Genevieve Gornichec - A boszorkány szíve (spoiler veszély!)

Kedves Naplóm!

Befejeztem egy újabb könyvet, ami nem más volt, mint A boszorkány szíve Genevieve Gornichectől. 

Nem mondom, hogy könnyű olvasmány volt, mert a skandináv mitológia minden istene is szerepelt és bár nem vagyok benne jártas és a Marvel Univerzuma nem egy jó infótalaj... de ez a könyv és, amit eddig tudtam a skandináv dolgokról jócskán ütik egymást. De az írónő ebből doktortált, szóval biztosan tudta, hogy mit csinál. :) 

Azt hiszi, minden úgy történik, ahogy ő akarja, ahogy mi akarjuk, én pedig irigylem a tudatlanságát.

Az igazság az, hogy egyszerre élveztem a könyvet és volt baromi "nyögvenyelős". Nagyon lassan haladtam vele és nem azért, mert Sári nem hagyott olvasni (bár ez is benne van) hanem mert az írásmód nem olyan volt, mint megszoktam. Nem állt rá az agyam olvasás közben és picit nyersnek éreztem. Na nem a szöveget, mint szavak, hanem mint körítést. Egyszerűen volt fogalmazva és valamiért hiányérzetem volt. Mire eljutottam a történet háromnegyedéig, eltelt 2 hónap, pedig tényleg mindig ezt olvastam. Addig száraz volt, nem sok történéssel. Voltak benne érdekes dolgok, mint, hogy a boszorkány miféle "szörnyeket" szült férjének, de ettől eltekintve (és persze tudatában annak, hogy ez mítikus történet, tehát teljesen helytálló ez is) inkább volt történetlmi könyv, mint fantasy. Ami persze nem baj. Picit nekem Stacey Halls - Familiárisok című könyvére hajazott. Mint írás stílusában és mint kategóriában is.

A karakterekről: 

Gullveig / Angurboda: Történetünk főhőse, a boszorkány. Személyiségre nem mondanám, hogy egy erős karakter lenne. Peding, mint kiderül, ő a legtökösebb az egész földön, mindenki közül csak ő képes A mágiára. Mindenki más eltörpül mellette, hiszen ő volt az, aki 3x is visszatért a halálból. Illetve, meg sem halt. Ahogy zajlanak a történések azért képet kapunk róla, hogy annyira nem gyámoltalan és szende, mint azt elsőre gondoljuk. Tulajdonképpen egy magának való nő, aki vágyik arra, hogy szeressék és azért mindent megtenne. Persze mindezt nem mutatja ki. Érzelmileg sebezhető a későbbi sztoriszálon pedig mint anya ismerjük meg, hogy mennyire elhivatott, kitartó és odaadó. Mindent megtesz a gyerekekért! Amikor pedig elveszik tőle őket, és bisszatér, igazán badass lesz belőle.

Loki: Nem kell bemutatni, ahogy a filmekből ismerjük, úgy itt is hozta a formáját. Mindenkit átejtett, megviccelt, kihasznált, amolyan "teljesen rendben van" szinten. Ami furcsa volt (bár tudjuk, hogy a filmekben mindenki olyan, amilyen szereplőt válogatnak a szerepre), de valamiért meglepett, hogy szőke. Úgy megszoktam a tudatát, hogy fekete haja van, mint a színésznek...

Skadi: Nos az elején nem voltam azzal tisztában, hogy ez a szereplő nő. Valószínűleg elsiklottam afelett, amikor először leírták és már a könyv bő felén túl voltam, amikor tudatosodott, hogy ez a szereplő egy nő. Meglepődni nem lepődtem meg, amikor bejött a képbe az, hogy kibe szerelmes, akkor már sejthető volt, de amennyire nem vagyok oda könyvekben olvasni erről annyira nem zavart egyáltalán. Nem volt too much.

Főleg ők voltak úgy a főszereplők, persze voltak mellettük még páran, akiknek fontosabb szerepük volt, mint a gyerekek vagy épp a nőstény farkas, akinek úgy istenigazán nincs neve. Plusz Sigyn, Freya, Ódin, Thor ... mindenkit felsorakoztatott. 

Viszont azt mindenképpen ki szeretném emelni, hogy a könyv utolsó 1/3-a nekem nagyon-nagyon-nagyon tetszett. Amikor már történés volt és sok-sok cselekmény követte egymást. A legvége pedig kifejezetten jó volt. 

Egyszer régen, amikor az istenek még ifjak voltak, Asgard pedig egészen új, felbukkant egy boszorkány a világ pereméről.

Alapjáraton kétes érzéseim vannak a könyvvel még így több nap után is. De jó volt, meg nem is. Összességében jó. :) A borító miatt vettem meg elsősorban, meg azért, mert mindenki annyira imádta olvasni, hogy úgy voltam vele, nekem is biztos, hogy tetszeni fog. Voltak, akik sírtak a végén. Én azt azért nem, talán ezért is vártam, hogy legyen végre valami... mert vártam.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥

Mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit is szereti a történelmi, mítikus sztorikat. Akinek rááll az agya a szárazabb történetekre vagy a lassabb cselekmény kialakulásra. Nekem picit pörgősebbre lett volna szükségem, hogy gördülékenyen haladjak vele, de így is legyűrtem. :) A mágia úgy istenigazán nincs jelen, de amit a skandináv mitológia alapján tudunk az akkori varázslatról, az viszont igen. :) A karakterektől elvonatkoztatni érdemes, mert nem olyanok, mint mondjuk a Marvel filmekben, ezt érdemes észben tartani!

Olvass tovább!

Elle Cosimano - Finlay Donovan mindent visz

Kedves Naplóm!

Befejeztem a könyv-rulett által első könyvet, ami kihúzásra került. Meglepő módon sikerült annak a könyvnek a következő kötetét kihúzni, amit előzőleg olvastam. Ez ilyen szuper-véletlen dolog lehetett, de örültem neki, mert tetszett az előző kötet is. Ebben sem csalódtam!

*** Nyugalom, nem igazi fegyver van a képen! ***

 

Mi a francnak a hősnőmnek egy megmentő hős? Ki kérte? Miért ne tudná megmenteni önmagát?

Ezt a könyvet is szerettem olvasni, mindenki benne volt, akik az első kötetben is és ettől komfortos volt folytatni. Nem volt olyan "nagyon durván új" karakter, aki miatt újra kellett tervezni a kialakult képet a történtekről. Szerintem jól fel lett építve az egész kusza történet. Szerettem, hogy volt olyan rész, amikor így felültem az ágyban - esti olvasó lévén - és már majdnem fogtam a fejem, hogy "Úristen mi lesz itt!" aztán valami nagyon vicces szituációba kerültünk. Zseniális, én tényleg elhittem az olvasottak alapján, hogy itt most nagy a baj.

Ami a karakterek fejlődését illeti...

... Juliant kb kiírták ebből a kötetből. Nem sok szerepet kapott, amit kapott is az meg leginkább semmilyen volt. Nem akarok semmit elspoilerezni, de nyilván ebből rá lehet jönni, hogy miért is írtam.

... Nick szépen fejlődött. Elnyerte a szimpátiámat, mégha nem is értettem, hogy Finn miért nem akarja végre elfogadni a tényt, hogy ő illik hozzá és pont. Talán majd a harmadik kötetben kiderül egyszer.

... Steven továbbra is egy seggfej volt. De megmentették épp csak egy picikét a végén, hogy ne írjam le utolsó bunkónak, aki mindent is megérdemelt a könyvben leírtak szerint. 

Jó volt, pörgős volt, ismét egy hosszabb kávé mellett elolvasós könyv. Nyilván, aki lassabb olvasó vagy nincs annyi ideje, neki tovább fog tartani - mint, ahogy nekem - de szerintem ha valami könnyed sztorira vágytok, akkor ajánlom mind a két részt, ami eddig megjelent. :) 

Tökéletes férfi nem létezik. Ha szerencsénk van, találunk magunknak egy elfogadhatót, és akkor azzal megelégedhetünk.

Összegzés:
♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Sokkal jobban kiforrott történet volt, mint esetleg az első kötet, viszont összességében a kettőt egymás után kellett elolvasni, hogy összeérjen. Ügyesebbek voltak a nagy nyomozásokban és amikor összerakták, hogy mi is van valójában, akkor szebben összeállt az is nekem. 

Mindenképp várom a következő kötetet, mert úgy lett vége, hogy az ígéret megvan rá, most már csak várni kell, hogy lefordítsák, mert már megjelent idén. :)

Persze most néztem, hogy vannak más könyvei is, amik nem ebben a műfajban íródtak, szóval felkeltette az érdeklődésemet, hiszen ha ennek szerettem a szövegezését, akkor valószínűleg a többi sem lehet rossz!

Olvass tovább!

Elle Cosimano - Finlay Donovan ölni tudna

Kedves Naplóm!

Befejeztem egy újabb könyvet, ami bár nem fantasy volt mégis nagyon szerettem. Elle Cosimano első Finlay Donovan kötetének értem a végére. A Caravalos sorozatból tanulva most nem fogom egyből a következőt elolvasni, hagyok némi szünetet a két könyv között.

"Ez egy ilyen régi bölcsesség… Sose tulajdonítsd rosszindulatnak és kegyetlenségnek azt, amire akad kevésbé bűnös magyarázat."

Szerettem a történetet, mert amennyire hihetetlen számomra annyira volt valósan megírva. Egy kétgyerekes anyuka akiből egy félreértés keretein belül bérgyilkos lesz? Kinek pattan ki a fejéből ilyen butaság? Nálam mégis működött!

Gördülékeny volt az olvasása, igazából nem volt az az "agyon izgulom magam mi lesz a következő oldalon" típusú könyv, de nagyon szépen kibontakozott az egész. Voltak benne könnyed, humoros részek, igazán megkapó volt Finlay a főszereplő, de nagyon szerettem Veró karakterét is a történetben, jó szövegei voltak. :) 

Ami a férfi karaktereket illeti...

... Stevent rúgdostam volna míg él. Pfejj. Az ilyen típust az életben se nagyon tűröm el, nemhogy még jópofizzon is vele az ember.

... Juliannek könnyed a stílusa és igazán összetett. Remélem a következő kötetben is szerepelni fog (igazából okot nem adtak rá, hogy ne legyen benne) és akkor jobban megismerhetjük.

... Nick tetszett, mint plusz szál a bonyodalomban. Macsó, céltudatos férfi. De nem lettem belé szerelmes, szóval nem lepődöm meg, ha nem kerül bele a következőbe (ellenben a zsigereimben érzem, hogy benne lesz)

A könyv maga egy hosszabb kávé melletti délutáni olvasmány. Van benne itt-ott finom csavar - a legeslegvégén mondjuk néztem nagyot. Nincs benne sok romantikus klisé, ami tetszett és a főhös sem tépelődik baromi sokat, amiért különösen hálás voltam, mert az ilyen csiki-csuki dolgokat nem szeretem.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Ajánlom azon olvasók számára, akik egy könnyed délutáni olvasmányra vágynak. Akik szeretik, ha kissé bénácska a főhős, de valahogy mindig megoldja a dolgokat. Nem zavarja őket, hogy nincs benne fincsi ágyjelenet és nem arra számít, hogy CSI helyszínelős lesz a nyomozás. Nincs benne gyilkosságokról részletes leírás és még csak az is, ami van sem egy véres jelenet. 

Ha kikapcsolnál a sok természetfeletti karakter közül és felfrissítenéd a sokadik vámpír, vérfarkas, boszorkány után magad, nincsenek nagy elvárásaid, de élvezni szeretnéd, amit olvasol... akkor mindenképp ajánlom számodra!

Olvass tovább!

Erin Morgenstern - Éjszakai Cirkusz (spoilert tartalmaz)

Kedves Naplóm!

Ismételten befejeztem egy könyvet. Az Éjszakai Cirkusz számomra ismét adott egy kis könnyed, mégis izgalmas olvasmányt. Bár sokan úgy vélekedtek róla, hogy nem olvasmányos és száraz, nekem elnyerte a tetszésem, sőt! :)

Nagyon szerettem a világot, ami meg lett teremtve a cirkusz által, én is egy kicsit reveur-nek éreztem magam, annyira érdekelt az egész történet. Tetszett a kettősség, hogy ennyire ellentétbe voltak állítva (ami miatt végül pont annyira illettek egymáshoz...) A karakterek nagyon jól le voltak írva, bár megmondom, hogy pinteresten néztem pár fan által készített rajzot, meg ilyesmi... szóval extrán magába szippantottak. 

Mindig is nagyon szerettem a cirkuszt, mint kultuszt. Nem azért, mert az állatok fú de ügyesek lettek volna, mert persze azok, megtanulták... bár ebbe a kérdéskörbe most nem kéne belemenni, hogy szegények be vannak zárva, nincs szabad életük-akaratuk. Biztos vannak olyan helyek, ahol ez teljesen true story, de szerintem az esetek legnagyobb részében egy cirkuszi idomár úgy bánik az állataival, mint a saját gyerekeivel. De mivel sem én sem ismerősök között nincs olyan, aki ezt cáfolni vagy alátámasztani tudná, így nem foglalok álláspontot ezzel kapcsolatban.

De gyerekkoromban a mamámmal sokat mentünk nyáron cirkuszba így nekem ez megmaradt teljesen jó emléknek és én is szájtátva néztem ki a fejemből egy-egy akrobata mutatvány láttán és elképzeltem, hogy én is lehetnék akár egy közülük. Nyilván nem lettem, de mai napig elvarázsolnak, így a könyvet is nagyon vártam, hogy elvarázsoljon. Ez a pici kis mágia pedig igazán fantasztikus ötlet lett. Szeretem, ha egy picit van csak elrugaszkodva a valóságtól a történet, ez pont annyira volt mágikus, amennyire kellett. 

Azt kaptam, amire számítottam?

Igen, 100%-ig igen!

A történetbe az, hogy amennyire ellenálltak egymásnak, annyira habarodtak végül a másikba nagyon szépen fel volt építve. A katarzis pillanatban én is alig vettem levegőt. Kétszer is elért ez az állapot, amíg a végére értem. Egyszerűen zseniális volt.

A karakterekről egy picit bővebben...

- Marcó: A mozgatórúd az egész történetben szerintem ő volt. Persze két főszereplős volt a könyv, de én inkább éreztem Marcó könyvének, mint Celia-nak. Kidolgozott, finoman felvezetett de mégis rejtett karakter volt, akinek mindent sunyiban kellett megoldania, hogy ne derüljön ki, hogy ő áll mögötte. Nem volt középpontban, nem kellett neki, hogy mindenki dicsérje-ünnepelje (még ha vágyott is rá titkon), pont ettől lett annyira emberi és szerethető. Az elején én sem hittem el, hogy tetszeni fog a leírás alapján, mert féltem, hogy kevés lesz hozzá a történet, hiszen ő nem volt úgy a cirkusz tagja, mint Celia. Szépen kiteljesedett, ahogy közeledett a könyv vége.

- Celia: Nagyon szerethető karakter. Van egyénisége, van véleménye és van akarata. Egyszerre volt szép és okos, ami minden férfi gyengéje, szóval elkerülhetetlen volt, hogy belé szeressenek. Tetszett, hogy a megfelelési vágya nem nőtt túl azon, hogy mindig mindenkinek rá kelljen figyelni. Nem egy elkényeztetett kislány lett belőle, miután mindent is eltanult. A szerénység erénység. A végén, hogy ő oldotta meg a viadal problémáját, szintén szépen volt felépítve, de leírva már egy kissé "összecsapottnak" hatott. Az apa-lánya viszonyt is az évek formálták és remekül körül volt írva, hogy miképp állnak egymáshoz. Bár egy kissé erősnek éreztem, amikor leringyózta a saját lányát... de tudjuk, hogy létezik ez is a való életben.

- Bailey: Na ő számomra nagyon nagy kérdőjel volt sokáig. Még egészen a végén is, amikor már pedzegették, hogy ő valamilyen úton-módon bekerül a cirkuszba. Nyilván nem volt felesleges karakter, mert szükség volt rá, de ilyen alapon az ikrek is átvehették volna a cirkusz, nem kellett volna még egy személy hozzá. De lehet csak én nem értettem még meg Bailey karakterének lényegét. Egyébiránt egy lelkes, kedves, mindent vagy semmit karakter, aki általában sikeresen zárja a próbáit és ő lesz a hős. Nem különösebben különleges, mint a többiek, de nem lehet mindenki szuper tehetséges.

- Pixi & Dixi: Imádtam őket, ahogy felnőttek és lett belőlük egy még durvább páros, mint Marcó & Celia lett. Testvérek, de annyira jól megformálták őket, hogy ki más is lehetne a továbbiakban a cirkusz fő-fő-fő pillérei, ha nem ők?

- A.H.: Ugyan keveset szerepelt, de valahogy nagyon átjött, hogy ő igazából nem annyira párviadal-őrült, mint (mint kiderült) a tanítványa, aki Celia apja volt. Durva belegondolni, hogy ő jóformán akkor az első mágus? Legalábbis a történet szerint ő volt az első, aki végül kitanított mást/másokat. Ősmágus. :) De kellett bele, nem úgy volt színfolt a történetben, mint mondjuk az ikrek, de tartópillére volt. Távolságtartó, mégis emberi.

- Cukiko: Ő egy jó kis meglepetés volt. Nem számítottam volna rá semmilyen formában, hogy köze lenne ehhez az egész történetnek, azon túl, hogy a cirkuszban dolgozik... De a végére megformált lénye nem tetszett. Ez a nem törődöm, esik ahogy puffan... persze bele kellett avatkozzon valahogy mindenbe, de ha jobban le lett volna írva, hogy neki milyen háttér szerepe volt végülis, az tetszett volna. Ha nincs is kimondva, hogy Ő az, aki még mozgat bizonyos szálakat (lásd: Isobellnek, amit tanított stb.) akkor jobban megértettem volna az ő szerepét.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Mindenkinek ajánlom, akit vonz alapjáraton is ez a kultusz, mármint a cirkusz. A történet kedves, nincs benne semmi gonosz-erőszakos, egy kis versengésre buzdítás/nevelés akad, de inkább szívmelengető, mint unalmas. Olvasmányos volt számomra, jó karakterekkel és történet felépítéssel. Ha van egy kis igény a mágikus dolgokra, akkor helyben vagyunk. Bár inkább jobb illik rá az illúzió, mint mágikus. Inkább a képzelőerőnket kell elővenni egy-egy fejezetnél. Mert nyilván a mágikus történet ábrázolását, amennyi van benne, azt könnyű leírni is meg elképzelni is. De amilyen plusz világot teremtenek és úgy, hogy közben ez mind-mind önmagában valóságos is lehetne, csak, ahogy vegyítve van, úgy kell tudni elképzelni. :)

 

Olvass tovább!

V. E. Schwab - Addie LaRue láthatatlan élete (spoilert tartalmaz)

Kedves Naplóm!

Sajnos befejeztem Addie LaRue láthatatlan életét. 

Annyira bosszant, hogy vége lett. Szeretném még olvasni a történetüket. 

Szerelmes vagyok Luc karakterébe. 

Amikor a karaktereket leírja és jellemzi a történet folyamán, egyszerűen nem tudok betelni velük. Egyszerre vagyok szerelmes Luc-be, Henry-be és még Addie-be is... Nem vagyok az a típus, akinek csak a negatív karakterek jönnek be, általában én a jófiúkra bukom. De basszus... Annyira megfoghatatlan és mégis emberi Luc karaktere, hogy végig neki szurkoltam. (Ha még egyszer leírom, hogy karaktere, akkor mindenkinek innia kell egy kupica pálinkát.)

Szerettem Addievel minden korban egy kicsit jobban megismerkedni. Kedveltem a leleményességét és azt, hogy életben akar maradni és nem adja meg magát. Persze sejtettem, hogy valószínűleg hallhatatlan lesz, így az életben maradást inkább úgy értem, hogy az élni akarása volt igazán érzékelhető.

A szerelem utáni vágyakozás, az, hogy valaki végre észrevegye... 

Annyira ma korabeli az egész történet, hiszen, ha belegondolunk mire vágyunk mindannyian jelenleg? Hogy ha valakivel együtt vagyunk, akkor az csak "ránk" figyeljen. Legyen jelen és töltsünk tartalmas időt együtt. Ahogy Addie is azt szerette volna, ha van valaki, aki csak őt szereti, érti, figyeli, akarja folyamatosan. Nem csak úgy egy estére, bár a történet szempontjából ez nem azért egykalandos este mert korhűek vagyunk. Átkokat meg mindenféle rossz rontásokat rengeteget lehetett már olvasni más könyvekben. Ne találjon rá az igaz szerelemre soha, legyen élete végéig csúnya, ne tudjon hazudni ... végeláthatatlan sokat ismerünk már, de ez igazán trükkös volt. 

"- Esélyt akarok kapni arra, hogy éljek. Szabad akarok lenni. Több időt akarok."

Ez voltaképpen lehetne az is, hogy csak önmagában halhatatlan. De szerintem a "Szabad akarok lenni" tényével került bele a csavar, hiszen szabad csak akkor lehetsz, ha senki se tudja, hogy ki vagy. Akkor tudod úgy élni az életed, ahogy Te szeretnéd. Nincs, aki beleszóljon, nincs, aki irányítsa rajtad kívül. Nincs, aki megkérdőjelezzen bármilyen döntésedben. Ez a teljes szabadság.

A címe alapján azt kaptam, amire számítottam. Persze én se gondoltam, hogy ilyen rafináltan lesz ez megoldva, azt hittem először, hogy csak egy szürke kisegér élete lesz, ami miatt láthatatlan és közben majd a tetőpontnál beérik valami eszméletlen, ami miatt más lesz. De az én felvetésemen is túlment ez a "láthatatlan" kifejtése.

A borítója szép, a könyv terjedelme tökéletes! Tetszik a borító kék-narancs párhuzama, hogy nincs túl sok szín benne, de mégis bőven elég, hogy felkeltse az érdeklődésemet. Minden szerepel rajta, amiről szól a könyv. Tízpontos!

A karakterekről egy picit bővebben...

- Addie: Számomra ez a fajta makacs nő megszemélyesítése tökéletesen beleillik a történetbe. Nagyon jól el lett találva, hogy mennyire legyen eltökélt, idegesítő és egy kissé reményvesztett, de az pont annyira volt csak érezhető, amennyire kellett. Nem arról szólt az egész, hogy mennyire szenved. Vagy ha mégis, akkor aludtunk rá egyet és elmúlt. A különleges ismertetőjegy és az, hogy beleszőtte az évszázadok munkáiba még így is, remek ötlet volt. Izgalmas karakter volt, sokszor nem teljesen kiszámítható reakcióval.

- Luc: Szerelmes voltam belé végig. Akkor is, amikor elborult teljesen és akkor is, amikor a legsebezhetőbb volt. Én végig neki szurkoltam... és nem Henrynek. Szörnyű vagyok! :D A gonosz, amit megformált igazából nem is annyira gonosz, ő csak végzi a dolgát. És mivel Addie-n is megesett a "szíve" ezért szerintem még ő volt a legjobban kitalált karakter. Egyszerre volt főgonosz és életünk szerelme. De a lányok úgyis a rosszfiúkhoz vonzódnak... és csak utána találnak rá a jófiúkra.

- Henry: Az elején olyan semmilyen volt. Aztán kis kedves, egyre inkább "hős szerelmes" típus. Néha még sok is, amikor már a vége felé jártunk a történetnek. Akkor kezdett igazán érdekes és izgalmasabb lenni, amikor kiderült, hogy neki is van egy alkuja. A titok, ami miatt nem felejti el Addie-t. Mivel Addie képzeletbeli álom pasi mintáján Luc karaktere formálódott meg, sokban azért a leírás alapján nem különbözik Henry sem. Én mégis két teljesen más arcot társítok hozzájuk. 

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

A borítója szép és kellemes a szemnek. A könyv terjedelme pont jó, nem is túl hosszú, de nem érzed, hogy kimaradt volna valami belőle. Tetszik, hogy nagyon mai az egész hangvétele, de mégis visszaadja az akkori életet (gondolok itt a régebben játszódó történet eseményekre).

A karakterek remekül meg lettek kreaálva, az általános szerelmi cívódás és káosz is jelen van az egész könyv során, szinte együtt dobban a szíved a karakter szívével ha egy-egy fejezetre gondolok vissza. Mind jó és rossz értelemben is. Volt, amikor kirázott a hideg... Ajánlom azoknak, akik szeretnek elrugaszkodni a földtől mégis szeretik közel tudni a talajt magukhoz. 

Pont annyi "varázslat" van benne, amitől izgalmasabbá válik, mint egy szimpla szerelmi történet.

Aki szereti a rossz, gonosz, negatív karaktereket és képes beléjük szeretni addig, amíg olvassa a könyvet, na ők imádni fogják. Szívesen elolvasnám, hogy mi lett végül a továbbiakban Addie és Luc életével... milyen szinten vívják a csatájukat egymással, hányadán állnak és mennyi idő múltán nyeri meg a játszmát valamelyikük. 

Olvass tovább!