szereted azokat a történeteket, amik nemcsak szólnak valamiről, hanem maradnak is veled, akkor ez a könyv neked való. 

Azt hiszem, a szabadság csak akkor ér valamit, ha van kivel megosztani.

Olvass tovább!

Kővágó Sára - Én még soha...

Kedves Naplóm!

Újra az a megtiszteltetés ért, hogy elolvashattam Sára új könyvét még a megjelenés/bejelentés előtt. Nem is tudom, hogy hol kezdjem... nagyon szerettem. Igaz, eddig mind a négy könyv nagyon tetszett és most ezt nem azért írom, mert fényezni kell/akarom/szokás az írókat.

Idén nyárra különösen ajánlom az új könyvét, aminek az Én még soha... címet adta. Biztos ismeritek azt a játékot, amikor valaki ezzel a felütéssel kezd egy mondatot és úgy fejezi be, amit még tényleg nem csinált/tett/mondott így a többiek általában ha megcsinálták inni kellett. Ezt a játékot ültette át egy igazán izgalmas nyári kalandba. Ugyanis ezen felütéssel egy feladat kezdődött (amit garantáltan) nem csinált még meg az emberlánya, azaz Olive. Két nézőpontban játszódik a történet, már ez önmagában ad egy kis pluszt az egészhez, amitől még izgalmasabbá válik a sztori. 

– Hallgass már el! – motyogja, ahogy tekintete a mellettünk húzódó félszigetet figyeli.

Hirtelen felcsillan a szeme és gonoszul rám mosolyodik. Ajaj. Ez fájni fog... – Megvan!

– Mi...

– Csss! – int le. – Én még soha nem hallgattam egy teljes napon át.

– Azt elhiszem... Várj, micsoda? – bukik ki belőlem.

– Csak, hogy mindenkinek legyen egy nyugodt napja – rántja meg a vállát elégedetten.

Diadalittas arcának látványától elvesztem a józan eszem. Rászorítok a kovácsoltvas korlátra, és minden erőmet felhasználom, hogy ne tűnjek idegesnek, de érzem, hiába igyekszem, az arcomra van írva minden.

Olive egy kedves, segítőkész, mindent feláldozik a barátaiért egyén. Akinek vannak stiklijei... de kinek nincs? Ámbár nála a hipochondria kéz a kézben jár a rögeszméivel. Ami kis mennyiségben aranyos, nagy mennyiségben viszont már orvosért kiált! Így esik meg az is, hogy Olive bármennyire nem szeretne részt venni azon a születésnapi nyaraláson - amit Brad a legjobb barátja kért egy apropó révén - mégis elmegy, hiszen az orvos is azt tanácsolta, hogy jó lesz neki... Csupán egy a bökkenő, hogy Brad ikerfivére is ott lesz - lévén az ő szülinapja is - de Olive és Blake elég régóta szívből gyűlölik egymást.

A kényszeres lánynak muszáj lesz beadnia a derekát bizonyos tekintetben, hogy túlélje ezt a hetet.

Blake, a zárkózott szívtipró igen jól mulat a kialakult játékuk során és nem titkolt szándékai között szerepel az, hogy minél kényelmetlenebbé varázsolja a lány velük töltött idejét. De arra senki sem számít, hogy a nagyképű anyuci kedvence igazából nem is annyira modortalan. Sőt, egészen elviselhető és figyelmes?!

A bonyodalom nyilván ott kezdődik el, hogy a két ősellenség magában tipródva találkozik olyan érzésekkel, amiknek nincs helye. Vajon egymásra találnak? Hát, amennyire fújnak egymásra, ez még nem eldöntetett... de tudjuk, hogy ha valakit utálsz az igazából nem áll messze attól, hogy szeresd.

Remek mellékszereplőink vannak, Emily egy igazi Paul Coelho tud lenni és a fun fact, hogy már szerepelt korábban Sára könyvei egyikében. Ami pedig tovább pörgeti az agytekervényeinket, hogy még számos - nem névlegesen említett és név szerint említett - visszatérő elem/személy szerepel a könyv folyamán, amit a figyelmes olvasók felfedezhetnek. Bevallom, nekem sem volt mindegyik egyből meg.

– Engem akarsz?

– Igen – bólint.

– Miért? – döntöm oldalra a fejemet.

– Mert nélküled fulladozom. Csak melletted tudok rendesen lélegezni.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Ajánlom mindenki számára, aki szereti a vicces, romantikus -mert egyébként az!- és fordulatos regényeket. Aminek bár nincs misztikus titka, mégis olyan csavarral van -duplán- megbolondítva, hogy ennyire még nem izgultál egy történet során! 

Komfort olvasmány, amit ha épp nincs kedved azokhoz az olvasatlan könyveidhez, amik a polcon sorakoznak: előveszed. Ha szomorú vagy, mert dobtak: előveszed. Ha boldog vagy és egy könnyed olvasmányra vágysz: előveszed. Nyaralás alatt olvasni ezt a könyvet: kötelező! Főleg ha esetleg pont Franciaországba mész.

Olvass tovább!

Kővágó Sára - Római ajánlat

Kedves Naplóm!

Ugyan ezt a könyvet is már korábban befejeztem, mint, hogy itt írjak róla, most pótolnám. :) 

Sára írásaival sokat nőtt a magyar írók iránti elköteleződésem. Nem igazán szerettem vagy olvastam sokat magyaroktól, féltem is kissé, mert nem a legjobb élményeim voltak régről. Tisza Katát és Vass Virágot olvastam, mert tetszett az írásuk, viszont másokkal ha próbálkoztam, hamar kudarcba fulladt. De lehet csak nem találtam meg a megfelelő könyveket az olvasásra, hiszen akkoriban még nem volt olyan, hogy bookstagram. Mindent egybe vetve, újra kedvet kaptam ahhoz, hogy felfedezzem a magyar írók és leginkább a mostani fiatal nemzedék írásait. :)

Spoiler veszély! Spoiler veszély! Spoiler veszély!

Alapjáraton ajánlanám mindenkinek, hogy a könyveket egymás után olvassák ne pedig össze-vissza, mert van benne egy apró csavar, amit én annyira jó olvasás élménnyel éltem meg, hogy mai napig emlegetem. Ugyan én nem sorba haladtam, hanem 2-3-1 sorrendben, de a 2-3 között vettem észre és Sára elárulta, hogy a 2. könyvben is van utalás az 1 könyv szereplőire. Mert igen, ez a pici apróság, hogy minden következő részben cameo szerepben tetszelegnek az előző könyv két főszereplő párosa. Egyszerűen imádtam, még nem olvastam olyan írótól, akinek ilyen zseni ötlete támadt. Pedig egyik könyv sem hozható összefüggésbe a másikkal, de annyira bele illik mindnél az a kis plusz.

A Római ajánlatban megismerünk egy elsőre félénk, könyvmoly lányt, aki szürke kisegérnek tűnik. Nem a legizgisebb a munkája, a kapcsolata is eldöcög és persze a mai kor modern nők sebeivel van felruházva, ami nem más, mint az önbizalomhiány és a kényszeres megfelelés mások számára, hogy szeresség, hogy értékes legyen.

Mintha az, hogy valaki értékes mások szeretetétől függne... persze nem mondom, hogy én mondjuk nem éreztem ezt a betegséget soha az évek során. Mert de. Viszont ki lehet belőle lábalni! Erre jó és szinte élő példa, ahogy Sára megírta. Találó volt, hogy egy összeomlott világot egy másik földrészen építi ujjá Sophie a főszereplőnk. Ha tehettem volna annó, én is messzire mentem volna, mert arányaiba véve úgy sokkal könnyebb elfelejteni a rosszat, túllépni és önmagunkra koncentrálni.

Tetszik, hogy a főhősnőnk erős és igazi amazonná válik a kötet végére, mert ez a jellemfejlődés (ami, amúgy korábban megvolt benne, csak az a fránya ex elnyomta) újra megvalósul sok nőnek erőt tud kölcsönözni. Egyébként abszolút ajánlom azoknak, akiknek összetörtén a szívét és úgy érzik, hogy nem érnek semmit. Esküszöm, ha akkor olvasom ezt a könyvet (bár még akkor max gondolatba lehetett) sokkal céltudatosabb és határozottabb lennék most.

Nem titok, a cím elárulja, hogy Sophie Rómába utazik leginkább munka miatt, és így éli túl a megcsalást, szakítást és minden rosszat, amit Londonban elszenvedett. Adott egy útálatos ám annál sármosabb férfi, aki a történetünk másik szereplője. Ráadásképp nem is olyan rideg, mint azt az első pár fejezetben olvassuk. Mint a hagyma (mondaná Shrek) rétegei lefejtésnél, úgy ismerjük meg a férfi karaktert is és szeretjük meg. Kalandos romantikázás, ismerkedés, könnyed családias légkör megteremtése az egész történet folyamán majd egy BUMM csavar. Stephanie démonként jelenik meg, bár annyira éreztem, hogy nem klappol valami, csak nem pont erre gondoltam. Ennek az időbeni feldolgozása is remekül van felépítve, hiszen nem egy-két hét alatt történik a megbocsájtás vagy azon szereplők őjbóli feltűnése, ami szeritem tök jó. Meg van az a bizonyos gyógyulási idő, amire mindenkinek szüksége van, hogy újra visszataláljon önmagához és újra megismerje a saját igényeit, hogy mit szeret és, hogy saját maga legyen mindig az első. Hiszen ez nem önzőség.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Nagyon szerettem ezt a történetet is és számomra visszahozta a magyar írók könyvei iránti érdeklődésem. Mindenkinek ajánlom, akinek összetörték már valaha a szívét, vagy aktuálisa össze van törve vagy csak keresik önmagukat, mert ez bizony segíthet abban, hogy megtalálják a hangjukat és erősek legyenek.

A borító amúgy is gyönyörű, de eddig mindhárom kötet borítója valami mesés! 

A kis cameóktól odáig voltam, ötletes, bár ha valakinek nem tűnik fel... nem mondok semmi rosszat. :D Olvassatok figyelemmel Kővágó Sára könyveket, mert akkor nem maradtok le ezekről a mini csoda pillanatokról. Meg egyébként is... olvassatok! :))))

Olvass tovább!

Kővágó Sára - Hegek

Kedves Naplóm!

Ennél nagyobb megtiszteltetés még nem ért, hiszen Sára felkért arra, hogy legyek a 3. könyvének az előolvasója. Egyszerre voltam izgatott, ideges és túl lelkes, bár utóbbiról kiderült, hogy az tök jó dolog. A könyvről moly.hu értékelést is írtam, ami így hangzott:

Ebben a regényben kicsit komolyabb témát járunk körbe a történet segítségével, ami nagyon sok nőben fog mély nyomot hagyni. Többek közt azért, mert valamilyen úton-módon mindenki megéli a történteket. Ha nem is fizikailag, de lelkileg. A szerencsésebbek persze csak hallomásból fogják ismerni azt a szavunkat, hogy lelki-terror vagy családon belüli bántalmazás. A regény során viszont ők is átélhetik „sajnos”. Annyira életszagú és annyira igazi, ahogy Sára megírta a történetet, hogy akaratlanul is érzem a főszereplőnk érzéseit és nekem is fájnak, amik vele történnek.

Lucía karaktere egy nagyon nagy lelki felépülésen megy keresztül, aminek következtében mi is megjárjuk a poklok-poklát és bizony feltudunk ülni a felhőkre is. De nincs zuhanás esés nélkül… és legalább ennyire hatalmas fordulatokat tud tartalmazni az egész könyv. Érzed a zuhanást, majd két lábbal a föld fölött egy kicsit megtartod magad és puff a valóságban kötsz ki. És itt van nekünk Austin, aki által egy kicsit fellélegezhetünk, hiszen minden ellenére ő lehet a fény az alagút végén. A kalandok akkor veszik kezdetüket, amikor megismerjük férfi főhősünket. Talán nem árulok el nagy titkot, de ebben a könyvben is lesz szerelem, szenvedély és persze a legfontosabb összetevő: hogyan bízz meg újra valakiben és miképp add át magad neki. Semmi sem fekete vagy fehér így talán a titkok a karakterekről még nagyobb izgalommal töltik majd el az olvasót is.

Nem lehet teljesen nyugodtan olvasni, mert izgulsz. Azért, mert mi fog történni a következő fejezetbe vagy épp azért, hogy életben maradnak-e a szereplők. Igen. Ennyire hajmeresztő tud lenni egy-egy jelenet és Te végig fogod sorolni a szenteket, hogy utána minden rendben legyen. De ezt úgyis csak akkor tudod meg, ha elolvasod.

Talán spoiler mentesen így tudnám körülírni, hogy mennyire jó lett a könyv és, hogy mennyire ajánlom mindenkinek, akik valaha olvastak tőle korábbi könyvet vagy ha éppen nem, akkor itt az ideje! ;)

Amit pedig spoiler mentesen még mondhatok róla, hogy: IMÁDOM ezt a spotify lejátszási listát. 

Mindenki hallgassa meg vagy olvasás közben hallgassa, ahogy neki jólesik, de must have dolog, mert nagyon király!

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Olvass tovább!

Kővágó Sára - Kétségek

Kedves Naplóm!

Befejeztem Kővágó Sára - Kétségek című könyvét. Igen kevés magyar írótól olvastam eddigi éveim során, de be kell vallanom, hogy most jól esett a tudat, hogy magyartól olvasok. Miért is? Eddig amilyen könyvekkel próbálkoztam nem túl jó élménnyel zártam. Egyedül Vass Virág könyveit szerettem korábbról illetve Tisza Katát is olvastam egy időben, de most már túl nyomasztónak találom a könyveit.

Józanul olyan könnyen húzok falakat magam köré, könnyedén visszautasítok bárkit, de ha iszom, leomlanak a védőbástyáim. Könnyebb megnyílnom, beengednem a másikat.

Igyekszem spoiler mentesen írni róla, de az a baj velem, hogy ez általában nem megy. Szeretek kitérni dolgokra, amitől elkerülhetetlen lesz, hogy ne írjak le valami fontosat... de megpróbálom.

Első körben megfogott már a borítója a könyvnek (ahogy az írónő másik könyvénél is a Római ajánlatnál). Emlékszem amikor először láttam az instán a könyveit írtam is neki, hogy bár nem olvastam de gratulálok a csodálatos borítókhoz. Egyből megakadt a szemem, hogy mennyire össze van rakva és csodálatos a grafikai kivitelezés! Ott döntöttem el, hogy mindenképp elolvasom. Nem ajnározni szeretném Sára könyvét, egyszerűen a jó olvasásélmény azt váltotta ki, hogy minden apróság miatt tudok szépeket írni... 

Könnyed hangvételű, gördülékeny olvasást kínál a sztori, nagyon mai és nagyon jól bemutatja a címéből fakadó kétségeket, ahogy megannyian rágódunk a sajátjainkon. Összetett karakterekkel találkozunk végig és szinte csak a legvégén derülnek ki olyan fontos tudnivalók. Végig úgy éreztem, hogy akár én is lehetnék Eliza, pedig sem a családi sem az anyagi hátterem nem azonos vele, mégis tudtam azonosulni a főszereplőnkkel. Arról nem is beszélve, hogy már a könyv elején beleszerettem a "rosszfiúba"... a végére pedig kivégeztek, mert én is annyira vágyom valakire, aki ennyire szeret valakit. - Semmi panasz, a férjem szeret, mielőtt valaki azt hinné, hogy nem. Egyszerűen csak a könyves szerelmekre vágyunk mindannyian és ha beleéled magad, akkor elvesztél és belehaltál a szerelembe. Amúgy is az ilyen srácokra bukom tini korom óta, szóval... 

A szívem hevesen dobog, olyan, mintha mindenem darabokra hullana.

Most inkább érzéseket írok le, mint, hogy a karakterekről beszéljek, hogy melyik-milyen volt számomra. Mindegyikőjüket szerettem. Clair mindenlében-kanál típusát, Colint a mintafiút, Isaacről talán ne is beszéljünk, mert ha írnom kéne róla, akkor mindenki azt hinné, hogy fizettek ezért a bejegyzésért.

Bennem is megannyi érzés zubog, főleg mert elég friss a befejezés még bennem. 

Ahogy Elizát néhol megalázzák és ő csak tűr és tűr nagyon tudtam sajnálni. Mindig csak egy lapáttal tettek rá, ahogy a történet haladt előre. Valahol átéreztem, amiket ő megélt, mert bár voltam hasonló cipőben ebben a helyzetben senki sem tud mit kezdeni magával csak tépelődik, hogy vajon jogos volt? Szerettem volna megölelni ott és akkor, hogy ez nem így van, ezek ostoba emberek. 

Ahogy a családja teszi, ahogy idegenek teszik. Annyira életszagú volt az egész történet, hogy tényleg úgy éreztem egy vagyok vele így olvasóként. 

Túlságosan megértetten az egészet, nap mint nap ezekkel szembesülünk, hogy márpedig létezik rideg picsa elég sok a mai világban, aki csak arra vár, hogy Te valamit elronts és ő tudjon rajtad nevetni. Igenis létezik olyan férfi, aki mindent megtesz érted még akkor is ha erősen tiprod a lelkét pedig őt szereted a világon a legjobban. 

A spicy jelenetek is egészen jól voltak összerakva még számomra is, aki már kinőtt abból, hogy arról olvasson, ahogy könyvekben szexelnek. Valahogy nem szeretem, legalábbis ha hosszasan és mélyrehatóan írnak róla. Tiniként Laurell K. Hamilton könyveket olvastam, amiben a szex fő szempont volt és nem volt olyan fejezet, ahol 1-2-3-többen ne lettek volna... úgyhogy azóta egy kissé irritál, ha a kelleténél is több van leírva, mint amennyit alapjáraton befogadok olvasás közben. Nem lettem prűd csak jobb szeretem magát a történetet olvasni mint a ponyvát. 

Utálom, hogy ilyen hatással van rám, utálom, hogy zavarban vagyok tőle és utálom, hogy képtelen vagyok bármit is tenni ellene.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Ajánlom mindenkinek, aki szereti beleélni magát olvasás közben és úgy nézni a történet haladtát, mintha csak vele esne meg. Azoknak, akik szeretik a rosszfiúkat, akik mélyen legbelől a legérzőbb kisfiúk, de persze ezt csak akkor mutatják ki, ha már nincs mit veszíteni. Akik egy könnyed történetre vágynak, de szeretik, ha van benső tartalma és nem csak egy lufi az egész. A mondanivaló ott van a sorok mögött! 

Olvass tovább!