George Eliot - Mrs. Casaubon és a római út (Middlemarch II.)

Kedves Naplóm!

Befejeztem egy újabb könyvet a nyár folyamán és hoztam róla egy kis beszámolót, íme:

Egyszerre annyi sokat látok, de a felét sem értem. Az ember mindig olyan ostobának érzi magát ettől. Fáj, amikor valamit szépnek mondanak, én meg egyáltalán nem érzem annak. Így lehet vele a vak, amikor az égről mesél neki valaki.

George Eliot monumentális regényének második része (Mrs. Casaubon és a római út) újabb árnyalatokkal gazdagítja a Middlemarch világát, miközben három, látszólag külön futó, de mélyebb szinten mégis összekapcsolódó történetszálra összpontosít.

Az első ilyen szál Fred Vincy alakja köré épül. A fiatal, könnyelmű Fred sorsa egyfajta generációs tükör: miközben bizonytalansága, felelőtlensége és önkeresése sok bosszúságot okoz környezetének, mégis van benne valami őszintén emberi és szerethető. Eliot nem kíméli hősét, de nem is hagyja veszni – inkább megmutatja, hogy a gyengeség és a vágyak hogyan formálják az emberi jellemet.

Ezzel párhuzamosan Dr. Lydgate története egyfajta intellektuális-erkölcsi kihívást jelenít meg. Az új orvos hivatása iránti lelkesedése, friss szemlélete és szakmai hitvallása kontrasztban áll a városka megszokott orvosi gyakorlatával. Lydgate nemcsak szakmai reformer, hanem az emberi haladás képviselője is, akit a környezet hol kíváncsian, hol gyanakodva figyel. Ez a szál erősen társadalomkritikai éllel bír: Eliot az orvosi hivatás kapcsán a haladás és a konzervativizmus örök konfliktusát mutatja meg.

A rész talán legdrámaibb rétege Dorothea Casaubon római útja. A nászút, amelynek a romantikus beteljesülés helyszínének kellene lennie, valójában kiábrándító tapasztalat. A fiatal nő lelkesedése, spirituális és intellektuális törekvései ellentétben állnak férje, Casaubon hideg, szinte önző szellemiségével. A római környezet Eliotnál nem pusztán díszlet: a történelmi múlt, a monumentális épületek és a művészetek fensége mind azt hangsúlyozzák, hogy Dorothea vágyai nagyobbak és igazabbak, mint amit házassága képes betölteni.

Belső fény áradt ebből a mosolyból, a fiatalember finom bőre ragyogott tőle, a szemét is elérte, játszott arcának minden ívével és vonalával.

A három szál egymás mellett haladva az emberi élet különböző lehetőségeit és zsákutcáit jeleníti meg. Fred könnyelműsége, Lydgate eszménykeresése és Dorothea csalódása együtt rajzolják ki Eliot nagy kérdését: hogyan találhatja meg az ember a saját útját egy olyan világban, amely tele van társadalmi elvárásokkal, hagyományokkal és kompromisszumokkal?

Eliot prózája továbbra is mélyen elemző, sokszor ironikus, de mindig együttérző. A második rész után az olvasó egyszerre érzi magát elgondolkodtatva és megérintve: ezek a sorsok nemcsak a viktoriánus Anglia történetei, hanem az emberi lélek örök dilemmái.

Kinek ajánlom?
Ezt a kötetet mindazoknak szívesen ajánlom, akik szeretik a klasszikus irodalmat, és nyitottak a lassabb, mélyebb lélektani ábrázolásra. Eliot nemcsak történetet mesél, hanem karakterek belső világát és társadalmi dilemmáit bontja ki, ezért főleg azoknak való, akik élvezik a részletgazdag jellemrajzokat és a társadalomkritikai rétegeket. Ideális választás irodalomkedvelőknek, egyetemistáknak, vagy bárkinek, aki szeretne elmerülni a 19. századi Anglia intellektuális és érzelmi világában.

Köszönöm KNW kiadó a recenziós példányt, alig várom a következő részt! 

Végül is az igazi látás belülről jön; egy festmény viszont nem változik, és kitartóan visszabámul, lett légyen az bármilyen tökéletlen. Úgy érzem, hogy ez különösen a nők esetében van így. Egy festményen egy nő mintha csak egy színes és üres színes folt lenne! Hiába vársz, nem fog mozdulni, nem fog beszélni. Pedig minden nő máshogy veszi még a levegőt is, és pillanatról pillanatra változik.

Olvass tovább!

Jennie Goutet - A kegyvesztett

Kedves Naplóm!

Az idei évem második olvasmánya egy recenziós példányként érkezett könyv volt a KNW kiadó gondozásában. Jennie Goutet - A kegyvesztett című története. Talán nem kell mondani, de nekem ez a könyv sokkal jobban tetszett és tudtam azonosulni a szereplőkkel, mint a Middlemarch volt. Ennek tükrében nem is egy annyira komolyan vett értékeléssel állnék elő, mint akkor. Az a könyv megkívánta a hivatalosságot. :D S bár eme történet is hasonló korban, környezetben és zsánerben íródott, mégis azt gondolom, hogy könnyebb olvasmány.

— Ó, nincs értelme azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ugye? Inkább csak előre kell nézni. Végül is a jövő az egyetlen, ami megmaradt nekünk.

Bevallom, bár jobban tetszett, mégis elfelejtettem jelölni a kedvesebb-fontosabb részeket, valószínűleg azért, mert annyira elragadott a történt. Főhősnőnk Selena, aki ugyan módos családból származik mégis megjárja a "poklot" részeges apja miatt, aki felelőtlenül adósságba hajtja az egész családot és végül az alkohol okozza vesztét... halála után nincs mit tenni, valamiképpen el kell tartani a megszégyenült családot, hiszen édesanyja és testvérei mégsem halhatnak éhen. Így esik, hogy jobb híján társalkodónőnek jelentkezik egy távoli rokonhoz, annak reményében, hogy így majd tudja támogatni a szeretteit és mivel messzire kell a munka miatt költözzön, talán elcsendesedik a családját ért szégyen is és nem fognak róluk beszélni.

Másik főhősünk az elérhetetlen agglegény sir Lucius, akit minden fiatal és hajadon próbál behálózni különféle cselszövés árán. Ilyen példának okáért az is, hogy télnek idején egyedül, elveszve pont az ő házába sikerül bekopogtatni, hogy ne fagyjon halálra a kishölgy. Nyilván a sors hozza úgy, hogy pont egy ilyen eset mellé csatlakozik be Selena is, így nem tudják körmönfont tervükkel becsalni a házasságba az urat, hiszen volt tanú, hogy a kishölgyön nem esett folt, hiszen semmi sem történt. Innen indul az izgalom, eme párosunk felé, hiszen Selena megmutatja, hogy őt nem kell félteni és semmi szándéka nincs az urasággal szemben. Csak szeretne eljutni a szomszéd birtokig végre, ahol dolgozni fog.

Bár cselédmód beszélnek vele és sok hibát vét, hiszen sose kellett dolgozzon, mégis tartással teszi és ezen hibái ellenére nagyon szerethető lesz a karakter. Ahogy pedig telik az idő a szomszéd sir Lucius többet téve régi fogadalmának a ladyvel kapcsolatban kezd sokat járni a szomszédba, több időt és beszélgetést kezdeményezve Selenával. Persze tagadják egymás iránt az érzéseiket, de ahogy haladunk a történetben, szerintem nem spoilerezem el, de: egymásba szeretnek! 

Egy igazi cozy olvasmány, szép slowburn szerelemmel, aminek a végét nem fogom leírni, hiszen akkor nem akarnátok elolvasni. De nagy fejlődésen ment keresztül Lucius, amit imádtam! Megértette a hibáit, rendbe tette a családi hátterét, hogy előkészíthesse a jövőt.

Ami pedig azt illeti... Selena makacssága nagyjából az enyémmel tudna vetekedni így igazán magaménak találtam olvasás közben a személyiségét. 

Az igazi pilot twist pedig nagyon szórakoztatóvá teszi az egész könyvet, amit szintén nem szeretnék lelőni, mert szerintem fontos eleme az egész sztorinak. 

Nagyon tetszettek a fiatalabb Claverington testvérek, remélem benne lesznek a következő kötetben is. 

Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! 

Nos tehát. Az a bizonyos fordulat nem más, mint, hogy a lady pártfogoltja, egy ifjú hölgy személyében, aki oda fog költözni a családhoz, ahol Selena is dolgozik... az az a kislány lesz, aki korábban megpróbálta sir Luciust csalárdsággal házasságba kényszeríteni de pont Selena volt a szemtanú, hogy semmi sem történhetett. Na most mondjátok azt, hogy ez nem zseniális! Én imádtam. 

Sir Lucius Clavering, Mardley hatodik bárója éppen meglazította a nyakkendőjét, és elhelyezkedett vadászlakjának legkényelmesebb karosszékében, amikor a bejárati ajtón kopogást hallott, majd a kapunyitásra induló szolga, Briggs lépteinek visszhangját.

A legjobb pedig az, hogy Selena lesz a nevelőnője ennek a zabolátlan lánynak, szóval az a fajta küzdés, ami "egy gyerekkel jár" hát az is nagyon jól meg van írva. A kishölgy igyekszik mindig keresztbe tenni, meg persze minél előbb foltot ejteni a becsületén, mert mindenféle urakkal társalog kettecskén, amit akkoriban nem szabadott, kellett a felügyelet. Mert ha elcsattan egy csók is, oda a becsülete a lánynak és senkinek se fog kelleni. 

Egészen addig nem fogta fel, hogy a jövőjével játszik, amíg az egyik bál alkalmával Selena elő nem került a színpadra, mint csámcsogás téma, hiszen volt vőlegénye a híres-neves-gazdag férfi is jelen volt, aki nem volt rest megszégyeníteni újfent régi kedvesét. Ami pedig idegesített, hogy sir Lucius semmit se tett!! Mert, hogy nem volt tisztában az érzéseivel... jó duma lenne, de csak a seggét féltette. Mindentől függetlenül a könyv felénél már érezni lehetett, hogy kibontakozóban van ez a szerelem, a háromnegyedétől pedig már lánykérés is volt, aminek senki sem örült, és Selena is csak titkon, mert hát neki nem szabadott volna beházasodni ebbe a társaságba. De a végére csak sikerült. :) 

Szóval nagyon várom, hogy a következő kötet megjelenjen és elolvashassam.

Olvass tovább!

George Eliot - Middlemarch I. - Miss Brooke és a vidéki élet szépsége

Kedves Naplóm, 

Nem sűrűn olvasok klasszikus irodalmat, de most adódott egy olyan lehetőség, hogy a KNW kiadó újrafordította George Eliot - Middlemarch I. kötetét és felkértek, hogy olvassam el és írjak róla. Mivel még sose volt alkalmam ilyen együttműködésre, gondoltam kipróbálom, még ha nem is feltétlen a zsánerem, de néha jólesik egy kis könnyed, kifinomult olvasnivaló.
Azt tudni kell, hogy korábban még a gimiben nekünk olvasni kellett ezt a könyvsorozatot és akkoriban nem igazán nyerte el a tetszésemet. Lehet a fordítás miatt, lehet mert még nem értem meg a könyv témájára, ez már nem fog kiderülni, de most nagy élvezettel forgattam esténként. Ennek tükrében klasszikushoz illő véleményt igyekeztem megírni. :)

Hiszen a női nem legnagyobb varázsa a lángoló, önfeláldozó szeretetre való képességében rejlik, és ebben látjuk alkalmasságát arra, hogy kiegészítse és teljessé tegye a mi életünket.

George Eliot Middlemarchának első kötete nem csupán egy 19. századi angol kisváros hétköznapjainak története, hanem az emberi idealizmus és a társadalmi korlátok mélyreható tanulmánya is. Olyan kérdéseket vet fel, amelyek ma is relevánsak.

Az első kötet két meghatározó szereplőre fókuszál: Dorothea-ra, a nem mindennapi álmokkal rendelkező fiatal nőre, és Tertius-re, a tudomány fejlődésében bízó idealista orvosra (aki majd csak a könyv vége felé tűnik fel). Mindkét karakter olyan belső konfliktusokkal küzd, amelyek jól tükrözik a társadalmi elvárások és az egyéni ambíciók közötti feszültséget. Dorothea története különösen szívbemarkoló, ahogy a női értelem és önmegvalósítás korlátait tapasztaljuk általa, míg Tertius sorsa az innováció nehézségeire és a társadalmi konformizmus ellenállására világít rá.

A regény legnagyobb erőssége az érzékeny, mélyen emberi ábrázolásmód. Az írónő nem csupán egy-egy karakter fejlődésére vagy bukására fókuszál, hanem a közösség egészét is jól jeleníti meg, megmutatva, hogyan hatnak az egyéni döntések a közösség egészére. 

A könyv azonban nemcsak a karakterek mélysége miatt kiemelkedő, hanem a stílusa miatt is. Elegáns, intellektuális, és gyakran ironikus, mégis mindig átjárja az empátia. Az első kötet finoman, de határozottan helyez el minket olvasót abban a világban, ahol az álmok és ambíciók egyaránt a társadalmi szabályok korlátai között vergődnek.

Aktuális üzenete:
Az olvasó számára a Middlemarch első kötete különösen izgalmas, mivel a női szerepek és az önmegvalósítás kérdése, valamint az innováció és a hagyományok ütközése napjainkban is élénken vitatott témák. Dorothea önként vállalt "szerepe" Casaubon feleségeként és szellemi partnerként egy mai közegben az önállóság és a nemek közötti egyenlőség kérdéskörére rezonál, míg Lydgate küzdelmei a mai technológiai és társadalmi újításokkal kapcsolatos ellenállásokkal állíthatók párhuzamba.

Összegzés:
A Middlemarch első kötete kifinomult, rétegzett mű, amely az egyéni sorsok és a társadalmi dinamika lenyűgöző ábrázolása révén nemcsak a viktoriánus kor, hanem a modern világ olvasói számára is értékes tanulságokat hordoz. 

Ajánlom azok számára ezt az olvasmányt, akik szeretnének a női szerepekről és emancipációról olvasni, hiszen Dorothea karaktere olyan nőket képvisel, akik a hagyományos női szerepeken túlmutató álmokat dédelgetnek. Akik szeretik a klasszikus irodalmat vagy szeretnének megismerkedni ezen zsánerrel! Akik szeretik a történelmi regényeket, de többre vágynak. 

—Nehezen tudom elhinni — mondta Sir James, szemrehányása mögött erős érdeklődés rejtőzött. — A kegyed nővére nem mazochista véletlenül? — folytatta jobbján ülő Celiához fordulva.
—Azt hiszem, igen — felelte Celia bátortalanul, nehogy valami olyat mondjon, ami nem lesz a nővére ínyére, s közben nyakláncától fölfelé bájosan elpirult. — Dorothea szívesen mond le erről-arról.
—Ha ez igaz lenne, Celia, akkor a lemondás saját vágyaimnak kielégítése lenne, s nem mazochizmus. De megtörténhet ugyebár, és miért ne, hogy valakinek nagy oka van arra, hogy ne azt tegye, ami egyébként neki jó — vágta rá Dorothea.

Köszönöm a KNW kiadónak, hogy olvashattam az újrafordítást általuk és alig várom, hogy a következő kötet is megjelenjen! Külön köszönet Ortutay Péternek, hogy "mai" fordításban is megjelenhetett, ezáltal talán közelebb kerülhet a fiatalok számára is a klasszikus irodalom. Amellett pedig semmiképpen se menjünk el, hogy milyen gyönyörű kiadványról beszélünk (mind borító és a benne fellelhető illusztrációk), amit Tankó Anita készített. Erről még fogok mutatni instagrammon pár képet! 

Olvass tovább!