Axie Oh - A lány, aki a tenger alá esett

A történet egy olyan világban indul, ahol a tenger nemcsak természeti erő, hanem mindent meghatározó hatalom. A viharok rendszeresen pusztítanak, az emberek pedig generációk óta abban hisznek, hogy mindez a Tengeristen haragja. A megoldás szerintük egyszerű, még ha kegyetlen is: a kiválasztott lányokat díszes ruhában a tengerbe vetik, abban a reményben, hogy egyikük végre elnyeri az isten kegyét.

Mina ebben a világban nő fel. Nem lázadó, nem forradalmár, inkább figyelmes és csendes típus, aki mindig mások érdekeit nézi. Amikor azonban a bátyja szerelmét jelölik ki áldozatna, Mina nem mérlegel hosszan. A döntése hirtelen, de tudatos: a lány helyére lép, és a hullámok közé veti magát.

Ahelyett, hogy meghalna, egy különös világban ébred fel. A Szellemek Birodalma nem víz alatti romváros, hanem egy nyüzsgő, színes hely, ahol istenek alszanak, szellemek járják az utcákat, és mindennek ára van. Itt találkozik a Tengeristennel, aki azonban nem a kegyetlen zsarnok, akinek odafent hiszik – hanem egy alvó isten, akinek az álmaiban ragadt a világ sorsa.

A néped nem az istenek akarata miatt szenved, hanem saját erőszakos tettei miatt. Háborút indítanak, hogy felégessék az erdőket és a földeket. Vért ontanak, ami beszennyezi a folyókat és a patakokat. Az isteneket vádolni olyan, mintha a földet vádolnád. Keresd meg a tükörképed, ott van az ellenség!

Mina hamar rájön, hogy ha valódi változást akar, akkor nem elég felébreszteni az istent. Meg kell értenie, mi történt vele, kik azok, akik hasznot húznak az örök káoszból, és hogyan kapcsolódik mindehhez a saját jelenléte. Ebben segítik – vagy épp akadályozzák – a Szellemek Birodalmának lakói.

A szereplők kapcsolatai lassan formálódnak, beszélgetésekből, közös helyzetekből és döntésekből. A romantikus szál Shin és Mina között fokozatosan épül fel, nem elszakítva a fő történettől, hanem szorosan összefonódva vele.

A cselekmény során egyre több részlet derül ki arról, hogyan működik ez a világ, miért nem tér vissza a béke a felszínre, és milyen következményei vannak annak, ha az emberek vakon követnek egy hagyományt. A koreai mitológiai elemek természetesen simulnak bele a történetbe, és egyedi hangulatot adnak neki.

Ez a könyv ideális választás azoknak, akik szeretnének egy kalandos, mitikus történetet olvasni erős hangulattal, jól követhető cselekménnyel és szerethető szereplőkkel. Olyan olvasmány, ami beszippant, végigvisz egy különleges világon, és közben végig kíváncsivá tesz arra, mi lesz a következő lépés.

Lehet, hogy nem olyan nagy, mint egy hegy és nem olyan fényes, mint a hold — folytatom, amikor a szemembe néz, és a mély, sötét szempárban valami szívfájdító, sebezhetőségről árulkodó pillantás villan fel —, de pont olyan gyönyörű, mert a te lelked. Erős, kitartó és szilárd. És makacs is. — Halkan felnevet. — És tiszteletre méltó, amilyen te is vagy.

Olvass tovább!

Kristen Ciccarelli - A lázadó boszorkány

Kristen Ciccarelli A lázadó boszorkány nálam végig azt az érzést hozta, hogy a történet most érkezett meg oda, ahová induláskor tartott. Ez a kötet már kevésbé játékos, kevesebb benne a bizonytalanság, és sokkal több az egyenes helyzet. A szereplők nem keresik tovább, kik szeretnének lenni — inkább azzal foglalkoznak, hogyan lehet együtt élni azzal, amivé váltak.

A felszínen talán gyengeségnek tűnhet. Valójában azonban még az acélnál is erősebb. A szerelmet nem lehet irányítani. A szerelem nem engedelmeskedik az igazságtalan törvényeknek. A szerelem mindig kiáll a zsarnokok ellen.

Rune ebben a részben sokkal zártabb. Kevesebbet beszél, ritkábban magyaráz, és gyakran előbb cselekszik, mint gondolkodik. Ez nem mindig szimpatikus, de érthető. Az eddigi tapasztalatai után teljesen logikus, hogy nem bízik senkiben feltétel nélkül, és hogy a döntései mögött inkább védekezés van, mint idealizmus.

Gideonnál végig éreztem a feszültséget aközött, amit megtanult, és amit már nem tud figyelmen kívül hagyni. Nem válik egyik pillanatról a másikra mássá, inkább fokozatosan csúszik ki a biztosnak hitt szabályok közül. Azok a jelenetek működtek a legjobban, amikor látszik rajta, hogy már nem tud visszamenni oda, ahonnan indult, de előre sem lát még tisztán.

A kapcsolatuk ebben a kötetben sokkal halkabb. Nincsenek nagy gesztusok vagy látványos érzelmi kitörések, inkább rövid beszélgetések, félbemaradt mondatok és döntések, amelyekből érezni lehet, hogy mit jelentenek egymásnak. Nekem ez jobban illett ehhez a történethez, mint egy hangsúlyosabb romantikus ív. 

Rune és Gideon kapcsolata ebben a történetben számomra azért működik ennyire jól, mert soha nem válik egyszerűvé, még akkor sem, amikor már világos, mit jelentenek egymásnak. Nincs olyan pont, ahol minden félrecsúszás hirtelen eltűnne, vagy ahol a múlt súlytalan lenne. Amit egymással tettek, az végig ott marad köztük.

Ami különösen erős, hogy a kapcsolatuk nem egyenlő helyzetből indul. Gideon hatalmi pozícióban van, Rune pedig folyamatos veszélyben. Ez az egyensúlytalanság később sem tűnik el teljesen, csak átalakul, és ettől a köztük lévő dinamika mindig kissé feszült marad. Még a legcsendesebb pillanataikban is ott van a tudat, hogy nem ugyanarról az oldalról jönnek.

Rune részéről a kötődés soha nem naiv. Amit érez, az nem vak bizalom, inkább egy tudatos vállalás: tisztában van azzal, ki Gideon, és mit képviselt, mégis mellette marad. Gideonnál ez lassabban érkezik meg. Nála a kapcsolat inkább egy belső törésvonal mentén alakul, ahol a tanult hitek és a személyes tapasztalatok már nem férnek meg egymás mellett.

Ami nagyon jól működik, hogy a szerelmük nem oldja fel a konfliktust a világukkal. Nem lesz tőle könnyebb, nem teszi elfogadhatóbbá a döntéseiket, és nem ad egyszerű válaszokat. Inkább csak kijelöli azt az egyetlen embert, akivel őszinték tudnak lenni.

Gideon hátratolta a sapkáját és egyenesen Rune-ra szegezte pisztolyát. 

Ahogy találkozott a tekintetük, Rune szíve olyan hevesen dobogott, mintha egy hurrikán tombolt volna a mellkasában. 

Már azt hittem, hogy elfelejtettél.

A végére a kapcsolatuk nem egy idealizált állapotba érkezik meg, hanem egy olyan pontra, ahol már tudják, mit vállalnak egymással. Nem ígéretet kapunk, hanem egy döntést. És szerintem ez az, ami igazán hitelessé teszi Rune és Gideon történetét: nem azért vannak együtt, mert „így kell lennie”, hanem mert mindketten tisztában vannak az árával, és mégis ezt választják.

A végére minden a helyére kerül: nem csak az események, hanem a szereplők viszonya is egymáshoz és a világhoz, amiben élnek. Amikor befejeztem, nem maradt bennem kérdés azzal kapcsolatban, miért így alakult. Egy olyan befejezés lett, amely után nem akartam újraírni a dolgokat fejben. Elég volt úgy, ahogy van.

Olvass tovább!

Jennie Goutet - Lord a fa alatt

 A Lord a fa alatt egy rövid, karácsonyi hangulatú romantikus történet, amely a 19. századi arisztokrácia világába kalauzolja az olvasót. A cselekmény néhány nap alatt játszódik: Lord Nicholas a húga meghívására érkezik karácsony idején a családi kúriába, ahol megismeri Julia barátnőjét, Laviniát. A vonzalom köztük szinte az első pillanattól érezhető, ám hamar kiderül, hogy Lavinia már jegyben jár egy idősebb, kétes hírű férfival.

A történet egyik legerősebb eleme Lavinia helyzete: a lány nem szerelemből, hanem kényszerből készül házasságra. Jegyese ugyan vagyonosnak tűnik, valójában kapzsi, zsugori, és semmilyen tiszteletet nem tanúsít Lavinia iránt — nyájassága csupán érdekből fakad, négyszemközt pedig kifejezetten megalázó módon bánik vele. A házasság célja egyértelmű: a férfi a lány családjának adósságait kívánja rendezni, cserébe viszont Lavinia szabadságát és boldogságát követeli.

Lord Nicholas ezzel éles ellentétben áll: figyelmes, empatikus, és egyedüliként — húgával együtt — valóban törődik azzal, mi történik Laviniával. A köztük kibontakozó kapcsolat érzelmileg hiteles, még akkor is, ha a rövid terjedelem miatt minden esemény gyors egymásutánban követi egymást. A feszültséget tovább növeli, hogy a karácsonyi eseményekre Lavinia jegyese is meghívást kap, ahol a szereplőknek szembesülniük kell a valósággal.

A konfliktus végül nemcsak romantikus, hanem erkölcsi síkon is megoldódik: kiderül, hogy a férfi csalással szerezte vagyonát, így elveszíti hitelét és pozícióját. Ez a felismerés Lavinia apjának köszönhetően teszi semmissé a már papíron megkötött házasságot, és megóvja a lányt egy méltatlan élettől — miközben Lord Nicholasnak sem kell párbaj árán bizonyítania érzéseit.

Összességében a Lord a fa alatt egy gyorsan olvasható, 1–2 óra alatt befogadható, könnyed, mégis érzelmekkel teli történet. Nem törekszik mély társadalmi elemzésre, viszont jól mutatja meg a kor női sorsainak kiszolgáltatottságát, és azt, milyen sokat számít, ha valaki végre valódi figyelemmel és tisztelettel fordul egy másik ember felé. Ideális választás azoknak, akik egy karácsonyi hangulatú, klasszikus romantikus történetre vágynak, gyors, mégis kielégítő lezárással.

Olvass tovább!

Abby Jimenez - Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni

Kedves Naplóm!

Már régebben befejeztem Abby Jimenez - Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni című könyvét és valamikor a 3/4-nél jártam, amikor szembesültem a ténnyel, hogy ez egy 3. kötet - igaz nem függnek össze, vagy legalábbis azt hiszem, hogy nincs összefüggés közöttük, de akkor is. Mivel nagyon sokan dicsérték meg az írónőtől az Átkozottul szeretlek című regényét, én pedig találkoztam ezzel a kötettel a Lidl polcain, gondoltam, hogy ha egyik jó, talán a másik is. Nem gondoltam a legjobban vagy épp a legrosszabbkor talált meg a könyv, de azért végig szenvedtem. Én, aki ha kicsit is unja a könyvet, akkor berakja a DNF temetőbe.

Persze hazudnék, ha nem úgy indultam volna neki, hogy juj de jó kis szerelmes sztori lesz, most erre van szükségem és amúgy is a témájából kiindulva is izgalmas lesz. Egy ideig az is volt, de szerintem a könyv felénél kezdett idegesíteni az egyik főkarakter majd azután a másik ... szóval igen, jöjjön egy nem túl spoiler mentes ajánló a részemről.

SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER!

Már önmagában a cím is baromi hosszú és nem sikerült megjegyezzem. De pont emiatt is olyannak éreztem, hogy juj, valamit tuti tartogat ez a könyv, hogy nem lett valami frappáns-rövid címe és inkább ezt kapta.

Mondjuk jók voltak a párbeszédek, vicces volt a lány és emiatt nagyon szerettem, de aztán már sok volt a "megfogok halni"-ból.

– Én nem hiszek abban, hogy léteznek lelki társak – csattant fel Adrian.
A homlokomat ráncoltam.
– Hát, az én apám meg a lejárati szavatosságban nem hisz, de attól az még létezik.

Adott egy női főszereplő, akinek sanyarú gyerekkora volt, meghalt az édesanyja, a nővére és a másik tehója pedig drogfüggő. Meg persze van még más is a családban, de ők a legkisebb probléma talán. Az apja kényszeres gyűjtögető és amúgy is neki is megvan a maga baja. A drogos tesónak kisbabája születik majd egy szép délutánon otthagyja a nővérénél, hogy vigyázzon rá ... kb amíg fel nem nő. Nem kell neki, meg amúgy is, jó helyen lesz, családban marad. Igen ám de főhősnőnk egy ritka genetikai betegségben szenved, amire nincs a világon gyógymód és emiatt nem fog tudni a kislány nevelőanyja lenni.

Aztán képbe kerül a férfi főszereplőnk (Isten Hasizma - khm, ja ez megmaradt, de, hogy mi volt a neve, nem tudom.) Szóval ők szomszédok és nyilván minden nő (és valószínűleg férfi) bele van zúgva emberünkbe a lépcsőházon belül. Ők így egy atrocitás keretein belül, miszerint a gyerek sokáig és hangosan sír ... összeismerkednek és barátokká válnak, aminek következtében nem fogjátok elhinni, de:

• egyikük sem látja, hogy a másik a történet haladtával de ODA ÉS VISSZA lesz a másikért.
• gondolatban már mindketten lefeküdtek egymással, de a barátság kárára menne, ha felhoznák akár csak beszédtémának.
• nagy küzdelmek és érzelmi hovatovábbok végén aztán egymásra találnak. 

Nem gondoltátok volna, nem igaz? Bevallom, nem voltam jó olvasó, mert a könyv felétől, mikor már rajtuk kívül mindenki is mondta/látta, hogy mi a szitu, én ebbe beleuntam és elkezdtem átlapozni és csak bele-bele olvastam, mert érdekelt a vége, hogy most akkor a csaj megfog halni vagy sem?! Szóval nem tudom mikor volt történetileg az áttörés, hogy végre valahára egymásra leltek, egyszer csak már azt olvastam, hogy megy a füllesztő és világon a legjobb keksz jelenet. De nem lapoztam vissza, hogy mi vezetett végre odáig, csak nyugtáztam, hogy végre megtörtént. 

Olyan megnyugtató hatással bírt az érintése, mint egy gyengéd suttogás az üvöltő léleknek.

Nyilván az ügyvédúr a munkájára nem tud koncentrálni, annyira szerelmes. A csoda utazó blogger csaj meg csak arról beszél, hogy nincs sok hátra, élvezzék ki stb. De valahogy emberünknek nem esik le, hogy bár erről beszél / nem beszél élete szerelme folyamatosan ... egyszer csak leesik neki, hogy ja, hogy azért akarja a kislány örnkbeadni és nem ő fogja örökbefogadni. Na itt elindul akkor a harc, hogy járjon kezelésekre, amik vagy segítenek de leginkább nem. A csaj nem akar, a srác nem akarja, hogy hamar meghaljon, amennyire lehet ki akarja húzni vele, mert hát nem így tervezte... de végül szakítanak, mert ez az egész igen-nem vívódás az agyukra megy. Ami egyébként jogos, hogy a csaj nem akarja kórházban lehúzni a hátralevő életét és inkább fogja meg a sörömet játszik. Én is utaznék. Ahogy azt is megértem, hogy a másik fél szeretné, hogy mégis mindent megtegyenek azért, hogy több idejük legyen. 

Mivel már alapból lespoilereztem sok mindent, így csak jelzem, hogy a végére megjön a pali esze. Ő fogja örökbefogadni a kislányt, hiszen pelenkázta, etette, nyugtatta egész évben szóval szinte az apja, de tényleg. Majd utána ered Vanessának (eszembe jutott a csaj neve, haha) és végül újra robban a szerelem, mindenki szuper boldog és kiderül, hogy NEM FOG MEGHALNI, mert nem is hordozza azt a betegséget csak kb idegbecsípődése volt és azért volt gyenge a keze, amit a betegségre fogott minden vizsgálat nélkül. Úgyhogy aki elakarta olvasni és most ide a végére ért, megspóroltam neki pár oldalt. 

Amúgy cuki is lehetne, csak túl volt húzva a "nem hiszem hogy bejövök neki" rész, aztán a "de nem halhatsz meg még - de meg fogok" rész és emiatt lapoztam át. Egyébként lehet, hogy az Átkozottul szeretlek jobb. Majd egyszer talán elolvasom.

Olvass tovább!

Varga Orsolya - A Szabadság virágai

Kedves Naplóm!

Ugyan már régebben befejeztem Varga Orsolya - A Szabadság virágai című regényét, de még csak most jutottam el odáig, hogy írjak is róla. Kellett egy kis csend utána, mert bár jártam gimiben és volt töri órám is, most mégis testközelben éreztem az egész szabadságért való küzdelmet.

Csak az elnyomó zsarnokok hiszik azt, hogy ha csak egyetlen hangot engednek megszólalni, akkor a saját igazságuk abszolútum lehet.

Vannak könyvek, amik nemcsak történeteket mesélnek, hanem érzéseket is visszahoznak. Olyan érzéseket, amiket talán még sosem éltünk meg – de valahogy mégis ismerősek. Orsi regénye ilyen volt számomra. Nem azért fogott meg, mert “érdekel a történelem”, hanem mert hirtelen azt éreztem: ilyennek kellene lennie egy jó regénynek. Ami nem elmond valamit, hanem megéreztet.

A stílusa nem harsány, de annál pontosabb. Nem szórja a jelzőket, nem magyarázza túl a világot – épp csak annyit mutat, amennyi kell ahhoz, hogy a történet beléd szivárogjon. Az írása olyan, mint egy régi levél, amit porosan találsz meg egy fiók mélyén – és mégis, minden sora ma is él.

A párbeszédei természetesek, emberiek, és még a leghétköznapibb mondatok mögött is ott van egy kimondatlan súly. Néha egy pillantás, egy hallgatás, vagy egy mozdulat többet mond, mint egy egész monológ. Ettől lesz annyira élő az egész – nem érezzük, hogy „olvasunk”, hanem mintha ott lennénk.

Ez a történet nem csak az 1848–49-es szabadságharcról szól. Hanem arról, amikor a világ lángol körülötted, és te mégis próbálsz szeretni. Élni. Dönteni. Valakivé válni. Még ha közben minden egyes lépésed árulásnak számíthat. 

A regény az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején játszódik, Zabolán. Nem a fővárosban, nem a nagy csaták közepén – hanem ott, ahol a történelem hatása csendesebben, de legalább olyan erősen gyűrűzik be a hétköznapokba. Sokszor kerül elő a történelemórákon, de ritkán látjuk belülről. Ez a regény nem magáról az eseményekről szól, hanem az emberekről, akik ott éltek benne. Hogy milyen volt nap mint nap élni egy olyan korban, ahol a jövő bizonytalan, és minden döntésnek súlya van.

 Két fiatal szemszögéből látjuk ezt a világot: Ilka és Mihály.

Az olvasó nemcsak a forradalomról kap képet, hanem arról is, milyen érzés a periférián élni, ahol nem te hozod a döntéseket – de azok mégis rád hullanak vissza. Erdély ebben a történetben egyszerre gyönyörű és kegyetlen: tájként, otthonként, és háborús háttérként is fontos szereplő.

Ilka az a típus, aki inkább figyel, mint beszél – de amit elhallgat, abban néha több a súly, mint bármilyen szóban. Belülről gyötri elveszített szeretett családjának kérdése, hogy miért ragadta mindüket el, őt pedig miért hagyta élni... Mihály pedig nem tud csendben maradni: karakán, pimasz, szenvedélyes. A haza iránti szeretet hajtja, és később Ilka iránt érzett féltő szerelme az, ami még inkább égeti belülről. Kettejük története nem rózsaszín, nem romantikus értelemben vett “szerelem a háborúban” – hanem valami sokkal valóságosabb: amikor két ember az ellentétek ellenére is kapaszkodik egymásba és utat tör a szerelem ezekben a nehéz időkben is.

Ami engem leginkább megragadott, az az, hogy Orsi nem festi túl a karaktereket. Nincsenek hősi beszédek, nincsenek túlírva a konfliktusok. Minden életszagú. Ilka és Mihály hibáznak, tépelődnek, dühösek – és ettől lesz igaz minden rezdülésük. Egyikük sem tökéletes, de pont ez az, amitől annyira ismerősek.

Mihály nem klasszikus “szerelmes fiú”, hanem egy lázadó lélek, akiben lángol minden – a haza, az igazság, és aztán Ilka is. Ilka pedig nem passzív szemlélő – csak másképp küzd. Belül. Csendben. Erősebben, mint bárki gondolná.

Ez a könyv nem tanít, nem magyaráz – csupán eléd tesz egy történetet, amit nehéz lesz elfelejteni. Ahol a hűségnek ára van, a csend döntés, és a szabadság nem dísz, hanem veszély.

Ugyanazt a holdat nézzük, Ilka. Nézz fel az égre, és gondolj arra, hogy én is pontosan ugyanazt látom. Kicsit olyan így, mintha együtt néznénk.

Ne számíts klasszikus romantikus regényre. Ilka és Mihály kapcsolata nem a pillangók és virágok világa – inkább nyers, kimondatlan, néha fájdalmas. De ettől olyan valóságos. Mert ebben a világban nincs idő udvarolni, szavakat keresni. Itt a közelség is veszély, a gyengédség is bűn lehet. És mégis, pont ezek a lopott, csendes pillanatok azok, amik igazán megrendítőek. Amikor egy érintés többet ér, mint bármilyen szónoklat.

Nekem ez a könyv azt mutatta meg, hogy a legnagyobb dolgok gyakran a leghalkabb pillanatokban történnek. Hogy néha nem a kardrántás a bátorság – hanem az, ha kimondod, amit érzel. Vagy ha hallgatsz, amikor mindenki mást kiabál.

Ha szereted azokat a történeteket, amik nemcsak szólnak valamiről, hanem maradnak is veled, akkor ez a könyv neked való. 

Azt hiszem, a szabadság csak akkor ér valamit, ha van kivel megosztani.

Olvass tovább!

Rebecca Ross - Divine Rivals

Kedves Naplóm!

Mivel márciusban nagyon sok minden volt, dupla szülinap és egyéb szervezések, így nem igazán tudtam tartani a havi 2 könyv elolvasását, ugyanis megcsúsztam az egésszel. De talán nyáron lesz majd rá alkalmam, hogy bepótoljam egyik-másik hónapban.

Most egy újabb Rebecca Ross könyvet olvastam és a korábbival ellentétben az Isteni Riválisok egy nagyon szórakoztató, szívfacsaró és elgondolkodtató kötet volt. Ezen duológia másik kötetét biztos, hogy el fogom olvasni. Most már csak meg kéne venni... 

De immár belátom, hogy az emberek csak emberek, és mind magukkal cipelik a saját félelmeiket, álmaikat, vágyaikat, fájdalmaikat és hibáikat. Nem várhatom el, hogy valaki más tegyen teljessé engem – erre magamtól kell rátalálnom.

Igen, megint megpróbálok spoiler mentesen írni, az elején biztos, hogy menni fog, de végül úgyis el fog ragadni a hév és nem tudom tartani, hogy ne írjak le valami olyat, amivel elárulnék meglepő fordulatokat és hasonlók. Előre is bocsánat érte!

Az elején nagyon nehezen indult meg nekem a történet, mert kifejezetten nem izgatott fel ez a rivalizálásnak eladott szerkesztői/újságírói sztori. Valahogy nem éreztem meg benne a tényleges rivalizálást. De aztán elkezdődött a levelek megírásával valami kis varázslat, ami beszippantott, mert annyira szépen van megfogalmazva az egész könyv, hogy öröm volt a szememnek ilyen gyönyörű szavakat, mondatokat, fordulatokat olvasni. Csak, hogy értsétek, nekem az is oké, ha egy karakter szabadosan beszél, káromkodik és ilyenek, mert bírom... de ez irodalmilag is helyben van mégis modern, felfogható. Már csak ezért megérte elolvasni!

Iris a női karakterünk fiatal kora ellenére és a benne dúló érzelmek sokasága végett egy nagyon szerethető karakter.  Nem érzed azt, hogy éretlen lenne, bár tény, hogy a hirtelen döntései miatt mégis megvan ez a "még fiatal" megjelölés. Korán fel kellett nőnie, hiszen a bátyja beállt a seregbe harcolni, az anyja pedig ettől teljesen szétcsúszott és alkohollal folytatta a mindennapjait. Iris lett a kenyérkereső, pedig még az iskolát sem fejezte be. Szegények voltak, kilátástalanok, de bizakodva néztek az újabb nap elé, hogy mit tartogat számukra, hátha a szerencse beköveti az árnyékukat és jóra fordul minden. 

Illetve itt van nekünk Roman, a férfi karakterünk. A rivális, az, akit nem nevezünk nevén és szívjuk a vérét egész nap és utáljuk. Pedig nem ad okot rá, azon túl, hogy néha vannak olyan ... férfi megnyilvánulásai. Gazdagéknál másképp megy a szekér, másképp kell viselkedni és más az elvárás. Ez érződik is a karakteren, ez az ellentét kettejük között pedig beindítja az olvasóban az "enemies to lovers" fényjeleket. Szerintem az még nem spoiler, ha elárulom, hogy így lesz...

A háború, amiről szó is van. Ugye az Isteni riválisok címet viseli a könyv, ami egyébként így a végeztével úgy érzem sokkal jelentősebb, mint azt olvasatlanul gondolnánk. De cáfoljon meg az, aki olvasta már és szerinte semmi köze nincs a következő kötethez ezen címnek.

Szóval itt több istenség de főleg Dacre az alvilág istene kel haragra. Ideje korább az istenek irányították a világot, ők befolyásolták az emberek mindennapjait és élet-halál urai voltak. Majd Dacre szerelmes lett egy Enva nevű istenségbe, aki elvarázsolta őt és a vérengző vadállatot megállította. Sokáig béke honolt a világban, majd Dacre felébredt és keresve szerelmét - akinek csak mindig parancsolgatott, mutogatta szépségét és zenei tehetségét és mindenre kényszerítette - nem találta maga mellett istentelen haragra gerjedt és kopóival (csúnya szörnyekkel) a felszínen kereste őt. A kopók mindent is elpusztítottak, ami az útjukba állt s Enva harcba hívta zenéjével az embereket, hogy megállítsák az ismét pusztító Dacre-t. Talán így indul az egész történet, hogy amint Forestet elszólítja Enva és Iris magára marad, majd édesanyjuk halála után haditudósítónak áll, hogy megtalálja bátyját, akiről nem kapott hírt, mióta önként bevonult. 

Itt már aktívan levelezik Iris és Roman, persze kettejük közül csak a fiú tudja, hogy kinek a leveleire válaszol. Iris elég vakon van, bár tény, hogy semmi olyat nem árult el neki a másik, amiből rájöhetett volna, ha egy kicsit is ismerné őt. Sőt, inkább csak olyat mesélt neki, még ha ismerné se jöhetne rá belőle, hogy ő az. 

SPOILER ALERT!

Na és innentől válik lehetetlenné, hogy úgy meséljek róla tovább, hogy ne mondjak/írjak le valami végzetesen hatalmas spoilert. Szóval én... szóltam!

Leszögezem, hogy aránylag kevés könyv tud megríkatni, nos, ennek többszörösen is sikerült. Egyébként nagyon érzelmes vagyok, Sári meséin is képes vagyok sírni, ha figyelem, hogy mi történik ... de könyveknél még nem igazán tudok többet, mint 2-3 kötet, aminél könnyeztem, vagy ennyi érzelmet váltott volna ki belőlem, mint ez a kötet. Értem már, hogy miért ekkora a hype körülötte még így hónapok, évek után is.

Iris, amint a fronton van én teljesen kikészültem az izgalomba, hogy mikor történik valami olyan vele, hogy jaj. Meg a levelezés alatt is, hogy Roman végre mondja már el, hogy Ő az. Ami ugye ki is derül, hogy végülis megtörtént, csak Iris makacs módjára azt a levelet már nyilván nem olvasta. 

De nekem akkor is az adta meg az i-re a pontot, hogy utána ment haditudósítónak. Félrelökne az elvárásokat, az apja haragját kivívva Iris után ment, mert végre valahára belátta, hogy szereti. Hiszen tudjuk, hogy oviba is, ha meghúzod a lány haját, akkor ő az, aki tetszik neked. Kettejük civakodása megegyezik ezzel a tézissel. És bár Iris elkezd beleszeretni titokzatos levelezőpartnerébe ... hát imádom, hogy végül is ugyan abba a személybe szeret bele, csak nem tud róla. Persze a későbbi konfliktusuk ebből már nagyon gyerekes volt a lány részéről, de lehet csak én látom ezt bele és amúgy érthető reakciónak kéne lennie, de én a helyébe csak baromi boldog lennék. :D Ami végül lesz is - a sok halál, borzalom ellenére. 

Nagyon szerettem, hogy Roman ilyen védelmező egyén lett, még akkor is, ha köze nincs ahhoz, hogy milyen egy védelmező típusú férfi. De én látom benne az igyekezetet és igen, erre szükség is volt, hogy meg legyen fogalmazva minden tette, hogy miért. Miért ment utána, miért ugrott a gránát és a lány közé, miért ragaszkodott hozzá, hogy vele mehessen a frontra. Nagyon szerettem ezeket a részleteket, ami nekünk olvasónak már érthető de a másik főszereplő számára még nem. A folyamat, ahogy pedig összerakja a képkockákat, nagyon szép. 

Na de a fatal error számomra akkor is az volt, amikor a végjátéknál elszakad Romáktól Iris és csak sejtjük, hogy ki miatt. Majd ki is derül, hogy Forest az és jaj a szívem szakadt meg a leírt jelenettől, ahogy Roman próbál Irisék után szaladni a totál sérült lábával és végül kénytelen feladni mert nem tud felállni sem és a méreg is eltelítette a tüdejét. Na ott... ott nagyon sírtam. Be kellett csuknom pár percre a könyvet olvasás közben. És az abszolút pilot twist az egész könyvben, amikor kiderül Forest dezertálása innen is meg onnan is és az, hogy végül Dacre elviszi magával ROMANT!!!! HOGY MI?!?!?! Teljesen kész voltam miatta. Úgyhogy most megyek és vadászok Vinteden egy befejező részt.

[…] megérdemled, hogy szeressenek. Megérdemled, hogy most, még ebben a sötétségben is örömet érezz. És hogyha esetleg épp ez járna a fejedben… nem megyek sehová, csakis akkor, ha te mondod nekem, hogy menjek el, és még akkor is lehet, hogy egyezkednünk kell majd.

Olvass tovább!

Kedves Naplóm!

Befejeztem Kate Robb - Szerelem a végzetem című könyvét, amit nem gondoltam, hogy ennyire szeretni fogok, de nagyon tetszett! Picit hasonlított Ashley Poston - Hét év távolság című könyvére, de közben azért megvolt az "új" érzésem. Sajnálom, nem ment spoiler mentesen. :)

– Azt akarod, hogy menjek le a pincédbe, ahol senki sem hallja a sikolyaimat?

A francba. A fejemben sokkal kevésbbé hangzott hátborzongatóan. Nem megy túl jól.

Tulajdonképpen mind a két könyvben egy-egy fiatal lány a főszereplő (értsd a fiatalt ilyen 20 évei végén harmincas elején) akiknek az életük a karrier, nem vágynak családra, jól megvannak a maguk világában. Mindkettejüknek van egy futa nagynénje. Ez eddig siker recept. 

Gemma, történetünk hősnője egy csúnya szakítás után úgy dönt, hogy mi baja lehet Livi néni tippjétől, ha elvégeznek egy tisztító szerelmi rituálét. Nagyon úgysem hisz ebben egyikük sem, de részegen amúgy is jó mókának ígérkezik. Majd itt jön képbe a történet másik főszereplője egy szuper szexi pasi szerepében, Daxon (fú, első olvasatra író fura volt ezt a nevet olvasgassam). Dax Gemma legeslegjobb öribarija és nyilván titkon fülig bele van zúgva a csajba, aki persze ezt nem látja, de a sztoriban befejezik egymás gondolatát és olyan telepátia működik közöttük, hogy arra a való életben is minden tökéletes pár vágyik.

Dax belecsöppen ebbe a fura rituáléba és egy csók is elcsattan a két szereplő között, aminek következtében a másnap teljesen a feje tetejére áll Gemma életében. Ez volt az a rész, ami még hasonlított a Hét év távolságbanra, mert ott a lakás utazik az időben itt pedig !!SPOILER!! Gemma válik a multiverzum áldozatává mert egy olyan életében ébred, ahol az exével sose találkozott és jött össze, ezáltal a legjobb barátját sem ismeri. Na ez lesz a legfájóbb pontja akkor éppen, hiszen a családja ugyan olyan, az élete is nyomokban ugyan olyan - azon kívül, hogy nem egy lelketlen multinál dolgozik, hanem megvalósította önmagát és az álmát.

Innentől pedig a történet lényege az lesz, hogy Dax újra a barátja legyen és egy hónap múlva visszatérjen a régi életébe, mert újra elvégzi ezt a varázslatot, hogy vissza kaphassa őt. S végül így lesznek barátokból szerelmesek v é g r e valahára. Mert Gemma ráébred, hogy igazából szereti. Ebben az életükbe pedig annyira egymásra találnak, hogy bizony össze is jönnek és végeláthatatlan spicy jelenet közben kiderülnek a különbségek. 

A valós életében Daxnak is jól menő vállalkozása van, szuper kecóval, mindennel, amit csak akarhat. Itt viszont nem megy olyan jól a szekér, nincs elég pénz az üzletre, a kecóra meg végképp és amikor kigyullad a Kicks, akkor elszegődik az uncsitesójához adótanácsadónak?! és a pincéjébe költözik. Tiszta depis lettem, ahogy ezt olvastam, mert vállalkozóként tudom, ha nem megy a szekér nagyon rossz és kényszerítened kell magad, hogy valami olyat csinálj, amiből pénz jön és így nincs elég időd az álmaidra. Nagyon szar dolog. - Talán ezért is lépi meg Gemma azt, hogy bár nagyon jó ebben a világban Dax szerelmének lenni és tudni, hogy oda van érte és mindent megtenne, de ha nem megy vissza a jó idővonalra, akkor örökké ebbe a begyepesedett melóban marad, boldogtalan lesz és talán el is veszíti őt és önmagát. Így hosszú tépelődés árán, de Gemma megismétli a rituálét és bármennyire is szereti, de azt nem akarná, hogy ilyen életet kelljen élnie. 

Szerencsénkre ebben az életben is rájönnek, hogy szeretik egymást és nyilván egymáséi lesznek. Gemma pedig rájön, hogy ebben a világban kell az álmait kergesse, hiszen a másikban megtapasztalta, hogy igen ez működhet. 

Pont ezért szerettem a történetet, mert kicsit magaménak éreztem Gemma életét. Én is voltam magas beosztásban multinál és dolgoztam látástól mikulásig... de ha élheted az álmod, akkor ne add alább! :)

– Nem lesz semmi bajom. Csak egy dolgot tehetsz, és azt elég jól csinálod.
– Ó, igen? – Az arcommal még mindig hozzábújok, mert nem tudom, mit tennék, ha most találkozna a tekintetünk.
– Igen. Hogy itt vagy velem. Ez minden, amire szükségem van.

A spicy jelenetek miatt inkább 15-16 éves kortól ajánlanám olvasni, de tudjuk, hogy ma már 12 évesek is olvasnak dark romance könyveket, szóval... feel free, ha el akarod olvasni. :)

Olvass tovább!

Ashley Poston - Hét év távolság

Kedves Naplóm!

Befejeztem Ashley Poston Hét év távolság című kötetét. Szerintem érdemes azoknak elolvasni, akik szeretik az érzelmekkel teli történeteket, az egyedi megoldásokat és a különleges romantikus narratívákat. A könyvet a januári @girlz.in.chapters találkozó alkalmára is olvassuk.

A könyvek megnyugtattak, vigasztaltak. Volt kezdetük, közepük és végük, ha pedig egy rész nem tetszett, tovább ugorhattunk a következő fejezetre. Elkerülhettük egy szereplő halálát azzal, hogy egy oldallal előbb abbahagyhattuk, és onnantól fogva örökké élt. A boldog végkifejlet végleges volt, akárcsak a gonoszok büntetése és a jók jutalma.

Egy varázslatos realizmusba ágyazott, érzelemgazdag történet, amely a gyász, a szerelem és az élet múló pillanatainak útkereséséről szól. A regény középpontjában Clementine áll, aki édesanyja halála után próbálja újra megtalálni a helyét a világban. Mindezt egy rejtélyes, időhurkot rejtő lakásban, ahol a múlt és a jelen összefonódik, és ahol egy Iwan nevű férfival találkozik, aki hét évvel korábban él ugyanabban a térben.

A regény mesterien ötvözi a romantikát, a misztikumot és a karakterek közötti érzelmi kötelékeket. Clementine és Iwan kapcsolata nemcsak időn és téren ível át, hanem rávilágít arra is, hogy a szeretet és az emberi kapcsolataink mélysége független az idő múlásától. A regény nemcsak egy szívmelengető szerelmi történet, hanem egy önmagunkkal való szembenézés is: a gyász, az elengedés és az élet apró örömeinek felismerése. 

A történet különös időhurka egyszerre elgondolkodtató és varázslatos, ahogy a múlt és a jelen közötti határvonal elmosódik. Clementine és Iwan kapcsolata fokozatosan mélyül, miközben mindketten tanulnak egymástól – a megbocsátásról, az elengedésről és a boldogság újra felfedezéséről.

A két fő karakterről bővebben:

Lemon: Clementine a regény főhőse, egy harmincas évei elején járó nő, aki mély gyászt él át édesanyja elvesztése miatt. Az életét sokáig a munka és a racionalitás uralta, ám az események sodrában kénytelen szembenézni az elnyomott érzelmeivel. Clementine karakterfejlődése a történet központi eleme; ahogy fokozatosan elfogadja a gyászt, és ráébred arra, hogy a szeretet és a boldogság akkor is lehetséges, ha az idő és a valóság szabályai éppen nem kedveznek. Clementine egyfajta hidat képez a múlt és a jelen között, ami nemcsak a történetet, hanem a karakterek közti kötelékeket is meghatározza.

Iwan: A rejtélyes férfi, akivel Clementine találkozik a nagynéni lakásában. Iwan múltból való jelenléte azonnal érdekes dinamikát hoz a történetbe. Személyisége tele van melegszívűséggel, ugyanakkor titokzatosság övezi. Mint egy olyan karakter, aki nem a jelenben él, hanem hét évvel korábban, Iwan az idő múltán való elmélkedés szimbóluma. 

...és, hogy szerintem mi a mondanivalója? 

A könyv több, mint egy egyszerű szerelmi történet. A középpontjában az idő természete, az emlékek ereje és az élet apró csodáinak felismerése áll. Clementine és Iwan története arra emlékezteti az olvasót, hogy az idő múlása ellenére a szeretet, a kapcsolatok és az érzelmek mindig velünk maradnak, ha hagyjuk, hogy alakítsanak minket.

A lakoma általában nem az ételtől kel életre, hanem azoktól, akikkel megosztjuk. A nagymamától örökölt spagetti recepttől. Az évek óta nem mosott pulóverben megmaradt gombócillattól. A nyitott pizzás doboztól egy sárga asztalon. Az emlékek tengerében elveszett baráttól, aki a félig odaégett brownie ízében él tovább. A szerelemtől egy citromos pitében.

Olvass tovább!

Lynn Painter - Jobb, mint a filmeken

Kedves Naplóm!

Befejeztem egy újabb Lynn Painter regényt. Valóban látom, hogy miért szerették mások is olvasni, annyira kedves a lelkemnek ez a történet, hogy bátran ajánlom bárkinek! Jó, azoknak, akik szeretik a romkom könyveket és a limonádé, de édes történeteket.

– Nem csinálunk mi is egy ilyen listát? 
– Utállak. 
– Dehogy utálsz.

Tulajdonképpen az egész történet egy újabb gimis szerelemről szól. Adott egy lány: Liz és adott egy fiú, akiért gyerekkora óta rajong és visszatér a városba & a gimibe. Természetesen a fiúnak ő még mindig a kicsi Liz a gyerekkorukból így nehezen veszi észre, hogy kivé vált ez a lány. Ezért szükség van egy "szárnysegédre", aki hozzájárul a sikeres összehozáshoz. Liznek van egy szembe szomszédja, Wes. Ezzel a sráccal gyerekkoruk óta ki nem állhatják egymást... folyton ugratja, egyfolytában "bántja" őt. Mint az oviba a gyerekek, ha tetszik nekik a másik. ;) Ha ezen a gondolatmeneten megyünk tovább, nos nem kell spoilereznem, hogy mi fog történni! Wes segít a kicsi Liznek, hogy megszerezze álmai pasiját, csak arra nem gondol az egyik, hogy a másik mit érez. 

Van benne szomorú szál is, de nem mondanám, hogy megsiratott a könyv. Pedig sokan írták, hogy a végén pityeregtek, pedig nem volt rá ok. Valóban egy nagyon kedves, szép kis szerelmi történet és van benne potenciál, hogy a legtöbb romkom között ez legyen A romkom számomra idén, de azért nem sírtam. Várom már azt a könyvet, amelyik eléri ezt nálam, de egyelőre sem itthon, sem a listámon nem nagyon szerepel ilyen. Talán a Halott Romantika, aminél szintén sokan mondták, hogy sírós a vége, meglássuk. :)

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Szerettem, nagyon szívmelengető történet és egy picit visszarepített a saját gimis éveim emlékébe, mert szerintem én is így repestem egy-egy sms-től amit egy olyan fiútól kaptam, aki tetszett. A lélektani háttere is pont annyira volt lelkizős, amennyire szükség volt rá. Mostohaanya-anya szerepek boncolgatása és az egy-egy fél érzései szerintem szép volt tálalva. Meg is lehetett érteni a főszereplő érzéseit, még akkor is, ha te magad nem ebben a cipőben jársz. A karakterek igazi mai kölykök a szó minden jó értelmében, akár Te magad is lehetnél az egyik. 

 

Megvontam a vállam, és arra gondoltam, mennyire szerettem hallani a Jóbarátok részeit Apa szobájában. Ő és Anya annyiszor nézték azt a sorozatot az ágyból, hogy olyan lett számomra, mint egy altatódal, egy hang, ami a korai gyermekkorom látványait és illatait idézte fel.

Mini fun fact: volt egy osztálytársam, akinek a vezetékneve Buxbaum volt, mint a könyvben szereplő Liznek is. :)

Olvass tovább!

Lynn Painter - Újra meg újra

Kedves Naplóm!

Befejeztem egy újabb könyvet idén. Kicsit büszke is vagyok magamra, mert két hét alatt végeztem Lynn Painter - Újra meg újra című könyvével. Könnyed, nyári kis romantikus, amiről szeretnék picit írni, de nem ígérem, hogy nincs benne spoiler! 

- Könnyebb azt mondani, amit az emberek hallani akarnak.

- De ez nem emészti fel a lelkedet?

Laura Thalassa könyvsorozata után valami könnyedre vágytam, ami igazából eteti magát olvasás közben. Már régóta be szerettem volna szerezni bármelyik Lynn Painter könyvet, szóval a Vinteden vettem egyből hármat. Ami azt illeti nem tudtam, hogy melyikkel kezdjem így kisorsoltam. 

Egy nagyon kedves kis történetet kaptunk egy kis csavarral, amit igazából a hátulján már elspoilereznek, szóval talán én se mondok újat, hogy Emilie a 17 éves gimis csajszi, akinek az élete jelenleg tökéletes és remekül működik elkezdi Újra meg újra élni a legborzalmasabb Valentin napokat. Az univerzum valamiért azt szeretné, hogy tanuljon belőle és emiatt elkezd azon agyalni, hogy min kellene változtatnia, hogy tovább léphessen február 15-re.

Mint minden romantikus könyvben itt is felbukkan a rideg, mogorva, senkivel sem barizós helyes srác, aki esetünkben csak úgy tűnik, mintha maga lenne a megtestesült veszély... mert egyébként kenyérre lehet kenni és ha nem fikció lenne én is fülig belezúgtam volna egy nap után. Még jó, hogy Emilienek volt pár Valentin napja, hogy belezúghasson. 

Tetszettek a történetben a nem megszokott klisék és az NKK nap, amit kitaláltak a fiatalok, hogy mindent szabad és csak a mának élnek. :) Aranyos sztori a sztoriban keletkezett.

A boldogság olyan, mint egy lebegő, képlékeny valami, amihez lehetetlen ragaszkodni. Rohadtul megfoghatatlan. Néha szerencséd van, és megkapod, de csak idő kérdése, hogy mikor csúszik ki újra a kezedből.

Összegzés: 

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ 

Szerintem ezt a kis könnyed olvasmányt mindenkinek érdemes átfutnia, mert nagyon szép karakterfejlődés van megírva egy kedves történeten belül. Persze ha nagyon akarom van mélysége. A magány taglalása és az egymásratalálás kifejezetten szépen van becsomagolva. 

Ugyan meglehet, hogy így harminc felett már túlkoros vagyok a gimis szerelmi sztorikhoz, de tényleg jól esett picit ez a  történet. Nyárindító olvasmánynak szuper volt, főleg, hogy télen játszódik egy egyébként is hideg-havas helyen, legalább olvasás közben nem izzadtam gondolatban. :)

Olvass tovább!

Kővágó Sára - Én még soha...

Kedves Naplóm!

Újra az a megtiszteltetés ért, hogy elolvashattam Sára új könyvét még a megjelenés/bejelentés előtt. Nem is tudom, hogy hol kezdjem... nagyon szerettem. Igaz, eddig mind a négy könyv nagyon tetszett és most ezt nem azért írom, mert fényezni kell/akarom/szokás az írókat.

Idén nyárra különösen ajánlom az új könyvét, aminek az Én még soha... címet adta. Biztos ismeritek azt a játékot, amikor valaki ezzel a felütéssel kezd egy mondatot és úgy fejezi be, amit még tényleg nem csinált/tett/mondott így a többiek általában ha megcsinálták inni kellett. Ezt a játékot ültette át egy igazán izgalmas nyári kalandba. Ugyanis ezen felütéssel egy feladat kezdődött (amit garantáltan) nem csinált még meg az emberlánya, azaz Olive. Két nézőpontban játszódik a történet, már ez önmagában ad egy kis pluszt az egészhez, amitől még izgalmasabbá válik a sztori. 

– Hallgass már el! – motyogja, ahogy tekintete a mellettünk húzódó félszigetet figyeli.

Hirtelen felcsillan a szeme és gonoszul rám mosolyodik. Ajaj. Ez fájni fog... – Megvan!

– Mi...

– Csss! – int le. – Én még soha nem hallgattam egy teljes napon át.

– Azt elhiszem... Várj, micsoda? – bukik ki belőlem.

– Csak, hogy mindenkinek legyen egy nyugodt napja – rántja meg a vállát elégedetten.

Diadalittas arcának látványától elvesztem a józan eszem. Rászorítok a kovácsoltvas korlátra, és minden erőmet felhasználom, hogy ne tűnjek idegesnek, de érzem, hiába igyekszem, az arcomra van írva minden.

Olive egy kedves, segítőkész, mindent feláldozik a barátaiért egyén. Akinek vannak stiklijei... de kinek nincs? Ámbár nála a hipochondria kéz a kézben jár a rögeszméivel. Ami kis mennyiségben aranyos, nagy mennyiségben viszont már orvosért kiált! Így esik meg az is, hogy Olive bármennyire nem szeretne részt venni azon a születésnapi nyaraláson - amit Brad a legjobb barátja kért egy apropó révén - mégis elmegy, hiszen az orvos is azt tanácsolta, hogy jó lesz neki... Csupán egy a bökkenő, hogy Brad ikerfivére is ott lesz - lévén az ő szülinapja is - de Olive és Blake elég régóta szívből gyűlölik egymást.

A kényszeres lánynak muszáj lesz beadnia a derekát bizonyos tekintetben, hogy túlélje ezt a hetet.

Blake, a zárkózott szívtipró igen jól mulat a kialakult játékuk során és nem titkolt szándékai között szerepel az, hogy minél kényelmetlenebbé varázsolja a lány velük töltött idejét. De arra senki sem számít, hogy a nagyképű anyuci kedvence igazából nem is annyira modortalan. Sőt, egészen elviselhető és figyelmes?!

A bonyodalom nyilván ott kezdődik el, hogy a két ősellenség magában tipródva találkozik olyan érzésekkel, amiknek nincs helye. Vajon egymásra találnak? Hát, amennyire fújnak egymásra, ez még nem eldöntetett... de tudjuk, hogy ha valakit utálsz az igazából nem áll messze attól, hogy szeresd.

Remek mellékszereplőink vannak, Emily egy igazi Paul Coelho tud lenni és a fun fact, hogy már szerepelt korábban Sára könyvei egyikében. Ami pedig tovább pörgeti az agytekervényeinket, hogy még számos - nem névlegesen említett és név szerint említett - visszatérő elem/személy szerepel a könyv folyamán, amit a figyelmes olvasók felfedezhetnek. Bevallom, nekem sem volt mindegyik egyből meg.

– Engem akarsz?

– Igen – bólint.

– Miért? – döntöm oldalra a fejemet.

– Mert nélküled fulladozom. Csak melletted tudok rendesen lélegezni.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Ajánlom mindenki számára, aki szereti a vicces, romantikus -mert egyébként az!- és fordulatos regényeket. Aminek bár nincs misztikus titka, mégis olyan csavarral van -duplán- megbolondítva, hogy ennyire még nem izgultál egy történet során! 

Komfort olvasmány, amit ha épp nincs kedved azokhoz az olvasatlan könyveidhez, amik a polcon sorakoznak: előveszed. Ha szomorú vagy, mert dobtak: előveszed. Ha boldog vagy és egy könnyed olvasmányra vágysz: előveszed. Nyaralás alatt olvasni ezt a könyvet: kötelező! Főleg ha esetleg pont Franciaországba mész.

Olvass tovább!

Stephanie Garber - Volt egyszer egy összetört szív

Kedves Naplóm!

Sikerült befejezzem Stephanie Garber - Volt egyszer egy összetört szív című kötetét. Valahol sejtettem, hogy tetszeni fog és nem fog tetszeni. Ez egy fura kettősség, bár még nem választottam rajongó tábort, hogy melyik felé húzok jobban. Egyszer olvasni jó volt, de hogy újra elővegyem, azt már kevésbé gondolom reálisnak.

Alapjáraton már a Caraval trilógia is ilyen két érzéssel olvastatta magát. Az első kötetnél nagyon szerettem és így lett egyre kevésbé kedvelt a számomra, mert sok mindent kidolgozatlannak, kevésnek gondoltam. Meg persze volt olyan főszereplő, aki nagyon idegesített.

Az igazság gyakran keserű, kiváltképp, ha valaki már belekóstolt az ízletes hazugságokba.

Valamilyen szinten izgalmas volt. Mert Jack titokzatos keresés és eljutása odáig nagyon érdekes volt. Az, hogy ki volt végül az egész történetben a "rosszfiú" nem lőném le, de mindenképpen ígéretes cselszövés kerekedik belőle ha most fogod olvasni. ;) 

Evangeline karaktere tetszett, bár nehezen tudom elképzelni, hogy egy harcias, szinte már Amazon szintű igazságérzettel rendelkező lány néha így félszeg kis ártatlan, hiszékeny nyuszi lesz. Nekem ez a kettősség nem fér össze. Kivéve, ha bipoláris a karakter, de erről ugye nincs szó. A reménytelen romantikus alkata emlékeztet Scarlett karakterére és úgy alapjáraton is nagyon emlékeztet erre a karakterre. Sok mindent tudnék mesélni, amiben egyeznek.

... mindketten önfeláldozóak, főleg ha a családjukról van szó,

... mindketten harcias amazonok az idegenekkel aztán beleszeretnek,

... mindketten reménytelenül romantikusak és folyton álmodoznak,

... mindketten kapják a hideget a mostohaszülőktől,

... mindketten folyton bajba kerülnek, akit mindig egy jóképő férfi ment meg,

... mindketten lesznek valakik.

Alapjáraton ez a kötet úgy is Jacksről szól, akinek legalább elég sok háttérsztoriját megismerjük. Úgyis hiányoltam, hogy a Fátumokat megismerjük jobban, most legalább terítéken van egy. Csak az a baj, hogy korábban is ez az egy volt terítéken. Sebaj, leglább találkoztunk még másikakkal is. Ez már önmagában nagy piros pontot érdemel.

Tudta, hogy egyesek szerint ez ostobaság, de irgalmatlanul nehéz kiszeretni valakiből, amikor nincs más, akit szerethetett volna helyette.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ 

Ha te nagyon szeretted a Caraval sorozatot, akkor oda meg vissza leszel ettől a kötettől - meg valószínűleg a következőktől is - de aki korábban is kétes érzéseket táplált a történet iránt, most sem fogja megtalálni a megvilágosodás. Ettől függetlenül semmiképpen se hagyjátok ki! Lehet izgulni azon, hogy ki-kivel van és mit fog következőnek tenni, miért akkor és ott bukkan fel valaki és a legfontosabb, hogy ki miatt is indul el Jacks szíve.

Olvass tovább!

Vanessa Len - Only a Monster

Kedves Naplóm!

Befejeztem az idei év első könyvét, szuper gyors vagyok! :)

Ami ennél is jobb, hogy egy nagyon jó kis könyvvel sikerült kezdenem 2024-et. Vanessa Len Csak egy Szörnyeteg című könyvével. Ez a sorozat (vagy duológia) első kötete volt és reméljük minnél előbb lefordítják és kiadják az Only a Hero című 2. kötetet. Anassa kiadó, remélem olvasod. :)

Nem változtathatunk azon, amit tettünk – magyarázta a fiú –, de… nem kell azoknak lennünk, akikké változtattak minket.

Egy igazán magávalragadó történetről beszélünk, ahol tényleg a szörnyetegeknek szurkol az ember. Hiába a sztereotípiák és fordítva kellene. Számomra nagyon jó volt a tudat, hogy létezik még olyan könyv, amiben (tudjátok a szokásos szenvedésem ezen) nincs szex és olyan szintű brutalitás, mégis élvezhető. Szóval, hogy története van, ami miatt tovább akarom olvasni. Nincs bajon továbbra sem az erotikus tartalmú vagy arra hangsúlyt fektetett könyvekkel, szoktam olvasni, de általában nem amiatt szeretném.

Megpróbálom spoiler mentesen megírni ezt a kis szösszenetet, de nem ígérhetek semmit. Nem vagyok jó ebben a "nem mondok semmi olyat" dologban.

Egy nagyon kedves kis urban fantasyba csöppenünk, ahol különféle családoknak különféle képességeik vannak. Ezért is nevezik őket szörnyeknek. Adott egy lány, aki félig ember és félig szörny és neki hirtelen helytkell állnia. Adott egy fiú, akipedig a hős szerepében tetszeleg és úgy gondolja, hogy a szörnyeknek veszniük kell, mert csak ártanak a világon élő embereknek. Na jó, nem megy spoiler nélkül. Miképp meséljek egy könyvről, ha ki kell hagynom a lényeget?! Tudom, ahhoz, hogy valaki elolvassa muszáj úgy írni, hogy ne legyen spoiler, de rájöttem, hogy ez a blog ez a saját kis naplóm, szóval alapjáraton magamnak írom. Szóval...

A fiú és a lány egymásba szeret. Modernizált Rómeó & Júlia egy kicsit, de van benne csavar, ami miatt nagyon tetszett. Főleg, hogy a végén... jó ezt nem fogom azért lelőni. De a vége nagyon jó.

Joan egy kedves fiatal lány, akinek átlagos tini problémái lesznek, egészen Az estéig. Onnantól sokkal nagyobb problémája lesz és menekülnie kell másik korszakba, amit még nem is tud hogyan kell. De van segítség egy olyan család sarja által, akik amúgy gyűlölik egymást (nem ez a Rómeó & Júlia rész) most mégis összedolgoznak, mert a srác Aaron már tud valamit, ami számunkra csak a könyv vége felé fog kiderülni.

Tetszett, hogy kiderült a Hősről is aránylag sok olyan dolog, ami miatt reménykedni kezdett az ember, hogy talán még jól is elsülhet ez az egész. Igaz a könyv több, mint feléig nem a kedvencünk, sőt, nem is igazán értjük, hogy az elején miért lehetett sajnálni, amíg ki nem derül, hogy Nick a hős. Amúgy rájöttem, hogy ez ilyen félig spoiler mentes meg spoileres, mert elég zavarosan írom le...

Te vagy a hős, én pedig a szörnyeteg – suttogta. – Ez a történet mindig csak egyféleképpen érhet véget.

Összegzés:
♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Nagyon megnyerő volt a történet, és nem is számítottam rá, hogy ennyire olvastatni fogja magát. Szerettem, hogy a főszerepben a történet volt, nem egyéb más dolgok így bátran ajánlom olyan tizenéveseknek is, akik szeretnének kilépni a gyermekded fantasy világából egy kicsit felnőttebb világba. 

A karaktereknek van egyéniségük, egy bizonyos jellemző, amivel kapcsolatban ők jutnak eszünkbe nem pedig még másik három. Karakterfejlődésben Nick a legjobban felépített, persze Joan és Ruth is előkelőhelyet foglalnak el. Meg persze Tom. Meg igazából Aaron is. Mindenki.

Olvass tovább!

Laura Thalassa - The Emperor of Evening Stars: Az Esti Csillagok Császára

Kedves Naplóm!

Még 2023-ban sikerült befejeznem és ezzel teljesítenem az éves tervem, miszerint 12 könyvet, ami havi 1-et jelent elolvassak. Decemberben befejeztem Laura Thalassa Az Esti Csillagok Császára című kötetet, ami igazából egy kiegészítés a már meglévő 2 után és a befejezés előtt. Először féltem tőle, hogy nagyon kis vékony kötet és mit fog tudni adni a történethez, de pozitívan csalódtam!

A szívem egyre jobban összeszorul. Úgy képzelem, hogy így érezheti magát egy csillag, mielőtt kihunyna; mintha minden, amit szeret, és minden, ami valaha volt, befelé szorítaná, és kipréselné belőle az életet.

Kifejezetten kellett ez a kis vékony kötet így a befejezés előtt, mert nagyon sok minden értelmet nyert számomra a karakterek előélete és jellemfejlődése végett. Illetve be kell vallanom, nagyon tetszett, hogy egyáltalán nem volt benne szex. Már túl sok könyvnél központi szerepet játszik, hogy olyan erotikus tartalommal legyen felruházva, hogy te magad is belepirulj. Persze, akkor olvasson az ember klasszikust... de hát ha egyszer nekem azok meg túl unalmasak?! De mindegy is, mert nem ez a lényeg.

Tetszett, hogy megismertük Des hátterét és kibontakozhat így majd a tökéletes befejezés, miszerint remélem, hogy végérvényesen megnyekken az apja. Még nem olvastam a Dark Harmony-t, szóval senki se spoilerezze le nekem! :)))

Amúgy pedig, szívesen olvastam volna egy hasonló vastag kötetet Callie szemszögéből is ebből az időszakokból. A mostohaapja időszakából, amikor Des eltűnik... ilyenek. Mert igen, tudom, kaptunk az első kötetben az utóbbinál néhány morzsát, de alapjáraton nem volt meg az a "Úú, Aa" hatás tőle. Szerettem volna olvasni a belső vívódásáról. 

Sok mindent nem fogok leírni, mert akkor spoiler lenne az egész bejegyzés, viszont mindenkinek el kell olvassa a befejezés előtt. Ez nem ilyen ajánlott elolvasni, hanem el kell olvasni kötet.

Hegyek emelkedhetnek és törlődhetnek el a föld színéről, a nap fénye kihunyhat, a tenger beboríthatja a földet, és elnyelheti az eget. De te örökre az enyém leszel. És a csillagok is aláhullhatnak az égből, az éjszaka beboríthatja a földet, de amíg a sötétség el nem hal, én örökre a tiéd leszek.

 

Olvass tovább!