Jeneva Rose - Eltemetett igazság

Kedves Naplóm!

Befejeztem Jeneva Rose - Eltemetett igazság című krimi/thriller regényét és azt kell mondanom, hogy jól szórakoztam. Rendesen izgultam, hogy mi/ki fog ebből kijönni! Igaz, az én korosztályom Agatha Christie regényeken nőtt fel így volt egy sejtésem a könyv azon részétől, hogy apa nem akarja elárulni, hogy mi történt... hogy valaki olyan lesz, akire tippeltem is, de spoiler mentesen egyelőre ennyi előzetesen!

Köszönöm a Librinek ezt a recenziós csoda példányt, hogy az első különleges kiadásukkal megtiszteltek.

A halál emlékeztet bennünket arra, hogy az élet véges, és egy nap a mi időnk is eljön. Ilyenkor megállunk egy pillanatra, és tudomásul vesszük a mulandóság tényét, megadjuk neki a kellő tiszteletet, hogy aztán újra szétreppenjünk a világban, mint egy haldokló pitypang magvai.

Azt hiszem ennek a műfajnak is helyet kell szorítanom a szívembe és ha eddig néhanap, most inkább többször, de forgatnom kellene ezen regényeket. Tényleg, kifejezetten felüdülés volt olvasni a sok romkom meg fantasy után. 

Történetünk egy igen kevés lélekszámot számláló városkában játszódik. Szerepel benne három testvér és négy szemszög. Beth, Nicole és Michael szemszögéből olvashatunk a történésekről illetve az akkor már elhunyt édesanyjuk régmúlt visszaemlékezését, mint 4. váltást, akinek ugyan ritkábban fordul elő a "saját része", de annál nagyobbat üt a történet szempontjából.

Amikor Laurát elviszi a rák, a három testvér újra találkozik. Nem jó szájízzel vannak egymás iránt, hiszen a legidősebb Beth szerint őt illet "minden", hiszen ő volt az anyjukkal haláláig és gondozta, míg a másik kettő felé se nézett és mert Nicole egy drogfüggő, Michael pedig ugyan úgy elhagyta őket (és Kaliforniába költözött), mint hét évvel korábban az apjuk. 

Míg mindannyian küzdenek a gyásszal, a maguk módján, úgy halad a történet afelé, hogy megtaláljanak egy kazettát, aminek nem is kellett volna rögzítésre kerülnie. Az apjuk, az anyjuk és egy kislány holtteste.

Igaz, ha krimiken nő fel az ember, mert "anya polcáról" csak azt tudta gyerekként elcsenni, akkor aránylag hamar lesznek érzései azzal kapcsolatban, hogy ki volt a gyilkos. Ahogy nekem is volt megérzésem, hogy ki nem lehetett, illetve még a történet befejezése előtt az is megfogalmazódott bennem, akiről végül kiderült, hogy ő az... hogy Ő Az!

Ahogy pakolják össze a holmikat, takarítják ki a régi emlékeket a pókhálós egykori otthonukból, úgy lesz a történet is egyre komolyabb, hiszen mindenki a saját démonjaival küzd közben és szeretnének rájönni, hogy vajon mi történhetett sok-sok évvel korábban, amiről a felvétel is tanúskodik. Mert a világ nem fekete vagy fehér.

SPOILER KÖVETKEZIK! SPOILER KÖVETKEZIK! SPOILER KÖVETKEZIK!

Ugyan melyik gyerek hinné el, hogy az apja képes megölni a szembeszomszéd lányát majd minden gond nélkül élni tovább az életét? 

Szerintem én se törődnék bele a ténybe, ha valaki ezzel állna elő, még ha valamilyen "bizonyítékom" van is arra, hogy megtörténhetett. Én hinnék az apukámnak, hogy nem ő tette.

Laura a feleség is bízott, hitt a férjének, de az életük akkor is kisiklott az addigi boldog, családi-szeretetteljes idillből. 

Ahogy telt az idő, úgy lett a napnál is világosabb, hogy a három testvér a legszívesebben egymást ölné meg, mert mindenki fújt valamiért a másikra. Bethről tudjuk, hogy főleg a féltékenység, hogy a legkisebbnek mindene megvolt mindig és belőle lett is valaki. Nicole nyilván azért mindenki másra, mert lecsúszott és emiatt utálta magát, azt hogy gyenge, de azért a többieket, hogy nem segítettek rajta... vagy legalábbis, hogy nem hittek benne, hogy képes lehet letenni. Ami az ő esetében már tényleg valid dolog, viszont a sztori végére neki is legalább Happy End lesz!

Aztán ott van Michael, a legkisebb és legsikeresebb, akiről végül kiderül, hogy egy agresszív és valóban a gyilkos. Aki nem csak egy de több emberrel is végzett hirtelen felindulásból. Ahogy ezt akkor is tette gyerekként és azért jött vissza, hogy ez a titok örökre eltemetve maradjon. De a hajthatatlan Nicole és Beth, akik mindketten más ürügyből, de meg akarták tudni az igazságot, nos nem biztos, hogy erre számítottak. Az anyjuk a haláláig nem mondta el senkinek ezt a rémes titkot, de egy levélben több bizonyítékkal egyetemben megírta, amit persze csak az utolsóutáni pillanatban és azt is relatív véletlen tudtak meg. De minden jó, ha jó a vége elven a gyilkos elnyerte méltó büntetését és nem csak szimplán "meghalt", az olyan snassz lett volna a lányok élete pedig végre jó mederbe sodródott.

Tetszett az írónő írásmódja, a párbeszédek is nagyon életszagúak voltak. Szerintem fogok még tőle olvasni, talán a könyvhéten ki is választom tőle a következőt.

Olvass tovább!

Varga Orsolya - A Szabadság virágai

Kedves Naplóm!

Ugyan már régebben befejeztem Varga Orsolya - A Szabadság virágai című regényét, de még csak most jutottam el odáig, hogy írjak is róla. Kellett egy kis csend utána, mert bár jártam gimiben és volt töri órám is, most mégis testközelben éreztem az egész szabadságért való küzdelmet.

Csak az elnyomó zsarnokok hiszik azt, hogy ha csak egyetlen hangot engednek megszólalni, akkor a saját igazságuk abszolútum lehet.

Vannak könyvek, amik nemcsak történeteket mesélnek, hanem érzéseket is visszahoznak. Olyan érzéseket, amiket talán még sosem éltünk meg – de valahogy mégis ismerősek. Orsi regénye ilyen volt számomra. Nem azért fogott meg, mert “érdekel a történelem”, hanem mert hirtelen azt éreztem: ilyennek kellene lennie egy jó regénynek. Ami nem elmond valamit, hanem megéreztet.

A stílusa nem harsány, de annál pontosabb. Nem szórja a jelzőket, nem magyarázza túl a világot – épp csak annyit mutat, amennyi kell ahhoz, hogy a történet beléd szivárogjon. Az írása olyan, mint egy régi levél, amit porosan találsz meg egy fiók mélyén – és mégis, minden sora ma is él.

A párbeszédei természetesek, emberiek, és még a leghétköznapibb mondatok mögött is ott van egy kimondatlan súly. Néha egy pillantás, egy hallgatás, vagy egy mozdulat többet mond, mint egy egész monológ. Ettől lesz annyira élő az egész – nem érezzük, hogy „olvasunk”, hanem mintha ott lennénk.

Ez a történet nem csak az 1848–49-es szabadságharcról szól. Hanem arról, amikor a világ lángol körülötted, és te mégis próbálsz szeretni. Élni. Dönteni. Valakivé válni. Még ha közben minden egyes lépésed árulásnak számíthat. 

A regény az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején játszódik, Zabolán. Nem a fővárosban, nem a nagy csaták közepén – hanem ott, ahol a történelem hatása csendesebben, de legalább olyan erősen gyűrűzik be a hétköznapokba. Sokszor kerül elő a történelemórákon, de ritkán látjuk belülről. Ez a regény nem magáról az eseményekről szól, hanem az emberekről, akik ott éltek benne. Hogy milyen volt nap mint nap élni egy olyan korban, ahol a jövő bizonytalan, és minden döntésnek súlya van.

 Két fiatal szemszögéből látjuk ezt a világot: Ilka és Mihály.

Az olvasó nemcsak a forradalomról kap képet, hanem arról is, milyen érzés a periférián élni, ahol nem te hozod a döntéseket – de azok mégis rád hullanak vissza. Erdély ebben a történetben egyszerre gyönyörű és kegyetlen: tájként, otthonként, és háborús háttérként is fontos szereplő.

Ilka az a típus, aki inkább figyel, mint beszél – de amit elhallgat, abban néha több a súly, mint bármilyen szóban. Belülről gyötri elveszített szeretett családjának kérdése, hogy miért ragadta mindüket el, őt pedig miért hagyta élni... Mihály pedig nem tud csendben maradni: karakán, pimasz, szenvedélyes. A haza iránti szeretet hajtja, és később Ilka iránt érzett féltő szerelme az, ami még inkább égeti belülről. Kettejük története nem rózsaszín, nem romantikus értelemben vett “szerelem a háborúban” – hanem valami sokkal valóságosabb: amikor két ember az ellentétek ellenére is kapaszkodik egymásba és utat tör a szerelem ezekben a nehéz időkben is.

Ami engem leginkább megragadott, az az, hogy Orsi nem festi túl a karaktereket. Nincsenek hősi beszédek, nincsenek túlírva a konfliktusok. Minden életszagú. Ilka és Mihály hibáznak, tépelődnek, dühösek – és ettől lesz igaz minden rezdülésük. Egyikük sem tökéletes, de pont ez az, amitől annyira ismerősek.

Mihály nem klasszikus “szerelmes fiú”, hanem egy lázadó lélek, akiben lángol minden – a haza, az igazság, és aztán Ilka is. Ilka pedig nem passzív szemlélő – csak másképp küzd. Belül. Csendben. Erősebben, mint bárki gondolná.

Ez a könyv nem tanít, nem magyaráz – csupán eléd tesz egy történetet, amit nehéz lesz elfelejteni. Ahol a hűségnek ára van, a csend döntés, és a szabadság nem dísz, hanem veszély.

Ugyanazt a holdat nézzük, Ilka. Nézz fel az égre, és gondolj arra, hogy én is pontosan ugyanazt látom. Kicsit olyan így, mintha együtt néznénk.

Ne számíts klasszikus romantikus regényre. Ilka és Mihály kapcsolata nem a pillangók és virágok világa – inkább nyers, kimondatlan, néha fájdalmas. De ettől olyan valóságos. Mert ebben a világban nincs idő udvarolni, szavakat keresni. Itt a közelség is veszély, a gyengédség is bűn lehet. És mégis, pont ezek a lopott, csendes pillanatok azok, amik igazán megrendítőek. Amikor egy érintés többet ér, mint bármilyen szónoklat.

Nekem ez a könyv azt mutatta meg, hogy a legnagyobb dolgok gyakran a leghalkabb pillanatokban történnek. Hogy néha nem a kardrántás a bátorság – hanem az, ha kimondod, amit érzel. Vagy ha hallgatsz, amikor mindenki mást kiabál.

Ha szereted azokat a történeteket, amik nemcsak szólnak valamiről, hanem maradnak is veled, akkor ez a könyv neked való. 

Azt hiszem, a szabadság csak akkor ér valamit, ha van kivel megosztani.

Olvass tovább!

Jennie Goutet - A kegyvesztett

Kedves Naplóm!

Az idei évem második olvasmánya egy recenziós példányként érkezett könyv volt a KNW kiadó gondozásában. Jennie Goutet - A kegyvesztett című története. Talán nem kell mondani, de nekem ez a könyv sokkal jobban tetszett és tudtam azonosulni a szereplőkkel, mint a Middlemarch volt. Ennek tükrében nem is egy annyira komolyan vett értékeléssel állnék elő, mint akkor. Az a könyv megkívánta a hivatalosságot. :D S bár eme történet is hasonló korban, környezetben és zsánerben íródott, mégis azt gondolom, hogy könnyebb olvasmány.

— Ó, nincs értelme azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ugye? Inkább csak előre kell nézni. Végül is a jövő az egyetlen, ami megmaradt nekünk.

Bevallom, bár jobban tetszett, mégis elfelejtettem jelölni a kedvesebb-fontosabb részeket, valószínűleg azért, mert annyira elragadott a történt. Főhősnőnk Selena, aki ugyan módos családból származik mégis megjárja a "poklot" részeges apja miatt, aki felelőtlenül adósságba hajtja az egész családot és végül az alkohol okozza vesztét... halála után nincs mit tenni, valamiképpen el kell tartani a megszégyenült családot, hiszen édesanyja és testvérei mégsem halhatnak éhen. Így esik, hogy jobb híján társalkodónőnek jelentkezik egy távoli rokonhoz, annak reményében, hogy így majd tudja támogatni a szeretteit és mivel messzire kell a munka miatt költözzön, talán elcsendesedik a családját ért szégyen is és nem fognak róluk beszélni.

Másik főhősünk az elérhetetlen agglegény sir Lucius, akit minden fiatal és hajadon próbál behálózni különféle cselszövés árán. Ilyen példának okáért az is, hogy télnek idején egyedül, elveszve pont az ő házába sikerül bekopogtatni, hogy ne fagyjon halálra a kishölgy. Nyilván a sors hozza úgy, hogy pont egy ilyen eset mellé csatlakozik be Selena is, így nem tudják körmönfont tervükkel becsalni a házasságba az urat, hiszen volt tanú, hogy a kishölgyön nem esett folt, hiszen semmi sem történt. Innen indul az izgalom, eme párosunk felé, hiszen Selena megmutatja, hogy őt nem kell félteni és semmi szándéka nincs az urasággal szemben. Csak szeretne eljutni a szomszéd birtokig végre, ahol dolgozni fog.

Bár cselédmód beszélnek vele és sok hibát vét, hiszen sose kellett dolgozzon, mégis tartással teszi és ezen hibái ellenére nagyon szerethető lesz a karakter. Ahogy pedig telik az idő a szomszéd sir Lucius többet téve régi fogadalmának a ladyvel kapcsolatban kezd sokat járni a szomszédba, több időt és beszélgetést kezdeményezve Selenával. Persze tagadják egymás iránt az érzéseiket, de ahogy haladunk a történetben, szerintem nem spoilerezem el, de: egymásba szeretnek! 

Egy igazi cozy olvasmány, szép slowburn szerelemmel, aminek a végét nem fogom leírni, hiszen akkor nem akarnátok elolvasni. De nagy fejlődésen ment keresztül Lucius, amit imádtam! Megértette a hibáit, rendbe tette a családi hátterét, hogy előkészíthesse a jövőt.

Ami pedig azt illeti... Selena makacssága nagyjából az enyémmel tudna vetekedni így igazán magaménak találtam olvasás közben a személyiségét. 

Az igazi pilot twist pedig nagyon szórakoztatóvá teszi az egész könyvet, amit szintén nem szeretnék lelőni, mert szerintem fontos eleme az egész sztorinak. 

Nagyon tetszettek a fiatalabb Claverington testvérek, remélem benne lesznek a következő kötetben is. 

Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! 

Nos tehát. Az a bizonyos fordulat nem más, mint, hogy a lady pártfogoltja, egy ifjú hölgy személyében, aki oda fog költözni a családhoz, ahol Selena is dolgozik... az az a kislány lesz, aki korábban megpróbálta sir Luciust csalárdsággal házasságba kényszeríteni de pont Selena volt a szemtanú, hogy semmi sem történhetett. Na most mondjátok azt, hogy ez nem zseniális! Én imádtam. 

Sir Lucius Clavering, Mardley hatodik bárója éppen meglazította a nyakkendőjét, és elhelyezkedett vadászlakjának legkényelmesebb karosszékében, amikor a bejárati ajtón kopogást hallott, majd a kapunyitásra induló szolga, Briggs lépteinek visszhangját.

A legjobb pedig az, hogy Selena lesz a nevelőnője ennek a zabolátlan lánynak, szóval az a fajta küzdés, ami "egy gyerekkel jár" hát az is nagyon jól meg van írva. A kishölgy igyekszik mindig keresztbe tenni, meg persze minél előbb foltot ejteni a becsületén, mert mindenféle urakkal társalog kettecskén, amit akkoriban nem szabadott, kellett a felügyelet. Mert ha elcsattan egy csók is, oda a becsülete a lánynak és senkinek se fog kelleni. 

Egészen addig nem fogta fel, hogy a jövőjével játszik, amíg az egyik bál alkalmával Selena elő nem került a színpadra, mint csámcsogás téma, hiszen volt vőlegénye a híres-neves-gazdag férfi is jelen volt, aki nem volt rest megszégyeníteni újfent régi kedvesét. Ami pedig idegesített, hogy sir Lucius semmit se tett!! Mert, hogy nem volt tisztában az érzéseivel... jó duma lenne, de csak a seggét féltette. Mindentől függetlenül a könyv felénél már érezni lehetett, hogy kibontakozóban van ez a szerelem, a háromnegyedétől pedig már lánykérés is volt, aminek senki sem örült, és Selena is csak titkon, mert hát neki nem szabadott volna beházasodni ebbe a társaságba. De a végére csak sikerült. :) 

Szóval nagyon várom, hogy a következő kötet megjelenjen és elolvashassam.

Olvass tovább!

George Eliot - Middlemarch I. - Miss Brooke és a vidéki élet szépsége

Kedves Naplóm, 

Nem sűrűn olvasok klasszikus irodalmat, de most adódott egy olyan lehetőség, hogy a KNW kiadó újrafordította George Eliot - Middlemarch I. kötetét és felkértek, hogy olvassam el és írjak róla. Mivel még sose volt alkalmam ilyen együttműködésre, gondoltam kipróbálom, még ha nem is feltétlen a zsánerem, de néha jólesik egy kis könnyed, kifinomult olvasnivaló.
Azt tudni kell, hogy korábban még a gimiben nekünk olvasni kellett ezt a könyvsorozatot és akkoriban nem igazán nyerte el a tetszésemet. Lehet a fordítás miatt, lehet mert még nem értem meg a könyv témájára, ez már nem fog kiderülni, de most nagy élvezettel forgattam esténként. Ennek tükrében klasszikushoz illő véleményt igyekeztem megírni. :)

Hiszen a női nem legnagyobb varázsa a lángoló, önfeláldozó szeretetre való képességében rejlik, és ebben látjuk alkalmasságát arra, hogy kiegészítse és teljessé tegye a mi életünket.

George Eliot Middlemarchának első kötete nem csupán egy 19. századi angol kisváros hétköznapjainak története, hanem az emberi idealizmus és a társadalmi korlátok mélyreható tanulmánya is. Olyan kérdéseket vet fel, amelyek ma is relevánsak.

Az első kötet két meghatározó szereplőre fókuszál: Dorothea-ra, a nem mindennapi álmokkal rendelkező fiatal nőre, és Tertius-re, a tudomány fejlődésében bízó idealista orvosra (aki majd csak a könyv vége felé tűnik fel). Mindkét karakter olyan belső konfliktusokkal küzd, amelyek jól tükrözik a társadalmi elvárások és az egyéni ambíciók közötti feszültséget. Dorothea története különösen szívbemarkoló, ahogy a női értelem és önmegvalósítás korlátait tapasztaljuk általa, míg Tertius sorsa az innováció nehézségeire és a társadalmi konformizmus ellenállására világít rá.

A regény legnagyobb erőssége az érzékeny, mélyen emberi ábrázolásmód. Az írónő nem csupán egy-egy karakter fejlődésére vagy bukására fókuszál, hanem a közösség egészét is jól jeleníti meg, megmutatva, hogyan hatnak az egyéni döntések a közösség egészére. 

A könyv azonban nemcsak a karakterek mélysége miatt kiemelkedő, hanem a stílusa miatt is. Elegáns, intellektuális, és gyakran ironikus, mégis mindig átjárja az empátia. Az első kötet finoman, de határozottan helyez el minket olvasót abban a világban, ahol az álmok és ambíciók egyaránt a társadalmi szabályok korlátai között vergődnek.

Aktuális üzenete:
Az olvasó számára a Middlemarch első kötete különösen izgalmas, mivel a női szerepek és az önmegvalósítás kérdése, valamint az innováció és a hagyományok ütközése napjainkban is élénken vitatott témák. Dorothea önként vállalt "szerepe" Casaubon feleségeként és szellemi partnerként egy mai közegben az önállóság és a nemek közötti egyenlőség kérdéskörére rezonál, míg Lydgate küzdelmei a mai technológiai és társadalmi újításokkal kapcsolatos ellenállásokkal állíthatók párhuzamba.

Összegzés:
A Middlemarch első kötete kifinomult, rétegzett mű, amely az egyéni sorsok és a társadalmi dinamika lenyűgöző ábrázolása révén nemcsak a viktoriánus kor, hanem a modern világ olvasói számára is értékes tanulságokat hordoz. 

Ajánlom azok számára ezt az olvasmányt, akik szeretnének a női szerepekről és emancipációról olvasni, hiszen Dorothea karaktere olyan nőket képvisel, akik a hagyományos női szerepeken túlmutató álmokat dédelgetnek. Akik szeretik a klasszikus irodalmat vagy szeretnének megismerkedni ezen zsánerrel! Akik szeretik a történelmi regényeket, de többre vágynak. 

—Nehezen tudom elhinni — mondta Sir James, szemrehányása mögött erős érdeklődés rejtőzött. — A kegyed nővére nem mazochista véletlenül? — folytatta jobbján ülő Celiához fordulva.
—Azt hiszem, igen — felelte Celia bátortalanul, nehogy valami olyat mondjon, ami nem lesz a nővére ínyére, s közben nyakláncától fölfelé bájosan elpirult. — Dorothea szívesen mond le erről-arról.
—Ha ez igaz lenne, Celia, akkor a lemondás saját vágyaimnak kielégítése lenne, s nem mazochizmus. De megtörténhet ugyebár, és miért ne, hogy valakinek nagy oka van arra, hogy ne azt tegye, ami egyébként neki jó — vágta rá Dorothea.

Köszönöm a KNW kiadónak, hogy olvashattam az újrafordítást általuk és alig várom, hogy a következő kötet is megjelenjen! Külön köszönet Ortutay Péternek, hogy "mai" fordításban is megjelenhetett, ezáltal talán közelebb kerülhet a fiatalok számára is a klasszikus irodalom. Amellett pedig semmiképpen se menjünk el, hogy milyen gyönyörű kiadványról beszélünk (mind borító és a benne fellelhető illusztrációk), amit Tankó Anita készített. Erről még fogok mutatni instagrammon pár képet! 

Olvass tovább!

Kővágó Sára - Én még soha...

Kedves Naplóm!

Újra az a megtiszteltetés ért, hogy elolvashattam Sára új könyvét még a megjelenés/bejelentés előtt. Nem is tudom, hogy hol kezdjem... nagyon szerettem. Igaz, eddig mind a négy könyv nagyon tetszett és most ezt nem azért írom, mert fényezni kell/akarom/szokás az írókat.

Idén nyárra különösen ajánlom az új könyvét, aminek az Én még soha... címet adta. Biztos ismeritek azt a játékot, amikor valaki ezzel a felütéssel kezd egy mondatot és úgy fejezi be, amit még tényleg nem csinált/tett/mondott így a többiek általában ha megcsinálták inni kellett. Ezt a játékot ültette át egy igazán izgalmas nyári kalandba. Ugyanis ezen felütéssel egy feladat kezdődött (amit garantáltan) nem csinált még meg az emberlánya, azaz Olive. Két nézőpontban játszódik a történet, már ez önmagában ad egy kis pluszt az egészhez, amitől még izgalmasabbá válik a sztori. 

– Hallgass már el! – motyogja, ahogy tekintete a mellettünk húzódó félszigetet figyeli.

Hirtelen felcsillan a szeme és gonoszul rám mosolyodik. Ajaj. Ez fájni fog... – Megvan!

– Mi...

– Csss! – int le. – Én még soha nem hallgattam egy teljes napon át.

– Azt elhiszem... Várj, micsoda? – bukik ki belőlem.

– Csak, hogy mindenkinek legyen egy nyugodt napja – rántja meg a vállát elégedetten.

Diadalittas arcának látványától elvesztem a józan eszem. Rászorítok a kovácsoltvas korlátra, és minden erőmet felhasználom, hogy ne tűnjek idegesnek, de érzem, hiába igyekszem, az arcomra van írva minden.

Olive egy kedves, segítőkész, mindent feláldozik a barátaiért egyén. Akinek vannak stiklijei... de kinek nincs? Ámbár nála a hipochondria kéz a kézben jár a rögeszméivel. Ami kis mennyiségben aranyos, nagy mennyiségben viszont már orvosért kiált! Így esik meg az is, hogy Olive bármennyire nem szeretne részt venni azon a születésnapi nyaraláson - amit Brad a legjobb barátja kért egy apropó révén - mégis elmegy, hiszen az orvos is azt tanácsolta, hogy jó lesz neki... Csupán egy a bökkenő, hogy Brad ikerfivére is ott lesz - lévén az ő szülinapja is - de Olive és Blake elég régóta szívből gyűlölik egymást.

A kényszeres lánynak muszáj lesz beadnia a derekát bizonyos tekintetben, hogy túlélje ezt a hetet.

Blake, a zárkózott szívtipró igen jól mulat a kialakult játékuk során és nem titkolt szándékai között szerepel az, hogy minél kényelmetlenebbé varázsolja a lány velük töltött idejét. De arra senki sem számít, hogy a nagyképű anyuci kedvence igazából nem is annyira modortalan. Sőt, egészen elviselhető és figyelmes?!

A bonyodalom nyilván ott kezdődik el, hogy a két ősellenség magában tipródva találkozik olyan érzésekkel, amiknek nincs helye. Vajon egymásra találnak? Hát, amennyire fújnak egymásra, ez még nem eldöntetett... de tudjuk, hogy ha valakit utálsz az igazából nem áll messze attól, hogy szeresd.

Remek mellékszereplőink vannak, Emily egy igazi Paul Coelho tud lenni és a fun fact, hogy már szerepelt korábban Sára könyvei egyikében. Ami pedig tovább pörgeti az agytekervényeinket, hogy még számos - nem névlegesen említett és név szerint említett - visszatérő elem/személy szerepel a könyv folyamán, amit a figyelmes olvasók felfedezhetnek. Bevallom, nekem sem volt mindegyik egyből meg.

– Engem akarsz?

– Igen – bólint.

– Miért? – döntöm oldalra a fejemet.

– Mert nélküled fulladozom. Csak melletted tudok rendesen lélegezni.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Ajánlom mindenki számára, aki szereti a vicces, romantikus -mert egyébként az!- és fordulatos regényeket. Aminek bár nincs misztikus titka, mégis olyan csavarral van -duplán- megbolondítva, hogy ennyire még nem izgultál egy történet során! 

Komfort olvasmány, amit ha épp nincs kedved azokhoz az olvasatlan könyveidhez, amik a polcon sorakoznak: előveszed. Ha szomorú vagy, mert dobtak: előveszed. Ha boldog vagy és egy könnyed olvasmányra vágysz: előveszed. Nyaralás alatt olvasni ezt a könyvet: kötelező! Főleg ha esetleg pont Franciaországba mész.

Olvass tovább!

Kővágó Sára - Hegek

Kedves Naplóm!

Ennél nagyobb megtiszteltetés még nem ért, hiszen Sára felkért arra, hogy legyek a 3. könyvének az előolvasója. Egyszerre voltam izgatott, ideges és túl lelkes, bár utóbbiról kiderült, hogy az tök jó dolog. A könyvről moly.hu értékelést is írtam, ami így hangzott:

Ebben a regényben kicsit komolyabb témát járunk körbe a történet segítségével, ami nagyon sok nőben fog mély nyomot hagyni. Többek közt azért, mert valamilyen úton-módon mindenki megéli a történteket. Ha nem is fizikailag, de lelkileg. A szerencsésebbek persze csak hallomásból fogják ismerni azt a szavunkat, hogy lelki-terror vagy családon belüli bántalmazás. A regény során viszont ők is átélhetik „sajnos”. Annyira életszagú és annyira igazi, ahogy Sára megírta a történetet, hogy akaratlanul is érzem a főszereplőnk érzéseit és nekem is fájnak, amik vele történnek.

Lucía karaktere egy nagyon nagy lelki felépülésen megy keresztül, aminek következtében mi is megjárjuk a poklok-poklát és bizony feltudunk ülni a felhőkre is. De nincs zuhanás esés nélkül… és legalább ennyire hatalmas fordulatokat tud tartalmazni az egész könyv. Érzed a zuhanást, majd két lábbal a föld fölött egy kicsit megtartod magad és puff a valóságban kötsz ki. És itt van nekünk Austin, aki által egy kicsit fellélegezhetünk, hiszen minden ellenére ő lehet a fény az alagút végén. A kalandok akkor veszik kezdetüket, amikor megismerjük férfi főhősünket. Talán nem árulok el nagy titkot, de ebben a könyvben is lesz szerelem, szenvedély és persze a legfontosabb összetevő: hogyan bízz meg újra valakiben és miképp add át magad neki. Semmi sem fekete vagy fehér így talán a titkok a karakterekről még nagyobb izgalommal töltik majd el az olvasót is.

Nem lehet teljesen nyugodtan olvasni, mert izgulsz. Azért, mert mi fog történni a következő fejezetbe vagy épp azért, hogy életben maradnak-e a szereplők. Igen. Ennyire hajmeresztő tud lenni egy-egy jelenet és Te végig fogod sorolni a szenteket, hogy utána minden rendben legyen. De ezt úgyis csak akkor tudod meg, ha elolvasod.

Talán spoiler mentesen így tudnám körülírni, hogy mennyire jó lett a könyv és, hogy mennyire ajánlom mindenkinek, akik valaha olvastak tőle korábbi könyvet vagy ha éppen nem, akkor itt az ideje! ;)

Amit pedig spoiler mentesen még mondhatok róla, hogy: IMÁDOM ezt a spotify lejátszási listát. 

Mindenki hallgassa meg vagy olvasás közben hallgassa, ahogy neki jólesik, de must have dolog, mert nagyon király!

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Olvass tovább!