Kedves Naplóm!
Mivel márciusban nagyon sok minden volt, dupla szülinap és egyéb szervezések, így nem igazán tudtam tartani a havi 2 könyv elolvasását, ugyanis megcsúsztam az egésszel. De talán nyáron lesz majd rá alkalmam, hogy bepótoljam egyik-másik hónapban.
Most egy újabb Rebecca Ross könyvet olvastam és a korábbival ellentétben az Isteni Riválisok egy nagyon szórakoztató, szívfacsaró és elgondolkodtató kötet volt. Ezen duológia másik kötetét biztos, hogy el fogom olvasni. Most már csak meg kéne venni...
De immár belátom, hogy az emberek csak emberek, és mind magukkal cipelik a saját félelmeiket, álmaikat, vágyaikat, fájdalmaikat és hibáikat. Nem várhatom el, hogy valaki más tegyen teljessé engem – erre magamtól kell rátalálnom.
Igen, megint megpróbálok spoiler mentesen írni, az elején biztos, hogy menni fog, de végül úgyis el fog ragadni a hév és nem tudom tartani, hogy ne írjak le valami olyat, amivel elárulnék meglepő fordulatokat és hasonlók. Előre is bocsánat érte!
Az elején nagyon nehezen indult meg nekem a történet, mert kifejezetten nem izgatott fel ez a rivalizálásnak eladott szerkesztői/újságírói sztori. Valahogy nem éreztem meg benne a tényleges rivalizálást. De aztán elkezdődött a levelek megírásával valami kis varázslat, ami beszippantott, mert annyira szépen van megfogalmazva az egész könyv, hogy öröm volt a szememnek ilyen gyönyörű szavakat, mondatokat, fordulatokat olvasni. Csak, hogy értsétek, nekem az is oké, ha egy karakter szabadosan beszél, káromkodik és ilyenek, mert bírom... de ez irodalmilag is helyben van mégis modern, felfogható. Már csak ezért megérte elolvasni!
Iris a női karakterünk fiatal kora ellenére és a benne dúló érzelmek sokasága végett egy nagyon szerethető karakter. Nem érzed azt, hogy éretlen lenne, bár tény, hogy a hirtelen döntései miatt mégis megvan ez a "még fiatal" megjelölés. Korán fel kellett nőnie, hiszen a bátyja beállt a seregbe harcolni, az anyja pedig ettől teljesen szétcsúszott és alkohollal folytatta a mindennapjait. Iris lett a kenyérkereső, pedig még az iskolát sem fejezte be. Szegények voltak, kilátástalanok, de bizakodva néztek az újabb nap elé, hogy mit tartogat számukra, hátha a szerencse beköveti az árnyékukat és jóra fordul minden.
Illetve itt van nekünk Roman, a férfi karakterünk. A rivális, az, akit nem nevezünk nevén és szívjuk a vérét egész nap és utáljuk. Pedig nem ad okot rá, azon túl, hogy néha vannak olyan ... férfi megnyilvánulásai. Gazdagéknál másképp megy a szekér, másképp kell viselkedni és más az elvárás. Ez érződik is a karakteren, ez az ellentét kettejük között pedig beindítja az olvasóban az "enemies to lovers" fényjeleket. Szerintem az még nem spoiler, ha elárulom, hogy így lesz...
A háború, amiről szó is van. Ugye az Isteni riválisok címet viseli a könyv, ami egyébként így a végeztével úgy érzem sokkal jelentősebb, mint azt olvasatlanul gondolnánk. De cáfoljon meg az, aki olvasta már és szerinte semmi köze nincs a következő kötethez ezen címnek.
Szóval itt több istenség de főleg Dacre az alvilág istene kel haragra. Ideje korább az istenek irányították a világot, ők befolyásolták az emberek mindennapjait és élet-halál urai voltak. Majd Dacre szerelmes lett egy Enva nevű istenségbe, aki elvarázsolta őt és a vérengző vadállatot megállította. Sokáig béke honolt a világban, majd Dacre felébredt és keresve szerelmét - akinek csak mindig parancsolgatott, mutogatta szépségét és zenei tehetségét és mindenre kényszerítette - nem találta maga mellett istentelen haragra gerjedt és kopóival (csúnya szörnyekkel) a felszínen kereste őt. A kopók mindent is elpusztítottak, ami az útjukba állt s Enva harcba hívta zenéjével az embereket, hogy megállítsák az ismét pusztító Dacre-t. Talán így indul az egész történet, hogy amint Forestet elszólítja Enva és Iris magára marad, majd édesanyjuk halála után haditudósítónak áll, hogy megtalálja bátyját, akiről nem kapott hírt, mióta önként bevonult.
Itt már aktívan levelezik Iris és Roman, persze kettejük közül csak a fiú tudja, hogy kinek a leveleire válaszol. Iris elég vakon van, bár tény, hogy semmi olyat nem árult el neki a másik, amiből rájöhetett volna, ha egy kicsit is ismerné őt. Sőt, inkább csak olyat mesélt neki, még ha ismerné se jöhetne rá belőle, hogy ő az.
SPOILER ALERT!
Na és innentől válik lehetetlenné, hogy úgy meséljek róla tovább, hogy ne mondjak/írjak le valami végzetesen hatalmas spoilert. Szóval én... szóltam!
Leszögezem, hogy aránylag kevés könyv tud megríkatni, nos, ennek többszörösen is sikerült. Egyébként nagyon érzelmes vagyok, Sári meséin is képes vagyok sírni, ha figyelem, hogy mi történik ... de könyveknél még nem igazán tudok többet, mint 2-3 kötet, aminél könnyeztem, vagy ennyi érzelmet váltott volna ki belőlem, mint ez a kötet. Értem már, hogy miért ekkora a hype körülötte még így hónapok, évek után is.
Iris, amint a fronton van én teljesen kikészültem az izgalomba, hogy mikor történik valami olyan vele, hogy jaj. Meg a levelezés alatt is, hogy Roman végre mondja már el, hogy Ő az. Ami ugye ki is derül, hogy végülis megtörtént, csak Iris makacs módjára azt a levelet már nyilván nem olvasta.
De nekem akkor is az adta meg az i-re a pontot, hogy utána ment haditudósítónak. Félrelökne az elvárásokat, az apja haragját kivívva Iris után ment, mert végre valahára belátta, hogy szereti. Hiszen tudjuk, hogy oviba is, ha meghúzod a lány haját, akkor ő az, aki tetszik neked. Kettejük civakodása megegyezik ezzel a tézissel. És bár Iris elkezd beleszeretni titokzatos levelezőpartnerébe ... hát imádom, hogy végül is ugyan abba a személybe szeret bele, csak nem tud róla. Persze a későbbi konfliktusuk ebből már nagyon gyerekes volt a lány részéről, de lehet csak én látom ezt bele és amúgy érthető reakciónak kéne lennie, de én a helyébe csak baromi boldog lennék. :D Ami végül lesz is - a sok halál, borzalom ellenére.
Na de a fatal error számomra akkor is az volt, amikor a végjátéknál elszakad Romáktól Iris és csak sejtjük, hogy ki miatt. Majd ki is derül, hogy Forest az és jaj a szívem szakadt meg a leírt jelenettől, ahogy Roman próbál Irisék után szaladni a totál sérült lábával és végül kénytelen feladni mert nem tud felállni sem és a méreg is eltelítette a tüdejét. Na ott... ott nagyon sírtam. Be kellett csuknom pár percre a könyvet olvasás közben. És az abszolút pilot twist az egész könyvben, amikor kiderül Forest dezertálása innen is meg onnan is és az, hogy végül Dacre elviszi magával ROMANT!!!! HOGY MI?!?!?! Teljesen kész voltam miatta. Úgyhogy most megyek és vadászok Vinteden egy befejező részt.
[…] megérdemled, hogy szeressenek. Megérdemled, hogy most, még ebben a sötétségben is örömet érezz. És hogyha esetleg épp ez járna a fejedben… nem megyek sehová, csakis akkor, ha te mondod nekem, hogy menjek el, és még akkor is lehet, hogy egyezkednünk kell majd.
