Abby Jimenez - Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni

Kedves Naplóm!

Már régebben befejeztem Abba Jimenez - Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni című könyvét és valamikor a 3/4-nél jártam, amikor szembesültem a ténnyel, hogy ez egy 3. kötet - igaz nem függnek össze, vagy legalábbis azt hiszem, hogy nincs összefüggés közöttük, de akkor is. Mivel nagyon sokan dicsérték meg az írónőtől az Átkozottul szeretlek című regényét, én pedig találkoztam ezzel a kötettel a Lidl polcain, gondoltam, hogy ha egyik jó, talán a másik is. Nem gondoltam a legjobban vagy épp a legrosszabbkor talált meg a könyv, de azért végig szenvedtem. Én, aki ha kicsit is unja a könyvet, akkor berakja a DNF temetőbe.

Persze hazudnék, ha nem úgy indultam volna neki, hogy juj de jó kis szerelmes sztori lesz, most erre van szükségem és amúgy is a témájából kiindulva is izgalmas lesz. Egy ideig az is volt, de szerintem a könyv felénél kezdett idegesíteni az egyik főkarakter majd azután a másik ... szóval igen, jöjjön egy nem túl spoiler mentes ajánló a részemről.

SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER!

Már önmagában a cím is baromi hosszú és nem sikerült megjegyezzem. De pont emiatt is olyannak éreztem, hogy juj, valamit tuti tartogat ez a könyv, hogy nem lett valami frappáns-rövid címe és inkább ezt kapta.

Mondjuk jók voltak a párbeszédek, vicces volt a lány és emiatt nagyon szerettem, de aztán már sok volt a "megfogok halni"-ból.

– Én nem hiszek abban, hogy léteznek lelki társak – csattant fel Adrian.
A homlokomat ráncoltam.
– Hát, az én apám meg a lejárati szavatosságban nem hisz, de attól az még létezik.

Adott egy női főszereplő, akinek sanyarú gyerekkora volt, meghalt az édesanyja, a nővére és a másik tehója pedig drogfüggő. Meg persze van még más is a családban, de ők a legkisebb probléma talán. Az apja kényszeres gyűjtögető és amúgy is neki is megvan a maga baja. A drogos tesónak kisbabája születik majd egy szép délutánon otthagyja a nővérénél, hogy vigyázzon rá ... kb amíg fel nem nő. Nem kell neki, meg amúgy is, jó helyen lesz, családban marad. Igen ám de főhősnőnk egy ritka genetikai betegségben szenved, amire nincs a világon gyógymód és emiatt nem fog tudni a kislány nevelőanyja lenni.

Aztán képbe kerül a férfi főszereplőnk (Isten Hasizma - khm, ja ez megmaradt, de, hogy mi volt a neve, nem tudom.) Szóval ők szomszédok és nyilván minden nő (és valószínűleg férfi) bele van zúgva emberünkbe a lépcsőházon belül. Ők így egy atrocitás keretein belül, miszerint a gyerek sokáig és hangosan sír ... összeismerkednek és barátokká válnak, aminek következtében nem fogjátok elhinni, de:

• egyikük sem látja, hogy a másik a történet haladtával de ODA ÉS VISSZA lesz a másikért.
• gondolatban már mindketten lefeküdtek egymással, de a barátság kárára menne, ha felhoznák akár csak beszédtémának.
• nagy küzdelmek és érzelmi hovatovábbok végén aztán egymásra találnak. 

Nem gondoltátok volna, nem igaz? Bevallom, nem voltam jó olvasó, mert a könyv felétől, mikor már rajtuk kívül mindenki is mondta/látta, hogy mi a szitu, én ebbe beleuntam és elkezdtem átlapozni és csak bele-bele olvastam, mert érdekelt a vége, hogy most akkor a csaj megfog halni vagy sem?! Szóval nem tudom mikor volt történetileg az áttörés, hogy végre valahára egymásra leltek, egyszer csak már azt olvastam, hogy megy a füllesztő és világon a legjobb keksz jelenet. De nem lapoztam vissza, hogy mi vezetett végre odáig, csak nyugtáztam, hogy végre megtörtént. 

Olyan megnyugtató hatással bírt az érintése, mint egy gyengéd suttogás az üvöltő léleknek.

Nyilván az ügyvédúr a munkájára nem tud koncentrálni, annyira szerelmes. A csoda utazó blogger csaj meg csak arról beszél, hogy nincs sok hátra, élvezzék ki stb. De valahogy emberünknek nem esik le, hogy bár erről beszél / nem beszél élete szerelme folyamatosan ... egyszer csak leesik neki, hogy ja, hogy azért akarja a kislány örnkbeadni és nem ő fogja örökbefogadni. Na itt elindul akkor a harc, hogy járjon kezelésekre, amik vagy segítenek de leginkább nem. A csaj nem akar, a srác nem akarja, hogy hamar meghaljon, amennyire lehet ki akarja húzni vele, mert hát nem így tervezte... de végül szakítanak, mert ez az egész igen-nem vívódás az agyukra megy. Ami egyébként jogos, hogy a csaj nem akarja kórházban lehúzni a hátralevő életét és inkább fogja meg a sörömet játszik. Én is utaznék. Ahogy azt is megértem, hogy a másik fél szeretné, hogy mégis mindent megtegyenek azért, hogy több idejük legyen. 

Mivel már alapból lespoilereztem sok mindent, így csak jelzem, hogy a végére megjön a pali esze. Ő fogja örökbefogadni a kislányt, hiszen pelenkázta, etette, nyugtatta egész évben szóval szinte az apja, de tényleg. Majd utána ered Vanessának (eszembe jutott a csaj neve, haha) és végül újra robban a szerelem, mindenki szuper boldog és kiderül, hogy NEM FOG MEGHALNI, mert nem is hordozza azt a betegséget csak kb idegbecsípődése volt és azért volt gyenge a keze, amit a betegségre fogott minden vizsgálat nélkül. Úgyhogy aki elakarta olvasni és most ide a végére ért, megspóroltam neki pár oldalt. 

Amúgy cuki is lehetne, csak túl volt húzva a "nem hiszem hogy bejövök neki" rész, aztán a "de nem halhatsz meg még - de meg fogok" rész és emiatt lapoztam át. Egyébként lehet, hogy az Átkozottul szeretlek jobb. Majd egyszer talán elolvasom.