Victoria F. Veyla - Az elátkozott lap

Kedves Naplóm!

Amikor elkezdtem Az elátkozott lapot, nem igazán tudtam, mire számítsak. Mivel Vikit személyesen ismerem, lehet egy kicsit elfogult is leszek emiatt, de igyekszem minden érzésemet betűkbe zárni. 

A könyv alapvetően egy young adult fantasy, ahol a varázslat jelen van, de nem úgy, hogy minden más fölé nőne. Sokkal inkább a karakterek, a kapcsolatok és az érzelmi szálak viszik előre a történetet. És még egy apróság, ami szerintem sokaknak fontos lehet: nincs benne spice jelenet, a romantikus szál inkább az érzelmekre és a kötődésekre épít.

Sokáig azt hittem, hogy az otthon egy hely – egy ház, egy város, valami kézzelfogható. Csak most értettem meg, hogy az otthon lehet egy ember is. Valaki, akinek a közelsége elcsitítja a fejemben kavargó gondolatokat, akinek az ölelésében végre biztonságban érezhetem magam.

Ami Elisabeth karakterét illeti, vele kapcsolatban végig kicsit vegyes érzéseim voltak. A történet nagy részében sokszor inkább sodródónak éreztem, mintha az események történnének vele, nem pedig ő alakítaná azokat. Nem feltétlenül zavart, mert valahol illett a karakter bizonytalanságához, mégis többször éreztem azt, hogy szeretném egy kicsit megrázni és azt mondani neki: „na, most már dönts valamit.” Ugyanakkor a történet vége felé mintha elkezdett volna átbillenni benne valami. Ez itt egy kis spoiler! Ahogy elkezd érezni valamit Zyran iránt, fokozatosan sokkal önállóbbnak és belevalóbbnak éreztem. Nem egyik pillanatról a másikra változott meg, és pont ezt szerettem benne — lassan alakult át, és végre nem csak sodródott az eseményekkel, hanem elkezdett valóban döntéseket hozni.

És ha már Zyran: nekem végig ő maradt az egyik legérdekesebb karakter. Az a típus, aki körül mindig marad valamennyi titokzatosság, és emiatt az ember folyamatosan többet akar tudni róla. Szeretem azokat az összetett szereplőket, akiknek nem rakják ki az egész személyiségét az első néhány fejezetben az asztalra, hanem hagynak körülöttük egy kis homályt. Jó nyilván a gyerekkori trauma eléggé jól hozza az elvártat nála... De a lényeg, hogy nekem ő ilyen volt. 

És muszáj külön megemlíteni Fortunát is, mert a malac egyszerűen megérdemli. Imádom, amikor egy történetben vannak ilyen apróbb szereplők vagy részletek, amik elsőre jelentéktelennek tűnnek, mégis hozzáadnak valami pluszt az egészhez. Fortuna tipikusan ilyen volt. Nem a világot menti meg, nem ő mozgatja a cselekményt, mégis valahogy életet ad a történetnek. Sokszor pont ezek a kisebb dolgok maradnak meg bennem a legerősebben olvasás után.

És akkor beszéljünk Arthurról... Érzem, hogy ezzel valószínűleg kisebbségben leszek, de nekem Arthur nagyon nehéz ügy volt. Tudom, hogy YA fantasy, tudom, hogy romantika, és azt is értem, hogy sokan pontosan az ilyen karaktereket szeretik, de nálam ezek a túlzó romantikus gesztusok egy ponton már teljesen átfordultak. Annyira cuki akart lenni, hogy nekem már inkább sok lett. Lehet egyszerűen csak túlkoros vagyok ehhez a nagyon aranyos, nagy gesztusos romantikus vonalhoz, de néha komolyan azt éreztem, hogy Arthur, kérlek… ülj le egy kicsit.

Ez itt egy kis spoiler lesz! Ez itt egy kis spoiler lesz! Ez itt egy kis spoiler lesz! Ez itt egy kis spoiler lesz!

Viszont Arthurhoz kapcsolódik az egyik olyan jelenet is, ami teljesen váratlanul sokkal durvább volt, mint amire egy YA fantasytől számítottam. Amikor megmutatja Elisabethnek, hogy ott fekszik abban a szobában a nyitott, üres szívhelyével és gyakorlatilag haldoklik… hát, az nekem konkrétan horror volt a YA-mércéhez képest. Addig a történet teljesen más hangulatot épített, és pont emiatt ütött akkorát. Ott egy pillanatra csak néztem, hogy jó, erre valahogy nem készített fel senki.

Igazából a szobornál és a jóslatnál a szív–tőr kombináció miatt már elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy Elisabeth valószínűleg fel fogja áldozni magát. Nem mondom, hogy teljesen váratlanul ért a fordulat, mert a könyv azért elszór pár morzsát, amiből lehet következtetni. De arra egyáltalán nem számítottam, hogy ez konkrétan az esküvője után nagyjából tíz másodperccel fog megtörténni. Ott azért ültem egy darabig és csak pislogtam. Mert egy pillanatra már majdnem elhittem, hogy megkapjuk a klasszikus YA fantasy lezárást, aztán a történet gyorsan közölte, hogy nem, még nincs vége.

És pont emiatt működött nálam jobban Elisabeth döntése is. Mert addigra már nem ugyanaz a karakter állt ott, aki a könyv elején inkább csak sodródott az eseményekkel. Mire eljutottunk idáig, addigra fokozatosan elkezdett önállóbbá válni, és emiatt sokkal nagyobb súlya lett annak, amit végül megtett.

Összességében nekem Az elátkozott lap nem csak a világépítése vagy a fordulatai miatt marad emlékezetes, hanem a karakterei miatt. A kapcsolatai, a kisebb pillanatai, Fortuna, a karakterek közötti dinamika: ezek sokkal jobban megmaradtak bennem. És első könyvhöz képest kifejezetten kíváncsivá tett arra, hogy mi lesz a következő és merre tovább. :) 

Olvass tovább!

Kristen Ciccarelli - Szívtelen vadász

Kristen Ciccarelli: Heartless Hunter — amikor a vadász és a boszorkány egymás tükörképei.

Vannak könyvek, amelyek nem csupán egy történetet mesélnek el, hanem hangulatot teremtenek. Illatot, színt, rezgést. A Heartless Hunter pontosan ilyen volt számomra — egyszerre sötét és kifinomult, vérvörös és aranyfényű, mint egy bálterem, ahol minden mosoly mögött árnyék lapul.

Amikor kézbe vettem, még nem sejtettem, hogy ennyire beszippant. A borító, a cím és a „witch hunter” motívum alapján valami klasszikus romantikus fantasyra számítottam, de hamar kiderült, hogy sokkal mélyebb, mint amire készültem.

Egy világ, ahol a vérnek ára van!

A történet egy különös, viktoriánus hangulatú világban játszódik, ahol a mágia tiltott, a boszorkányokat üldözik, és a társadalmi hierarchia kegyetlenül szoros keretek közé zárja az embereket. A gázlámpák fénye, a bálok csillogása és a titkok súlya együtt teremtik meg azt a fojtott, mégis varázslatos atmoszférát, ami végigkíséri a regényt.

Ebben a világban a mágia nem kecses vagy tündérmesébe illő — inkább nyers, fájdalmas és veszélyes. Vérrel működik, és minden használata következményekkel jár. Ez a részlet különösen tetszett: a varázslat itt nem menekülés, hanem teher, amiért fizetni kell.

Rune és Gideon – a fény és a sötét határán

A középpontban Rune Winters áll, aki nappal a társasági élet csillaga, éjszaka viszont a titokzatos Bíbormoly, aki a boszorkányok védelmezője. Kettős élete folyamatos feszültséget hordoz — minden mosolya mögött ott bujkál a félelem, hogy lelepleződik.

Vele szemben Gideon Sharpe, a Vérőrség kapitánya, aki minden erejével azon dolgozik, hogy elkapja a molyt — mit sem sejtve arról, hogy éppen őt üldözi, akit lassan megkedvel. Kettejük kapcsolata egy hosszú, lassan izzó párbaj. Vonzalom és gyanakvás keveredik benne, miközben egyikük sem meri kimondani, amit valójában érez.

A legjobban talán azt szerettem bennük, hogy nem egy idealizált szerelmi történet részesei, hanem két megtört ember, akik a saját meggyőződésükben próbálnak hinni — egészen addig, amíg a másik el nem bizonytalanítja őket.

A Heartless Hunter ereje az atmoszférában rejlik. Minden jelenet tele van feszültséggel — nem a gyors események miatt, hanem a kimondatlan érzések miatt, amik a sorok között vibrálnak. A szerző lassan, de biztosan húzza be az olvasót, miközben minden fejezet újabb titkot sejtet.

A romantikus szál nem harsány vagy túlzó. Inkább finom, fokozatosan épülő, amitől minden érintés és pillantás sokkal nagyobb súlyt kap. Ez a lassú égés az, amitől végül nehéz letenni a könyvet.

Ebben a történetben nincsenek igazi hősök vagy gonoszok. Minden szereplő a saját igazát követi, még ha ezzel másokat el is pusztít. Rune sem makulátlan megmentő, Gideon sem hidegvérű szörnyeteg. Inkább két ember, akik máshonnan indulnak, de ugyanazt keresik: a szabadságot, és önmaguk megértését.

A könyv végére azt éreztem, hogy ez a történet nem a szerelemről szól a szó romantikus értelmében, hanem az önazonosságról. Arról, hogy mennyire nehéz megmaradni annak, aki vagy, miközben a világ mindent megtesz, hogy elrejtsd magad.

A Heartless Hunter számomra nem csupán egy történet volt, hanem egy érzés. Egy emlékeztető arra, hogy a szerelem néha nem megváltás, hanem próbatétel — és hogy néha a legmélyebb sebeket nem a kardok, hanem a szavak ejtik.

Olvass tovább!

Hannah Nicole Maehrer - A gonosz asszisztense

Kedves Naplóm!

Januárban sikerült két könyvet is befejeznem, de még csak most jutottam el oda, hogy letudjam írni a véleményem, érzéseim velük kapcsolatban. Az egyik és az év első olvasmánya Hannah Nicole Maehrer - A gonosz asszisztense című könyv volt. 

Úgy gondoltam, hogy a nagy hype miatt ez egy remek kis évindító történet lesz, nagy reményeket fűztem hozzá, amit tulajdonképpen be is váltott meg nem is. Ettől még várom a következő részét? Igen! Határozottan! De lássuk is, hogy miért írom, amit...

 Megöljük?

– Neked ez a megoldásod minden problémára? […]
– Nem, csak a leghatékonyabb.

Nagyon szerettem volna átélni azt a "nem tudom letenni" érzést a könyvvel kapcsolatban, de nem igazán hozta, amit beígért. Mindenki szerint ez véres & undi volt és nagyon gonosz volt A gonosz. Eltudtam volna még viselni ha egy fokkal véresebb és gonoszabb, mert így csak ilyen tinglitanglinak éreztem a karakterét. De szimpatikus volt ez a grumpy - sunshine kombó, korábban még nem olvastam ebben a felállásban.

Valóban tartogatott vicces elemeket és Sage & Trystan csipkelődős-élcelődős párosa belopta magát a szívembe. De akkor is Penge volt a legjobb. Meg úgy alapból, hogy a középkorban állás hirdetést dobnak fel, na az is nagyon mókás volt. :))

A karakterek fejlődése kifejezetten tetszett. Sageből egy amazon lesz minden alkalommal, ha a szeretteiről van szó (meg a főnökéről), Trystan meg képes lesz egy kis lágyságra és normális (??) reakciókra. A szörnyek nagyon jól ki lettek találva és szuperül beleillett nekem ebbe a milliőbe. A végén pedig a fordulatkor éreztem úgy, hogy "Na! Majd most nagyon patika lesz innentől úgy be fog indulni, mint a fene!" Aztán nézem, hogy - vége - és így... na ne.

De annyira örült, hogy láthatta. Micsoda obszcén, felesleges érzelem, mégis ott volt. Boldogság… Milyen felettébb gusztustalan.

SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER!

- Szerettem, hogy nem volt nyálas-ömlengős szerelem, és ilyen igazi slowburn lesz az övék. Ha végre valahára észre fogják venni, hogy a másik is szereti. Mert bár elég egyértelműen van írva, hogy így van, nyilván ők vakok etéren. 

- A varázstinta kifejezetten jó ötlet volt és az, hogy miképp derültek ki a titkok. Nagyon sokáig nem is számítottam arra, hogy kinél kötnek ki az információk. 

- Eltitkolt testvérek, akiknek a múltja is szép apránként kiderült, de remélem a következő kötetben egy kicsit jobban megismerhetjük őket és összefognak, hogy Trystant kiszabadítsák közösen!

- Ez a "nem értek az állatokhoz" de eljátszom Penge részéről ez is vicces volt, tetszett, ahogy beleírta. Na meg a beszólásait is imádtam, amit Beckynek intézett mindig.

Összességében egy jó olvasásélményt hagyott maga után a könyv, de nem volt meg a mindent elsöprő érzésem utána és néhol foghíjasak az emlékeim is a történetről. De talán csak azért, mert még január eleje volt és a mormota üzemmódot nem sikerült elhagynom, emiatt nem is nagyon figyeltem az olvasmányra. A második részére majd jobban figyelek, hiszen jön az akció! :))

– Miféle könyv? – érdeklődött A Gonosz, miközben kortyolt egyet.
– Nem is tudom. Szeretem a romantikus regényeket, általában a mocskosakat. – A férfi hirtelen fuldokolni kezdett, italának jó részét szétfröcskölve az asztalon. 
Újabb élénk színű zsebkendőt emelt a szájához, ezúttal sárgát.
– Elnézést; nem voltam felkészülve egy ilyen őszinte válaszra.
A lány a fejét rázta, és rosszallóan ciccegett.
– Pedig tisztában vagy vele, hogy velem társalogsz.
A férfi lemondón bólintott.
– Igazad van.

Olvass tovább!

Erin Sterling - Ex Hex

Kedves Naplóm!

Befejeztem Erin Sterling Ex Hex című kötetét és nagyon csalódott vagyok. Tulajdonképpen lehet, hogy lassan számítanom kellene arra, hogy ha valamelyik könyv túl van hypolva vagy rajongva, akkor nekem nem biztos, hogy tetszeni fog. Októberben / Ősszel szerettem volna valami boszorkányos, romantikus de vicces, könnyed könyvet olvasni. Így Halloween meg ez az egész vibe miatt. Gondoltam nem is lehetne jobb egy ilyesmi típusú könyvnél erre az időszakra és nyilván sokfelé olvastam, hogy annyira EZ a könyv kell ilyenkor, hogy megvettem (egyből mind a két részét) és mondom na most: varázsolj el! Nem sikerült.

Pedig nagyon reménykedtem benne, hogy a későbbiek során majd megkapom azt, amire vártam ettől a könyvtől, csupán lassan bontakozik ki. Egyébként a borítót-külcsit imádom. A második könyvnek is zseniálisan szuper jó a borítója. Meg az élfestések, nem vagyok egy nagy rajongója, de ezek cukik.

Szóval, a történet szerint van egy lány (Vivi) aki szerelmi bánatát alkoholba folytja (pedig alig 3 hónapig voltak együtt a pasival, de azt intenzíven) és tudni kell, hogy ő tulajdonképpen boszorkány. Nem gyakorló vagy nagyon jártas a témában, de a nagynénje & unokatesója azok. Utóbbival kitalálnak egy nagyon röhejes átkot, amivel csak viccből ugyan, de megátkozzák emberünket. Ez eddig még vicces is volt, főleg, amiket kiszórtak rá. Aztán élik a mindennapjaikat, eltelik 9 év. Vivien a főiskolán tanít, persze nem a boszi karon, hanem az általános töriszakon, amit mindenki furcsáll. Jön a városalapítási ünnep, halloween meg a mágia megerősítésének rituáléja, amit történetesen az a srác kell, hogy megcsináljon mert a karótnyelt papi, aki alapította a várost is: erre utasítja. Még egyébként ez is ötletes, hogy miképp találnak egymásra. Klisé, de elfogadom, szuper. Na és itt jön be a képbe az átok igazsága, mert, amint beteszi a lábát a városba a srác elkezdődik a balszerencsesor. Nyilván nem azok a dolgok, amivel megátkozták, de jön a probléma a történetben. 

Innentől válik számomra nagyon olvashatatlanná a történet, ahogy ezek ketten egymásra cuppannak minden gyűlölet ellenére. Már attól elalélunk, hogy a srácnak dagad a combja vagy, ahogy a levegőt veszi. Jó, nyilván vannak dolgok, amitől be lehet indulni, de nem ezek. Plusz, hogy a boszorkányság igazából nincs is nagyon jelen benne. A félrement mágikus dolgokat is lehetett volna kreatívabban. A beszélőmacska nem lepett meg, a műanyag harapdáló koponyák az béna volt. Nagyon. Viszont a kávézóban megfagyott szituáció tetszett. Aztán bejött a képbe a dühös szellem, aki egy könyvtári majdnem megdglak szituációba szól bele. Ezt a szálat szívesen olvastam volna, hogy a szellem miképp, miért, most újra kiszabadult és ámokfutásba kezd. Ezt kellett volna inkább előtérbe helyezni, nem pedig, hogy folyton folyvást azon jár a két főszereplő esze, hogy miképp és hol prütyköljenek. Úgyhogy én nekem ez a könyv nem nyerte el a tetszésemet és ha valaki megkérdezi, hogy ajánlanám-e, hogy elolvassák valószínűleg azt mondanám, hogy nem. De sajnos ezzel a rossz véleménnyel elég kevesen vagyunk, így valószínűleg másoknak tetszene a könyv. Nem is akarok róla többet szólni, hiszen már régebben is olvastam és nem ragadt meg sokminden benne.

Nincs semmi bajom, amit egy forró fürdő és egy whisky ne tudna helyrehozni.  

Sose keverd a varázslatot vodkával! 

Rendben, indulhat a muglinyugtató hadművelet.

– Istennő – mondta, és még egyet kortyolt –, könyörgünk, soha többé ne bűvölhessen el egyetlen gyanútlan teremtést sem ördögi gödröcskéivel.

Olvass tovább!

Holly Black - The cruel prince & The lost sisters

Kedves Naplóm!

Befejeztem Holly Black - A levegő népe 1. és a 1,5 kötetét. Amit úgy hallottam, hogy jó dolog egyből elolvasni az első után, amíg még emlékszünk a történetre. Így is lett, nem egy hosszú könyv, úgyhogy míg mások 1 óra alatt elolvasták én 2 este alatt forgattam meg. :) De jó ez így, nem kell habzsolni a könyveket, így se mindig emlékszem rájuk az aranyhal memóriám miatt. Talán ezért is áll a piszkozatok között Laura Thalassa - Dark Harmony könyve is, mert időközben elfelejtettem már a történetet, hogy teljes bejegyzés születhessen. #shameonme

Ezért amíg még aránylag friss, megírom ezt is.

Leginkább azért gyűlöllek, mert gondolok rád. Meghozzá gyakran. Undorító, és képtelen vagyok megállni. 

Nagyon sok jót olvastam/hallottam erről a sorozatról és nem kellett csalódnom. Sokszor annyira túl van valami rajongva, hogy nem tudom eldönteni valóban jó volt vagy csak mindenki azt mondja, hogy jó volt, de közben meg nem. Vagy egynek elment... Szerencsére most bejött és kellemes csalódás ért.

A történetünk főképp egy ikerpárról szól, akiket az anyjuk - eltűnve tündérfölde legádázabb harcosa elől - nevel, mert első szülöttje Vivi félig tündér és nem akarja, hogy az apjával nőjön fel, abban a világban kelljen élnie és úgy amúgy is, biztos elmúlt a varázs és ő is rádöbbent, hogy az már túl sok, ami ott zajlik, hiszen, ami a tündéreknek normális az az emberek számára érthetetlen. Ebbe az új családi háromszögbe születik bele az emberi ikerpárunk Jude & Taryn. 

Az ádáz, vérre szomjas harcos tündér pedig eljön a lányáért és meggyilkolva anyát&apát magához veszi édesleányát és az ikereket. Magával viszi Tündérföldére és úgy neveli őket, mintha a sajátjai lennének. Vivi természetesen lázad, gyűlöli és mindent megtesz, hogy a lehető legelviselhetetlenebb legyen, de az ikrek alkalmazkodnak (ilyenek ezek az emberek, nem? Mindig alkalmazkodunk) és igyekeznek beilleszkedni ebbe a társadalomba. Míg Jude lovag szeretne lenni és remekül bánik a fegyverekkel Taryn tökéletesen elvan a szép ruhák és lányos elfoglaltságokkal.

A sztori pedig így lesz kerek, mert nyilván nem lenne az, ha a tündérek ne utálnák annyira az embereket, hiszen az ő életük múlandó, gyengék és semmi másra nem jók, mint, amire általában a tündérek használják őket. Szolgának és/vagy ágyasnak.

Minden egyes alkalommal, amikor csak lehet bántják, megalázzák és kényelmetlenné teszik a lányok napjait a nemes tündér ivadékok, akik ízléstelenebb dolgokkal állnak elő napról napra. Igen ám, de Jude megelégszik ezzel a sok rosszal és szembe száll méghozzá a herceggel. Hiszen neki mindent is szabad, a királynak a fia... csakhogy a király lassan visszavonul és megkoronázza méltó utódját fiai közül. Egy viszont van közülük, aki mindenáron megakarja szerezni a hatalmat. Itt indul el a bonyodalom, amiről spoiler mentesen nem tudnék írni.

Hogy telt idáig az estéd? Az enyém tele volt csupa unalmas beszélgetéssel, ami mind arról szólt, hogy karóba húznak.

Szerelmek és titkos szerelmek szövődnek. Aminek által új utak nyílnak mindkét lány számára tündérföldén. Emiatt is kell elolvasni az Elveszett nővérek című kiegészítő részt, mert nagyon sok mindenre kapunk benne magyarázatot, ami a fő kötetben hatalmas kérdőjeleket szőtt.

Ez a kis kiegészítő Taryn szemszögéből íródott és ő meséli el az érzéseit, hogy mit élt meg és pontosan hogyan zajlott egy-egy esemény, ami a fő kötetben részéről negatív/semleges volt, de így az ő szemszögéből már egy fokkal érthetőbb. Ugyan nem kedveltette meg magát velem ezzel a résszel kiegészítve sem, de talán javított egy csillagot az értékelésén.

Karakterekhez tudtam kötődni. Jude dühe az én haragom volt, Cardan ugyan nem vált számomra még teljes mértékben szeretett karakterré, de a kötet vége felé már egész értelmesnek találtam és nem csak egy újabb kis hercegnek, aki sértett, gőgős és büszke. Van némi kurázsi ott! Oriana, mint anyatigris abszolút még ha az elején nem is szerettem de belopta magát a szívembe és persze Vivi a dacos tinilány nagyon is kedvenc volt. 

A hercegi slepp egy kicsit megosztott, mert egy ideig kedveltem Locke karakterét, aztán ez megváltozott.A többieket nem igazán sajnáltam, hogy milyen sorsuk lett. :D A kém-bagázs zseni, ők kellettek bele, színesebbé teszi az egész cselekményt!

Úgy érzem, hogy egész ügyesen sikerült spoiler mentesen írnom, szóval megveregettem a hátam is. Erre az olvasmány(ok)ra abszolút 5* jár, és ami a legjobb, hogy: nincs benne spicy rész és mégis élvezhető! De nem kezdek bele, mert nincs azzal baj, ha egy könyvben szerepel a szex, csak nekem már csömöröm van attól, hogy minden második könyv, amit a kezembe veszek tartalmaz vagy 200 oldal sz€x jelenetet. Peace.

Sózd meg az ételünket, és elpusztítod a rábocsátott varázst. Fordítsd ki a zoknidat, és sosem vezetnek tévútra. Töltsd tele a zsebed berkenyebogyóval, és senki sem lehet rád hatással.

Olvass tovább!

Rebecca Ross - A királynő felemelkedése

Kedves Naplóm!

A @girlz.in.chapters könyvklub első olvasmányáról fogok írni. Igazából már befejeztem egy ideje, de tegnap volt a találkozó és nem akartam idő előtt lebuktatni a történetet. Mármint, csak amennyire kellett. Ezen duológia első kötetét A királynő felemelkedését szavaztuk meg, hogy elolvassuk és kitárgyaljuk. Nos, voltak benne igazán egyedi ötletek, tetszett benne, hogy van némi újdonság a könyvben, vagy legalábbis a történet megírása szempontjából van újdonság, mert tudjuk... nincs új a nap alatt. Mégis felüdülés volt egy olyan könyvet elolvasni, ahol nem a főszereplő a címszereplőnk. Ez nem spoiler még, mert a hátulján lévő ajánlóban is benne van. ;) 

– Nem tudtad, hogy a lányok sokkal értékesebbek és becsesebbek a fiúknál? – Felvonta a szemöldökét, de a tekintete még mindig szelíd volt. – Az apák valóban örülnek egy-két fiúnak, de igazából lányt akarnak. Épp ezért az apa mindenkit megöl, akinek akár csak egy fenyegető gondolata is van a lányáról.

A következő sorok spoilert tartalmaznak!

Kezdeném a legelején, hogy nem az az ekte fantasy, amire számítana az ember. Úgy mint mágia a történetben van... leginkább említve és nagyon minimálisan használva. Főszereplőnknek vannak úgynevezett emlék-átcsúszásai egy régi felmenő által, ami miatt már nevezhetjük fantasynak, de még így is kevés lenne az én ízlésem szerint abba a kategóriába tenni. 

A történet egy fiatal lányról szól, akit egészen kiskora óta bújtat a nagyapja, mert miután édesanyja meghalt nem szeretné, hogy a "rossz" hírú apjához kerüljük. Ennek több oka is van:

1) Maevanában hosszú évszázadokon át királynők uralkodtak, akik birtokolták a mágiát.

2) Jött egy férfi a 14 ház egyikéből, aki lemészárolta azon nőket és leányokat, akikből királynő lehetne, így most először egy férfi ül a trónon, aki továbbra is megöl minden lányt/nőt, aki számításba jöhetne, mint trónbitorló.

Tehát nagyapa emiatt nem is szeretné, hogy a félig Valeniai és félig Maevanai unokája visszakerüljön ebbe a közegbe. El is viszi egy úgynevezett hivatottak házába, ahol 7 évet tölt azzal a gyermek, hogy megtalálja a hivatását végül, mint a Tudás mesternője. - Félig meddig itt jön be a romantikus szál, ami se nem túl romantikus és nem túl kifejtett, de van. Hiszen mester és tanítványa gyengéd érzelmeket kezdenek egymás iránt táplálni. 

A hivatottak hetedik év végén pártfogókat találnak maguknak és oda szegődnek melléjük, hogy munkájukkal segítség azok ... munkáját. :D De a lényeg, hogy szegény Brienna nem talál pártfogót, így egyedül marad az intézményben, mígnem megtörténik az újabb emlékbecsúszás, amiről bár megpróbál korábban beszélni, nem igazán sikerül neki. Végül a nagyasszony, az igazgatónő teljes mértékben elhiszi, ami történik és odahívja Jourdain nagyurat, akinek történetesen Maevanai gyökerei vannak és lázadóként menekült el 25 évvel korábban onnan. Ahhoz pedig, hogy újra királynő ülhessen a jogos trónon, szükségük lesz Briennára és az ő felmenőitől szerzett emlékekre, hiszen azon férfi rejtette el a "királynőcsináló" Éjkorány kövét és a Királynő Kánonját. E kettő nélkül nincs királynő. 

Meg is kezdődik a lázadás tervezése és hosszas - úgy jó három hónap - múlva lesz csata is, de, hogy ne legyen olyan egyszerű, mint amilyen visszakerül a képbe Brienna mestere Cartier, akiről kiderül, hogy egy szintén 25 évvel ezelőtt lázadó lordnak a fia, aki bár kiakart maradni a sztoriból mégis beszáll a buliba és ott találkozik újra mester és tanítványa. Persze senki se tudja ezt rajtuk kívül, de azért eléggé meglepődnek az első pillanatban, de könnyen és gyorsan rázódnak bele a lázadás további teendőibe. 

Ez most így elég káoszosan hangzik, igaz? Mert amúgy nekem is az volt, hogy mindent pikk-pakk megoldottak, mindenkinek minden tök természetes és egyértelmű volt, pedig általában nem fekete vagy fehér valami. Érződött, hogy az írónő első könyve volt. Nem tudtam egyik szereplőt sem úgy kifejezetten a szívembe zárni vagy annyira megszeretni, hogy sajnáljam, ha meghalna. Negatív karakter is csak egy volt, akit utáljak, de ő tényleg gonosz volt. Nagyon gonosz... Rian. Brr.

Elfogadlak és szeretni foglak Brienna MacQuinn, az árnyékodat és fényedet, mert kihívtál engem, rabul ejtettél engem. Nem kívánok mást, egyedül téged.

 

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ 

Nem érzem úgy, hogy elolvasnám a második kötetet, nekem elég kereken lezárta az egész történést az írónő, de évek múlva még bármi előfordulhat. Bár, nem vettem meg, nem fogok vele szemezni a könyvespolcon. 

Viszont... Amit ebben a könyvből át tudnék emelni, hogy a napjainkban mennyire helytálló is lenne:

- A nők erősek, nincs párjuk és úgy vigyázunk a lány gyermekre is, mint amennyire a fiú értékes! Hiszen mindkét nem szülöttje értékes.

- Ha valakit családodba fogadsz, akkor az életed árán is megvéded!

- Nem mindenki hoz rossz döntéseket generációkon keresztül, egyszer megtöri a rosszat és jóvá teszi, amit az ősei tönkretettek. 

- A kutya tényleg az ember leghűségesebb barátja.

Olvass tovább!

Stephanie Garber - Volt egyszer egy összetört szív

Kedves Naplóm!

Sikerült befejezzem Stephanie Garber - Volt egyszer egy összetört szív című kötetét. Valahol sejtettem, hogy tetszeni fog és nem fog tetszeni. Ez egy fura kettősség, bár még nem választottam rajongó tábort, hogy melyik felé húzok jobban. Egyszer olvasni jó volt, de hogy újra elővegyem, azt már kevésbé gondolom reálisnak.

Alapjáraton már a Caraval trilógia is ilyen két érzéssel olvastatta magát. Az első kötetnél nagyon szerettem és így lett egyre kevésbé kedvelt a számomra, mert sok mindent kidolgozatlannak, kevésnek gondoltam. Meg persze volt olyan főszereplő, aki nagyon idegesített.

Az igazság gyakran keserű, kiváltképp, ha valaki már belekóstolt az ízletes hazugságokba.

Valamilyen szinten izgalmas volt. Mert Jack titokzatos keresés és eljutása odáig nagyon érdekes volt. Az, hogy ki volt végül az egész történetben a "rosszfiú" nem lőném le, de mindenképpen ígéretes cselszövés kerekedik belőle ha most fogod olvasni. ;) 

Evangeline karaktere tetszett, bár nehezen tudom elképzelni, hogy egy harcias, szinte már Amazon szintű igazságérzettel rendelkező lány néha így félszeg kis ártatlan, hiszékeny nyuszi lesz. Nekem ez a kettősség nem fér össze. Kivéve, ha bipoláris a karakter, de erről ugye nincs szó. A reménytelen romantikus alkata emlékeztet Scarlett karakterére és úgy alapjáraton is nagyon emlékeztet erre a karakterre. Sok mindent tudnék mesélni, amiben egyeznek.

... mindketten önfeláldozóak, főleg ha a családjukról van szó,

... mindketten harcias amazonok az idegenekkel aztán beleszeretnek,

... mindketten reménytelenül romantikusak és folyton álmodoznak,

... mindketten kapják a hideget a mostohaszülőktől,

... mindketten folyton bajba kerülnek, akit mindig egy jóképő férfi ment meg,

... mindketten lesznek valakik.

Alapjáraton ez a kötet úgy is Jacksről szól, akinek legalább elég sok háttérsztoriját megismerjük. Úgyis hiányoltam, hogy a Fátumokat megismerjük jobban, most legalább terítéken van egy. Csak az a baj, hogy korábban is ez az egy volt terítéken. Sebaj, leglább találkoztunk még másikakkal is. Ez már önmagában nagy piros pontot érdemel.

Tudta, hogy egyesek szerint ez ostobaság, de irgalmatlanul nehéz kiszeretni valakiből, amikor nincs más, akit szerethetett volna helyette.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ 

Ha te nagyon szeretted a Caraval sorozatot, akkor oda meg vissza leszel ettől a kötettől - meg valószínűleg a következőktől is - de aki korábban is kétes érzéseket táplált a történet iránt, most sem fogja megtalálni a megvilágosodás. Ettől függetlenül semmiképpen se hagyjátok ki! Lehet izgulni azon, hogy ki-kivel van és mit fog következőnek tenni, miért akkor és ott bukkan fel valaki és a legfontosabb, hogy ki miatt is indul el Jacks szíve.

Olvass tovább!

Vanessa Len - Only a Monster

Kedves Naplóm!

Befejeztem az idei év első könyvét, szuper gyors vagyok! :)

Ami ennél is jobb, hogy egy nagyon jó kis könyvvel sikerült kezdenem 2024-et. Vanessa Len Csak egy Szörnyeteg című könyvével. Ez a sorozat (vagy duológia) első kötete volt és reméljük minnél előbb lefordítják és kiadják az Only a Hero című 2. kötetet. Anassa kiadó, remélem olvasod. :)

Nem változtathatunk azon, amit tettünk – magyarázta a fiú –, de… nem kell azoknak lennünk, akikké változtattak minket.

Egy igazán magávalragadó történetről beszélünk, ahol tényleg a szörnyetegeknek szurkol az ember. Hiába a sztereotípiák és fordítva kellene. Számomra nagyon jó volt a tudat, hogy létezik még olyan könyv, amiben (tudjátok a szokásos szenvedésem ezen) nincs szex és olyan szintű brutalitás, mégis élvezhető. Szóval, hogy története van, ami miatt tovább akarom olvasni. Nincs bajon továbbra sem az erotikus tartalmú vagy arra hangsúlyt fektetett könyvekkel, szoktam olvasni, de általában nem amiatt szeretném.

Megpróbálom spoiler mentesen megírni ezt a kis szösszenetet, de nem ígérhetek semmit. Nem vagyok jó ebben a "nem mondok semmi olyat" dologban.

Egy nagyon kedves kis urban fantasyba csöppenünk, ahol különféle családoknak különféle képességeik vannak. Ezért is nevezik őket szörnyeknek. Adott egy lány, aki félig ember és félig szörny és neki hirtelen helytkell állnia. Adott egy fiú, akipedig a hős szerepében tetszeleg és úgy gondolja, hogy a szörnyeknek veszniük kell, mert csak ártanak a világon élő embereknek. Na jó, nem megy spoiler nélkül. Miképp meséljek egy könyvről, ha ki kell hagynom a lényeget?! Tudom, ahhoz, hogy valaki elolvassa muszáj úgy írni, hogy ne legyen spoiler, de rájöttem, hogy ez a blog ez a saját kis naplóm, szóval alapjáraton magamnak írom. Szóval...

A fiú és a lány egymásba szeret. Modernizált Rómeó & Júlia egy kicsit, de van benne csavar, ami miatt nagyon tetszett. Főleg, hogy a végén... jó ezt nem fogom azért lelőni. De a vége nagyon jó.

Joan egy kedves fiatal lány, akinek átlagos tini problémái lesznek, egészen Az estéig. Onnantól sokkal nagyobb problémája lesz és menekülnie kell másik korszakba, amit még nem is tud hogyan kell. De van segítség egy olyan család sarja által, akik amúgy gyűlölik egymást (nem ez a Rómeó & Júlia rész) most mégis összedolgoznak, mert a srác Aaron már tud valamit, ami számunkra csak a könyv vége felé fog kiderülni.

Tetszett, hogy kiderült a Hősről is aránylag sok olyan dolog, ami miatt reménykedni kezdett az ember, hogy talán még jól is elsülhet ez az egész. Igaz a könyv több, mint feléig nem a kedvencünk, sőt, nem is igazán értjük, hogy az elején miért lehetett sajnálni, amíg ki nem derül, hogy Nick a hős. Amúgy rájöttem, hogy ez ilyen félig spoiler mentes meg spoileres, mert elég zavarosan írom le...

Te vagy a hős, én pedig a szörnyeteg – suttogta. – Ez a történet mindig csak egyféleképpen érhet véget.

Összegzés:
♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Nagyon megnyerő volt a történet, és nem is számítottam rá, hogy ennyire olvastatni fogja magát. Szerettem, hogy a főszerepben a történet volt, nem egyéb más dolgok így bátran ajánlom olyan tizenéveseknek is, akik szeretnének kilépni a gyermekded fantasy világából egy kicsit felnőttebb világba. 

A karaktereknek van egyéniségük, egy bizonyos jellemző, amivel kapcsolatban ők jutnak eszünkbe nem pedig még másik három. Karakterfejlődésben Nick a legjobban felépített, persze Joan és Ruth is előkelőhelyet foglalnak el. Meg persze Tom. Meg igazából Aaron is. Mindenki.

Olvass tovább!

Shea Ernshaw - The Wicked Deep: gonosz mélység

Kedves Naplóm!

Sikerült egy újabb könyvet befejezzek még 2024 előtt. Az éves listámban 12 könyv szerepel (már akkor tudtam, hogy ennél többet úgysem fogok tudni elolvasni a munka, Sári és minden más mellett) és már a 11. könyvnél tartok. Egy aránylag rövidebbet választottam a hátralévő időre, amit remélem az ünnepek alatt sikerül majd befejezzek! :)

Ez a könyv nem más volt, mint Shea Ernshawtól a The Wicked Deep - gonosz mélység. Miután letettem felszabadultam a moly.hu-ra és elkezdtem az értékeléseket olvasni. Valamiért mindig érdekel, hogy másokat miképp érint egy könyv, mert általában én fordítva vagyok bekötve. Ez nagyjából most is így volt. Sokan írták, hogy hát nem volt egy nagy kaland meg lehetett volna így-úgy... én viszont szerettem. A könyvet alapjáraton 14 éves kortól ajánlják, ergo ha valaki 20-30 éves fejjel olvassa ne várjon tőle szerelmi mindenbele és körmönfont szupervéres történetet. Szerintem.

SPOILER VESZÉLY

A történetünk egy csendes, mindenki ismer-mindenkit városban játszódik. Az év 95%-ban nem történik semmi különleges viszont van pár hét, amikor a világ is kifordul önmagából. Sparrowba még 200 évvel korábban élt 3 csodagyönyörű testvér, akiket megvádoltak boszorkánysággal és a tengerbe fojtottak. Ez a szomorú, tragikus eset szétszakított egy szerelmespárt és a testvérek véres bosszút esküdtek miután az első halál-évfordulójukon visszatértek három helybeli lány testében. Onnantól kezdve hullottak a férfiak!

Boszorkányság vagy mágia? Alapjáraton a testvéreknek nem volt semmilyen képességük, nem születtek boszorkányoknak (még ha annak is kiáltották ki őket földöntúli szépségük és kacérságuk miatt). Viszont a történetünkben jelen van a mágia, mint a fantasy egyik eleme. Talán emiatt is várta mindenki azt, hogy valami brutálisan komoly fantasy kerekedik majd a könyvből... Maga a történet, annak legendája a nővérekkel kapcsolatban szerintem nagyon egyedi, nem igazán találkoztam hasonlóval más könyvben még bár az is tény, hogy nem olvastam még el a világ összes könyvét sem. :) De én különlegesnek találtam. A karakterek szerethetőek voltak, nekem nem hiányzott, hogy a szerelmi részletek jobban legyenek kidolgozva, nekem elég volt ennyi belőle, az a minimál izzás, ahogy a lepkék verdesnek a gyomrukba. Tökre elég és a korhatárhoz hűen sem érzem úgy, hogy kellett volna a szex téma. Az tény valóban volt néhány fejezet, ami akár kihagyható lett volna, de melyik könyvben nem volt még?

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Összességében egy kedves és szerintem azért magávalragadó történet volt. Különleges történettel. Persze azt is olvastam, hogy sokan már a könyv felénél rájöttek, hogy ki a harmadik nővér... mindenki igazi Sherlock ugye, én meghagytam magam a boldog tudatlanságba miután először eszembe jutott, hogy ő lesz az... gyorsan el is felejtettem, hogy a végén meglepődhessek. Egyébként nem törvényszerű, hogy rájön az ember... én másra is gyanakodtam. :) 

A végén pedig nagyon tetszett, ahogy Bo és a "már nincs itt" Hazel kapcsolatáról írt az írónő. Kifejezetten szép összegző volt róla.

Olvass tovább!