George Eliot - Dr. ​Lydgate és a városi pletykák - Middlemarch III.

George Eliot Middlemarch című regényének harmadik kötete világosan megmutatja, miért nehéz eldönteni, hogy az írónő munkássága inkább filozófiai gondolkodás vagy művészi ábrázolás. Ebben a részben nem egyetlen nagy drámai esemény kerül a középpontba, hanem több, egymással összefonódó krízishelyzet, amelyek mind ugyanarra a kérdésre irányítják a figyelmet: hogyan viselkedik az ember erkölcsi, érzelmi és társadalmi nyomás alatt.

Vannak válaszok, amelyek eltérítik ugyan a haragot, de csak a szoba másik végébe. Egy vitát higgadtan félbehagyni, holott az igazság egyértelmű, férj és feleség közt még nehezebb, mint filozófusok közt.

A kötet egyik legerősebb szála Fred Vincy válsága. Fred nem romantikus hős és nem is tragikus alak, hanem zavarodott, irányt vesztett fiatalember, akit saját felelőtlensége sodor bajba. A lókupeccel szembeni adóssága nem pusztán pénzügyi probléma, hanem erkölcsi és lelki teher is, amely szó szerint megbetegíti. Itt különösen érzékenyen mutatja meg, hogyan válhat a társadalmi elvárásoknak való megfelelés — a papi pálya erőltetése, a családi nyomás — belső összeomlás forrásává. Fred története arra mutat rá: mihez kezdhet az, aki nem alkalmas arra az életre, amelyet kijelöltek számára?

Dr. Lydgate ebben a kötetben nemcsak mint új orvos, hanem mint összekötő figura jelenik meg. Rendszeres látogatásai a Vincy-házban egyszerre szakmaiak és személyesek, és finoman készítik elő a Rosamondhoz fűződő kapcsolatát. Lydgate alakján keresztül látjuk a modern orvostudomány racionalitását Middlemarch érzelmi és pletykák által vezérelt közegével szembe állítva.

Dorothea visszatérése a nászútról különös érzelmi törést hoz a regénybe. Az itáliai fényből az angol télbe való érkezés szimbolikus: Dorothea lelkesedése és idealizmusa itt találkozik először igazán a házasság realitásával. Casaubon betegsége új szerepet ad neki, amelyet teljes odaadással vállal, ugyanakkor a Will Ladislaw érkezéséről szóló levél feszültséget teremt a házasságon belül. Dorothea kivirulása az ápolásban egyszerre felemelő és nyugtalanító: finoman sejteni, hogy a fiatalasszony erkölcsi ereje egy érzelmileg szűk térben rekedt.

A kötet társadalmi hátterét Featherstone közelgő halála adja. A rokonok „keselyűként” való megjelenése ironikus és kegyetlen képet fest Middlemarch lakóiról. Itt válik igazán érzékelhetővé a városi közösség működése: az örökség reménye, a pletyka és az önérdek felülírja az emberi méltóságot. Featherstone esete nem mellékszál, hanem tükör, amelyben a város erkölcsi arca torzulva, de felismerhetően jelenik meg.

George Eliot ebben a részben különösen erősen bizonyítja, hogy a filozófiai kérdések — kötelesség, felelősség, erkölcs, önismeret — nem elvont fejtegetések, hanem hús-vér emberek mindennapi döntéseiben öltenek testet.

Szereplők ebben a kötetben:

• Dorothea figurája az önfeláldozás és az elfojtott érzelmi igények konfliktusát testesíti meg.
• Celia nem sekélyes figura, hanem Dorothea ellenpontja: azt mutatja meg, hogy az egyszerűbb választások néha kevesebb szenvedéssel járnak.
• Rosamond a külső harmónia és a belső üresség alakja. Érzékelteti, hogy bája mögött rugalmatlan elképzelések és erős önérdek húzódik.
• Fred története a társadalmi elvárások és az egyéni alkalmasság konfliktusáról szól.
• Lydgate a modern tudomány képviselője egy hagyományos közösségben.

Olvass tovább!

Jeneva Rose - Eltemetett igazság

Kedves Naplóm!

Befejeztem Jeneva Rose - Eltemetett igazság című krimi/thriller regényét és azt kell mondanom, hogy jól szórakoztam. Rendesen izgultam, hogy mi/ki fog ebből kijönni! Igaz, az én korosztályom Agatha Christie regényeken nőtt fel így volt egy sejtésem a könyv azon részétől, hogy apa nem akarja elárulni, hogy mi történt... hogy valaki olyan lesz, akire tippeltem is, de spoiler mentesen egyelőre ennyi előzetesen!

Köszönöm a Librinek ezt a recenziós csoda példányt, hogy az első különleges kiadásukkal megtiszteltek.

A halál emlékeztet bennünket arra, hogy az élet véges, és egy nap a mi időnk is eljön. Ilyenkor megállunk egy pillanatra, és tudomásul vesszük a mulandóság tényét, megadjuk neki a kellő tiszteletet, hogy aztán újra szétreppenjünk a világban, mint egy haldokló pitypang magvai.

Azt hiszem ennek a műfajnak is helyet kell szorítanom a szívembe és ha eddig néhanap, most inkább többször, de forgatnom kellene ezen regényeket. Tényleg, kifejezetten felüdülés volt olvasni a sok romkom meg fantasy után. 

Történetünk egy igen kevés lélekszámot számláló városkában játszódik. Szerepel benne három testvér és négy szemszög. Beth, Nicole és Michael szemszögéből olvashatunk a történésekről illetve az akkor már elhunyt édesanyjuk régmúlt visszaemlékezését, mint 4. váltást, akinek ugyan ritkábban fordul elő a "saját része", de annál nagyobbat üt a történet szempontjából.

Amikor Laurát elviszi a rák, a három testvér újra találkozik. Nem jó szájízzel vannak egymás iránt, hiszen a legidősebb Beth szerint őt illet "minden", hiszen ő volt az anyjukkal haláláig és gondozta, míg a másik kettő felé se nézett és mert Nicole egy drogfüggő, Michael pedig ugyan úgy elhagyta őket (és Kaliforniába költözött), mint hét évvel korábban az apjuk. 

Míg mindannyian küzdenek a gyásszal, a maguk módján, úgy halad a történet afelé, hogy megtaláljanak egy kazettát, aminek nem is kellett volna rögzítésre kerülnie. Az apjuk, az anyjuk és egy kislány holtteste.

Igaz, ha krimiken nő fel az ember, mert "anya polcáról" csak azt tudta gyerekként elcsenni, akkor aránylag hamar lesznek érzései azzal kapcsolatban, hogy ki volt a gyilkos. Ahogy nekem is volt megérzésem, hogy ki nem lehetett, illetve még a történet befejezése előtt az is megfogalmazódott bennem, akiről végül kiderült, hogy ő az... hogy Ő Az!

Ahogy pakolják össze a holmikat, takarítják ki a régi emlékeket a pókhálós egykori otthonukból, úgy lesz a történet is egyre komolyabb, hiszen mindenki a saját démonjaival küzd közben és szeretnének rájönni, hogy vajon mi történhetett sok-sok évvel korábban, amiről a felvétel is tanúskodik. Mert a világ nem fekete vagy fehér.

SPOILER KÖVETKEZIK! SPOILER KÖVETKEZIK! SPOILER KÖVETKEZIK!

Ugyan melyik gyerek hinné el, hogy az apja képes megölni a szembeszomszéd lányát majd minden gond nélkül élni tovább az életét? 

Szerintem én se törődnék bele a ténybe, ha valaki ezzel állna elő, még ha valamilyen "bizonyítékom" van is arra, hogy megtörténhetett. Én hinnék az apukámnak, hogy nem ő tette.

Laura a feleség is bízott, hitt a férjének, de az életük akkor is kisiklott az addigi boldog, családi-szeretetteljes idillből. 

Ahogy telt az idő, úgy lett a napnál is világosabb, hogy a három testvér a legszívesebben egymást ölné meg, mert mindenki fújt valamiért a másikra. Bethről tudjuk, hogy főleg a féltékenység, hogy a legkisebbnek mindene megvolt mindig és belőle lett is valaki. Nicole nyilván azért mindenki másra, mert lecsúszott és emiatt utálta magát, azt hogy gyenge, de azért a többieket, hogy nem segítettek rajta... vagy legalábbis, hogy nem hittek benne, hogy képes lehet letenni. Ami az ő esetében már tényleg valid dolog, viszont a sztori végére neki is legalább Happy End lesz!

Aztán ott van Michael, a legkisebb és legsikeresebb, akiről végül kiderül, hogy egy agresszív és valóban a gyilkos. Aki nem csak egy de több emberrel is végzett hirtelen felindulásból. Ahogy ezt akkor is tette gyerekként és azért jött vissza, hogy ez a titok örökre eltemetve maradjon. De a hajthatatlan Nicole és Beth, akik mindketten más ürügyből, de meg akarták tudni az igazságot, nos nem biztos, hogy erre számítottak. Az anyjuk a haláláig nem mondta el senkinek ezt a rémes titkot, de egy levélben több bizonyítékkal egyetemben megírta, amit persze csak az utolsóutáni pillanatban és azt is relatív véletlen tudtak meg. De minden jó, ha jó a vége elven a gyilkos elnyerte méltó büntetését és nem csak szimplán "meghalt", az olyan snassz lett volna a lányok élete pedig végre jó mederbe sodródott.

Tetszett az írónő írásmódja, a párbeszédek is nagyon életszagúak voltak. Szerintem fogok még tőle olvasni, talán a könyvhéten ki is választom tőle a következőt.

Olvass tovább!

Jennie Goutet - A kegyvesztett

Kedves Naplóm!

Az idei évem második olvasmánya egy recenziós példányként érkezett könyv volt a KNW kiadó gondozásában. Jennie Goutet - A kegyvesztett című története. Talán nem kell mondani, de nekem ez a könyv sokkal jobban tetszett és tudtam azonosulni a szereplőkkel, mint a Middlemarch volt. Ennek tükrében nem is egy annyira komolyan vett értékeléssel állnék elő, mint akkor. Az a könyv megkívánta a hivatalosságot. :D S bár eme történet is hasonló korban, környezetben és zsánerben íródott, mégis azt gondolom, hogy könnyebb olvasmány.

— Ó, nincs értelme azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ugye? Inkább csak előre kell nézni. Végül is a jövő az egyetlen, ami megmaradt nekünk.

Bevallom, bár jobban tetszett, mégis elfelejtettem jelölni a kedvesebb-fontosabb részeket, valószínűleg azért, mert annyira elragadott a történt. Főhősnőnk Selena, aki ugyan módos családból származik mégis megjárja a "poklot" részeges apja miatt, aki felelőtlenül adósságba hajtja az egész családot és végül az alkohol okozza vesztét... halála után nincs mit tenni, valamiképpen el kell tartani a megszégyenült családot, hiszen édesanyja és testvérei mégsem halhatnak éhen. Így esik, hogy jobb híján társalkodónőnek jelentkezik egy távoli rokonhoz, annak reményében, hogy így majd tudja támogatni a szeretteit és mivel messzire kell a munka miatt költözzön, talán elcsendesedik a családját ért szégyen is és nem fognak róluk beszélni.

Másik főhősünk az elérhetetlen agglegény sir Lucius, akit minden fiatal és hajadon próbál behálózni különféle cselszövés árán. Ilyen példának okáért az is, hogy télnek idején egyedül, elveszve pont az ő házába sikerül bekopogtatni, hogy ne fagyjon halálra a kishölgy. Nyilván a sors hozza úgy, hogy pont egy ilyen eset mellé csatlakozik be Selena is, így nem tudják körmönfont tervükkel becsalni a házasságba az urat, hiszen volt tanú, hogy a kishölgyön nem esett folt, hiszen semmi sem történt. Innen indul az izgalom, eme párosunk felé, hiszen Selena megmutatja, hogy őt nem kell félteni és semmi szándéka nincs az urasággal szemben. Csak szeretne eljutni a szomszéd birtokig végre, ahol dolgozni fog.

Bár cselédmód beszélnek vele és sok hibát vét, hiszen sose kellett dolgozzon, mégis tartással teszi és ezen hibái ellenére nagyon szerethető lesz a karakter. Ahogy pedig telik az idő a szomszéd sir Lucius többet téve régi fogadalmának a ladyvel kapcsolatban kezd sokat járni a szomszédba, több időt és beszélgetést kezdeményezve Selenával. Persze tagadják egymás iránt az érzéseiket, de ahogy haladunk a történetben, szerintem nem spoilerezem el, de: egymásba szeretnek! 

Egy igazi cozy olvasmány, szép slowburn szerelemmel, aminek a végét nem fogom leírni, hiszen akkor nem akarnátok elolvasni. De nagy fejlődésen ment keresztül Lucius, amit imádtam! Megértette a hibáit, rendbe tette a családi hátterét, hogy előkészíthesse a jövőt.

Ami pedig azt illeti... Selena makacssága nagyjából az enyémmel tudna vetekedni így igazán magaménak találtam olvasás közben a személyiségét. 

Az igazi pilot twist pedig nagyon szórakoztatóvá teszi az egész könyvet, amit szintén nem szeretnék lelőni, mert szerintem fontos eleme az egész sztorinak. 

Nagyon tetszettek a fiatalabb Claverington testvérek, remélem benne lesznek a következő kötetben is. 

Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! 

Nos tehát. Az a bizonyos fordulat nem más, mint, hogy a lady pártfogoltja, egy ifjú hölgy személyében, aki oda fog költözni a családhoz, ahol Selena is dolgozik... az az a kislány lesz, aki korábban megpróbálta sir Luciust csalárdsággal házasságba kényszeríteni de pont Selena volt a szemtanú, hogy semmi sem történhetett. Na most mondjátok azt, hogy ez nem zseniális! Én imádtam. 

Sir Lucius Clavering, Mardley hatodik bárója éppen meglazította a nyakkendőjét, és elhelyezkedett vadászlakjának legkényelmesebb karosszékében, amikor a bejárati ajtón kopogást hallott, majd a kapunyitásra induló szolga, Briggs lépteinek visszhangját.

A legjobb pedig az, hogy Selena lesz a nevelőnője ennek a zabolátlan lánynak, szóval az a fajta küzdés, ami "egy gyerekkel jár" hát az is nagyon jól meg van írva. A kishölgy igyekszik mindig keresztbe tenni, meg persze minél előbb foltot ejteni a becsületén, mert mindenféle urakkal társalog kettecskén, amit akkoriban nem szabadott, kellett a felügyelet. Mert ha elcsattan egy csók is, oda a becsülete a lánynak és senkinek se fog kelleni. 

Egészen addig nem fogta fel, hogy a jövőjével játszik, amíg az egyik bál alkalmával Selena elő nem került a színpadra, mint csámcsogás téma, hiszen volt vőlegénye a híres-neves-gazdag férfi is jelen volt, aki nem volt rest megszégyeníteni újfent régi kedvesét. Ami pedig idegesített, hogy sir Lucius semmit se tett!! Mert, hogy nem volt tisztában az érzéseivel... jó duma lenne, de csak a seggét féltette. Mindentől függetlenül a könyv felénél már érezni lehetett, hogy kibontakozóban van ez a szerelem, a háromnegyedétől pedig már lánykérés is volt, aminek senki sem örült, és Selena is csak titkon, mert hát neki nem szabadott volna beházasodni ebbe a társaságba. De a végére csak sikerült. :) 

Szóval nagyon várom, hogy a következő kötet megjelenjen és elolvashassam.

Olvass tovább!

George Eliot - Middlemarch I. - Miss Brooke és a vidéki élet szépsége

Kedves Naplóm, 

Nem sűrűn olvasok klasszikus irodalmat, de most adódott egy olyan lehetőség, hogy a KNW kiadó újrafordította George Eliot - Middlemarch I. kötetét és felkértek, hogy olvassam el és írjak róla. Mivel még sose volt alkalmam ilyen együttműködésre, gondoltam kipróbálom, még ha nem is feltétlen a zsánerem, de néha jólesik egy kis könnyed, kifinomult olvasnivaló.
Azt tudni kell, hogy korábban még a gimiben nekünk olvasni kellett ezt a könyvsorozatot és akkoriban nem igazán nyerte el a tetszésemet. Lehet a fordítás miatt, lehet mert még nem értem meg a könyv témájára, ez már nem fog kiderülni, de most nagy élvezettel forgattam esténként. Ennek tükrében klasszikushoz illő véleményt igyekeztem megírni. :)

Hiszen a női nem legnagyobb varázsa a lángoló, önfeláldozó szeretetre való képességében rejlik, és ebben látjuk alkalmasságát arra, hogy kiegészítse és teljessé tegye a mi életünket.

George Eliot Middlemarchának első kötete nem csupán egy 19. századi angol kisváros hétköznapjainak története, hanem az emberi idealizmus és a társadalmi korlátok mélyreható tanulmánya is. Olyan kérdéseket vet fel, amelyek ma is relevánsak.

Az első kötet két meghatározó szereplőre fókuszál: Dorothea-ra, a nem mindennapi álmokkal rendelkező fiatal nőre, és Tertius-re, a tudomány fejlődésében bízó idealista orvosra (aki majd csak a könyv vége felé tűnik fel). Mindkét karakter olyan belső konfliktusokkal küzd, amelyek jól tükrözik a társadalmi elvárások és az egyéni ambíciók közötti feszültséget. Dorothea története különösen szívbemarkoló, ahogy a női értelem és önmegvalósítás korlátait tapasztaljuk általa, míg Tertius sorsa az innováció nehézségeire és a társadalmi konformizmus ellenállására világít rá.

A regény legnagyobb erőssége az érzékeny, mélyen emberi ábrázolásmód. Az írónő nem csupán egy-egy karakter fejlődésére vagy bukására fókuszál, hanem a közösség egészét is jól jeleníti meg, megmutatva, hogyan hatnak az egyéni döntések a közösség egészére. 

A könyv azonban nemcsak a karakterek mélysége miatt kiemelkedő, hanem a stílusa miatt is. Elegáns, intellektuális, és gyakran ironikus, mégis mindig átjárja az empátia. Az első kötet finoman, de határozottan helyez el minket olvasót abban a világban, ahol az álmok és ambíciók egyaránt a társadalmi szabályok korlátai között vergődnek.

Aktuális üzenete:
Az olvasó számára a Middlemarch első kötete különösen izgalmas, mivel a női szerepek és az önmegvalósítás kérdése, valamint az innováció és a hagyományok ütközése napjainkban is élénken vitatott témák. Dorothea önként vállalt "szerepe" Casaubon feleségeként és szellemi partnerként egy mai közegben az önállóság és a nemek közötti egyenlőség kérdéskörére rezonál, míg Lydgate küzdelmei a mai technológiai és társadalmi újításokkal kapcsolatos ellenállásokkal állíthatók párhuzamba.

Összegzés:
A Middlemarch első kötete kifinomult, rétegzett mű, amely az egyéni sorsok és a társadalmi dinamika lenyűgöző ábrázolása révén nemcsak a viktoriánus kor, hanem a modern világ olvasói számára is értékes tanulságokat hordoz. 

Ajánlom azok számára ezt az olvasmányt, akik szeretnének a női szerepekről és emancipációról olvasni, hiszen Dorothea karaktere olyan nőket képvisel, akik a hagyományos női szerepeken túlmutató álmokat dédelgetnek. Akik szeretik a klasszikus irodalmat vagy szeretnének megismerkedni ezen zsánerrel! Akik szeretik a történelmi regényeket, de többre vágynak. 

—Nehezen tudom elhinni — mondta Sir James, szemrehányása mögött erős érdeklődés rejtőzött. — A kegyed nővére nem mazochista véletlenül? — folytatta jobbján ülő Celiához fordulva.
—Azt hiszem, igen — felelte Celia bátortalanul, nehogy valami olyat mondjon, ami nem lesz a nővére ínyére, s közben nyakláncától fölfelé bájosan elpirult. — Dorothea szívesen mond le erről-arról.
—Ha ez igaz lenne, Celia, akkor a lemondás saját vágyaimnak kielégítése lenne, s nem mazochizmus. De megtörténhet ugyebár, és miért ne, hogy valakinek nagy oka van arra, hogy ne azt tegye, ami egyébként neki jó — vágta rá Dorothea.

Köszönöm a KNW kiadónak, hogy olvashattam az újrafordítást általuk és alig várom, hogy a következő kötet is megjelenjen! Külön köszönet Ortutay Péternek, hogy "mai" fordításban is megjelenhetett, ezáltal talán közelebb kerülhet a fiatalok számára is a klasszikus irodalom. Amellett pedig semmiképpen se menjünk el, hogy milyen gyönyörű kiadványról beszélünk (mind borító és a benne fellelhető illusztrációk), amit Tankó Anita készített. Erről még fogok mutatni instagrammon pár képet! 

Olvass tovább!