Kedves Naplóm!
Befejeztem Jeneva Rose - Eltemetett igazság című krimi/thriller regényét és azt kell mondanom, hogy jól szórakoztam. Rendesen izgultam, hogy mi/ki fog ebből kijönni! Igaz, az én korosztályom Agatha Christie regényeken nőtt fel így volt egy sejtésem a könyv azon részétől, hogy apa nem akarja elárulni, hogy mi történt... hogy valaki olyan lesz, akire tippeltem is, de spoiler mentesen egyelőre ennyi előzetesen!
Köszönöm a Librinek ezt a recenziós csoda példányt, hogy az első különleges kiadásukkal megtiszteltek.
A halál emlékeztet bennünket arra, hogy az élet véges, és egy nap a mi időnk is eljön. Ilyenkor megállunk egy pillanatra, és tudomásul vesszük a mulandóság tényét, megadjuk neki a kellő tiszteletet, hogy aztán újra szétreppenjünk a világban, mint egy haldokló pitypang magvai.
Történetünk egy igen kevés lélekszámot számláló városkában játszódik. Szerepel benne három testvér és négy szemszög. Beth, Nicole és Michael szemszögéből olvashatunk a történésekről illetve az akkor már elhunyt édesanyjuk régmúlt visszaemlékezését, mint 4. váltást, akinek ugyan ritkábban fordul elő a "saját része", de annál nagyobbat üt a történet szempontjából.
Amikor Laurát elviszi a rák, a három testvér újra találkozik. Nem jó szájízzel vannak egymás iránt, hiszen a legidősebb Beth szerint őt illet "minden", hiszen ő volt az anyjukkal haláláig és gondozta, míg a másik kettő felé se nézett és mert Nicole egy drogfüggő, Michael pedig ugyan úgy elhagyta őket (és Kaliforniába költözött), mint hét évvel korábban az apjuk.
Míg mindannyian küzdenek a gyásszal, a maguk módján, úgy halad a történet afelé, hogy megtaláljanak egy kazettát, aminek nem is kellett volna rögzítésre kerülnie. Az apjuk, az anyjuk és egy kislány holtteste.
Igaz, ha krimiken nő fel az ember, mert "anya polcáról" csak azt tudta gyerekként elcsenni, akkor aránylag hamar lesznek érzései azzal kapcsolatban, hogy ki volt a gyilkos. Ahogy nekem is volt megérzésem, hogy ki nem lehetett, illetve még a történet befejezése előtt az is megfogalmazódott bennem, akiről végül kiderült, hogy ő az... hogy Ő Az!
Ahogy pakolják össze a holmikat, takarítják ki a régi emlékeket a pókhálós egykori otthonukból, úgy lesz a történet is egyre komolyabb, hiszen mindenki a saját démonjaival küzd közben és szeretnének rájönni, hogy vajon mi történhetett sok-sok évvel korábban, amiről a felvétel is tanúskodik. Mert a világ nem fekete vagy fehér.
SPOILER KÖVETKEZIK! SPOILER KÖVETKEZIK! SPOILER KÖVETKEZIK!
Szerintem én se törődnék bele a ténybe, ha valaki ezzel állna elő, még ha valamilyen "bizonyítékom" van is arra, hogy megtörténhetett. Én hinnék az apukámnak, hogy nem ő tette.
Laura a feleség is bízott, hitt a férjének, de az életük akkor is kisiklott az addigi boldog, családi-szeretetteljes idillből.
Ahogy telt az idő, úgy lett a napnál is világosabb, hogy a három testvér a legszívesebben egymást ölné meg, mert mindenki fújt valamiért a másikra. Bethről tudjuk, hogy főleg a féltékenység, hogy a legkisebbnek mindene megvolt mindig és belőle lett is valaki. Nicole nyilván azért mindenki másra, mert lecsúszott és emiatt utálta magát, azt hogy gyenge, de azért a többieket, hogy nem segítettek rajta... vagy legalábbis, hogy nem hittek benne, hogy képes lehet letenni. Ami az ő esetében már tényleg valid dolog, viszont a sztori végére neki is legalább Happy End lesz!
Aztán ott van Michael, a legkisebb és legsikeresebb, akiről végül kiderül, hogy egy agresszív és valóban a gyilkos. Aki nem csak egy de több emberrel is végzett hirtelen felindulásból. Ahogy ezt akkor is tette gyerekként és azért jött vissza, hogy ez a titok örökre eltemetve maradjon. De a hajthatatlan Nicole és Beth, akik mindketten más ürügyből, de meg akarták tudni az igazságot, nos nem biztos, hogy erre számítottak. Az anyjuk a haláláig nem mondta el senkinek ezt a rémes titkot, de egy levélben több bizonyítékkal egyetemben megírta, amit persze csak az utolsóutáni pillanatban és azt is relatív véletlen tudtak meg. De minden jó, ha jó a vége elven a gyilkos elnyerte méltó büntetését és nem csak szimplán "meghalt", az olyan snassz lett volna a lányok élete pedig végre jó mederbe sodródott.
Tetszett az írónő írásmódja, a párbeszédek is nagyon életszagúak voltak. Szerintem fogok még tőle olvasni, talán a könyvhéten ki is választom tőle a következőt.
