Jennie Goutet - Lord a fa alatt

 A Lord a fa alatt egy rövid, karácsonyi hangulatú romantikus történet, amely a 19. századi arisztokrácia világába kalauzolja az olvasót. A cselekmény néhány nap alatt játszódik: Lord Nicholas a húga meghívására érkezik karácsony idején a családi kúriába, ahol megismeri Julia barátnőjét, Laviniát. A vonzalom köztük szinte az első pillanattól érezhető, ám hamar kiderül, hogy Lavinia már jegyben jár egy idősebb, kétes hírű férfival.

A történet egyik legerősebb eleme Lavinia helyzete: a lány nem szerelemből, hanem kényszerből készül házasságra. Jegyese ugyan vagyonosnak tűnik, valójában kapzsi, zsugori, és semmilyen tiszteletet nem tanúsít Lavinia iránt — nyájassága csupán érdekből fakad, négyszemközt pedig kifejezetten megalázó módon bánik vele. A házasság célja egyértelmű: a férfi a lány családjának adósságait kívánja rendezni, cserébe viszont Lavinia szabadságát és boldogságát követeli.

Lord Nicholas ezzel éles ellentétben áll: figyelmes, empatikus, és egyedüliként — húgával együtt — valóban törődik azzal, mi történik Laviniával. A köztük kibontakozó kapcsolat érzelmileg hiteles, még akkor is, ha a rövid terjedelem miatt minden esemény gyors egymásutánban követi egymást. A feszültséget tovább növeli, hogy a karácsonyi eseményekre Lavinia jegyese is meghívást kap, ahol a szereplőknek szembesülniük kell a valósággal.

A konfliktus végül nemcsak romantikus, hanem erkölcsi síkon is megoldódik: kiderül, hogy a férfi csalással szerezte vagyonát, így elveszíti hitelét és pozícióját. Ez a felismerés Lavinia apjának köszönhetően teszi semmissé a már papíron megkötött házasságot, és megóvja a lányt egy méltatlan élettől — miközben Lord Nicholasnak sem kell párbaj árán bizonyítania érzéseit.

Összességében a Lord a fa alatt egy gyorsan olvasható, 1–2 óra alatt befogadható, könnyed, mégis érzelmekkel teli történet. Nem törekszik mély társadalmi elemzésre, viszont jól mutatja meg a kor női sorsainak kiszolgáltatottságát, és azt, milyen sokat számít, ha valaki végre valódi figyelemmel és tisztelettel fordul egy másik ember felé. Ideális választás azoknak, akik egy karácsonyi hangulatú, klasszikus romantikus történetre vágynak, gyors, mégis kielégítő lezárással.

Olvass tovább!

Kővágó Sára - Ha elszámolok tízig

Kővágó Sára könyveihez eleve bizalommal nyúlok. Van bennük valami következetes figyelem az emberi belső folyamatok iránt, ami miatt olvasás közben nem érzem azt, hogy siettetni akarnának vagy elmagyaráznák helyettem, mit kellene éreznem. A Ha elszámolok tízig… is ebbe a sorba illeszkedik, és talán pont ezért tudott ennyire közel kerülni hozzám.

Brooke úgy érkezett az életembe, mint egy tornádó. Mindent felforgatott. Eltüntette a magányom, és mozgásra bírta a szívemet, ami akkor már csak a puszta létfenntartásáért működött. Azóta van célja a reggeleknek, a nappaloknak és minden egyes átkozott percnek, amit benne tölt.

A főszereplő számomra nem egy karakter volt, akit kívülről kell figyelni, hanem egy állapot megfogalmazása. Az a bizonytalanság, amikor az ember érzi, hogy valami elcsúszott, de még nem tudja pontosan megmondani, hol és miért. Amikor már nem működik ugyanaz a hozzáállás, mint korábban, de az sem világos, mi jöhetne helyette. A könyv ezt az átmenetet mutatja meg, sokszor egészen hétköznapi helyzeteken keresztül, minden különösebb dramatizálás nélkül.

Ami különösen erős benne, az az önreflexió természetes jelenléte. Nem tudatos önvizsgálatként jelenik meg, nem cél vagy elhatározás formájában, hanem kényszerű figyelemként. A főszereplő nem azért kezd el magára figyelni, mert fejlődni szeretne, hanem mert már nem tudja ugyanazzal a figyelmetlenséggel folytatni az életét, mint addig. A kérdések, amelyek felmerülnek benne, nem elméletiek: miért reagál így, miért halogat, miért marad csendben bizonyos helyzetekben, és mit véd ezzel valójában.

Ez az önreflexió nem vezet gyors felismerésekhez vagy megkönnyebbüléshez. Inkább egyfajta tisztábban látás jelenik meg, ami után már nehéz nem észrevenni a saját működésünk ismétlődő mintáit. A könyv nem sugallja, hogy ez felszabadító folyamat lenne – sokkal inkább fárasztó, töredezett, tele visszalépésekkel. A főszereplő nem „jobb” lesz, hanem közelebb kerül önmagához, és ez a közelség nem mindig kényelmes.

Ehhez kapcsolódva külön értékeltem, hogy a könyv teret ad annak, hogy a gyógyulás vagy az önmagunkhoz való közeledés nem feltétlenül beszéden keresztül történik. A terápiás lovaglás jelenléte ezt finoman, mégis egyértelműen mutatja meg: néha a bizalom, az együttműködés, a határok érzékelése előbb jelenik meg mozdulatokban és reakciókban, mint gondolatokban.

Jó volt újra olvasni korábbi könyv szereplőkről és tudni, hogy nem csak egyetlen könyv lapjain léteznek. Van múltjuk, van továbbélésük, és közben változnak is (nem árulom el, hogy kikkel találkozhattok benne, mert ez mindig bulis felfedezés!).

– És ha kell, – folytatom, a hangom rekedt a korábbi kiabálástól –, azzal töltöm az életem hátralévő részét, hogy ezt bebizonyítom neked. Megmutatom, milyen szerethető vagy. És ha százszor esel vissza, én százszor kihozlak belőle. Eddig egyedül kellett harcolnod. Most engedd meg, hogy én harcoljak érted. Mert megígértem – a szemébe nézek, és hagyom, hogy hozzám simuljon, tökéletesen, mintha egy szobrász egymáshoz faragott volna minket. Mert őt nekem teremtették, és engem neki. – Együtt! Ha kell ezerszer, de majd együtt elszámolunk tízig!

Olvass tovább!

Varga Orsolya - A Szabadság virágai

Kedves Naplóm!

Ugyan már régebben befejeztem Varga Orsolya - A Szabadság virágai című regényét, de még csak most jutottam el odáig, hogy írjak is róla. Kellett egy kis csend utána, mert bár jártam gimiben és volt töri órám is, most mégis testközelben éreztem az egész szabadságért való küzdelmet.

Csak az elnyomó zsarnokok hiszik azt, hogy ha csak egyetlen hangot engednek megszólalni, akkor a saját igazságuk abszolútum lehet.

Vannak könyvek, amik nemcsak történeteket mesélnek, hanem érzéseket is visszahoznak. Olyan érzéseket, amiket talán még sosem éltünk meg – de valahogy mégis ismerősek. Orsi regénye ilyen volt számomra. Nem azért fogott meg, mert “érdekel a történelem”, hanem mert hirtelen azt éreztem: ilyennek kellene lennie egy jó regénynek. Ami nem elmond valamit, hanem megéreztet.

A stílusa nem harsány, de annál pontosabb. Nem szórja a jelzőket, nem magyarázza túl a világot – épp csak annyit mutat, amennyi kell ahhoz, hogy a történet beléd szivárogjon. Az írása olyan, mint egy régi levél, amit porosan találsz meg egy fiók mélyén – és mégis, minden sora ma is él.

A párbeszédei természetesek, emberiek, és még a leghétköznapibb mondatok mögött is ott van egy kimondatlan súly. Néha egy pillantás, egy hallgatás, vagy egy mozdulat többet mond, mint egy egész monológ. Ettől lesz annyira élő az egész – nem érezzük, hogy „olvasunk”, hanem mintha ott lennénk.

Ez a történet nem csak az 1848–49-es szabadságharcról szól. Hanem arról, amikor a világ lángol körülötted, és te mégis próbálsz szeretni. Élni. Dönteni. Valakivé válni. Még ha közben minden egyes lépésed árulásnak számíthat. 

A regény az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején játszódik, Zabolán. Nem a fővárosban, nem a nagy csaták közepén – hanem ott, ahol a történelem hatása csendesebben, de legalább olyan erősen gyűrűzik be a hétköznapokba. Sokszor kerül elő a történelemórákon, de ritkán látjuk belülről. Ez a regény nem magáról az eseményekről szól, hanem az emberekről, akik ott éltek benne. Hogy milyen volt nap mint nap élni egy olyan korban, ahol a jövő bizonytalan, és minden döntésnek súlya van.

 Két fiatal szemszögéből látjuk ezt a világot: Ilka és Mihály.

Az olvasó nemcsak a forradalomról kap képet, hanem arról is, milyen érzés a periférián élni, ahol nem te hozod a döntéseket – de azok mégis rád hullanak vissza. Erdély ebben a történetben egyszerre gyönyörű és kegyetlen: tájként, otthonként, és háborús háttérként is fontos szereplő.

Ilka az a típus, aki inkább figyel, mint beszél – de amit elhallgat, abban néha több a súly, mint bármilyen szóban. Belülről gyötri elveszített szeretett családjának kérdése, hogy miért ragadta mindüket el, őt pedig miért hagyta élni... Mihály pedig nem tud csendben maradni: karakán, pimasz, szenvedélyes. A haza iránti szeretet hajtja, és később Ilka iránt érzett féltő szerelme az, ami még inkább égeti belülről. Kettejük története nem rózsaszín, nem romantikus értelemben vett “szerelem a háborúban” – hanem valami sokkal valóságosabb: amikor két ember az ellentétek ellenére is kapaszkodik egymásba és utat tör a szerelem ezekben a nehéz időkben is.

Ami engem leginkább megragadott, az az, hogy Orsi nem festi túl a karaktereket. Nincsenek hősi beszédek, nincsenek túlírva a konfliktusok. Minden életszagú. Ilka és Mihály hibáznak, tépelődnek, dühösek – és ettől lesz igaz minden rezdülésük. Egyikük sem tökéletes, de pont ez az, amitől annyira ismerősek.

Mihály nem klasszikus “szerelmes fiú”, hanem egy lázadó lélek, akiben lángol minden – a haza, az igazság, és aztán Ilka is. Ilka pedig nem passzív szemlélő – csak másképp küzd. Belül. Csendben. Erősebben, mint bárki gondolná.

Ez a könyv nem tanít, nem magyaráz – csupán eléd tesz egy történetet, amit nehéz lesz elfelejteni. Ahol a hűségnek ára van, a csend döntés, és a szabadság nem dísz, hanem veszély.

Ugyanazt a holdat nézzük, Ilka. Nézz fel az égre, és gondolj arra, hogy én is pontosan ugyanazt látom. Kicsit olyan így, mintha együtt néznénk.

Ne számíts klasszikus romantikus regényre. Ilka és Mihály kapcsolata nem a pillangók és virágok világa – inkább nyers, kimondatlan, néha fájdalmas. De ettől olyan valóságos. Mert ebben a világban nincs idő udvarolni, szavakat keresni. Itt a közelség is veszély, a gyengédség is bűn lehet. És mégis, pont ezek a lopott, csendes pillanatok azok, amik igazán megrendítőek. Amikor egy érintés többet ér, mint bármilyen szónoklat.

Nekem ez a könyv azt mutatta meg, hogy a legnagyobb dolgok gyakran a leghalkabb pillanatokban történnek. Hogy néha nem a kardrántás a bátorság – hanem az, ha kimondod, amit érzel. Vagy ha hallgatsz, amikor mindenki mást kiabál.

Ha szereted azokat a történeteket, amik nemcsak szólnak valamiről, hanem maradnak is veled, akkor ez a könyv neked való. 

Azt hiszem, a szabadság csak akkor ér valamit, ha van kivel megosztani.

Olvass tovább!

Rebecca Ross - Divine Rivals

Kedves Naplóm!

Mivel márciusban nagyon sok minden volt, dupla szülinap és egyéb szervezések, így nem igazán tudtam tartani a havi 2 könyv elolvasását, ugyanis megcsúsztam az egésszel. De talán nyáron lesz majd rá alkalmam, hogy bepótoljam egyik-másik hónapban.

Most egy újabb Rebecca Ross könyvet olvastam és a korábbival ellentétben az Isteni Riválisok egy nagyon szórakoztató, szívfacsaró és elgondolkodtató kötet volt. Ezen duológia másik kötetét biztos, hogy el fogom olvasni. Most már csak meg kéne venni... 

De immár belátom, hogy az emberek csak emberek, és mind magukkal cipelik a saját félelmeiket, álmaikat, vágyaikat, fájdalmaikat és hibáikat. Nem várhatom el, hogy valaki más tegyen teljessé engem – erre magamtól kell rátalálnom.

Igen, megint megpróbálok spoiler mentesen írni, az elején biztos, hogy menni fog, de végül úgyis el fog ragadni a hév és nem tudom tartani, hogy ne írjak le valami olyat, amivel elárulnék meglepő fordulatokat és hasonlók. Előre is bocsánat érte!

Az elején nagyon nehezen indult meg nekem a történet, mert kifejezetten nem izgatott fel ez a rivalizálásnak eladott szerkesztői/újságírói sztori. Valahogy nem éreztem meg benne a tényleges rivalizálást. De aztán elkezdődött a levelek megírásával valami kis varázslat, ami beszippantott, mert annyira szépen van megfogalmazva az egész könyv, hogy öröm volt a szememnek ilyen gyönyörű szavakat, mondatokat, fordulatokat olvasni. Csak, hogy értsétek, nekem az is oké, ha egy karakter szabadosan beszél, káromkodik és ilyenek, mert bírom... de ez irodalmilag is helyben van mégis modern, felfogható. Már csak ezért megérte elolvasni!

Iris a női karakterünk fiatal kora ellenére és a benne dúló érzelmek sokasága végett egy nagyon szerethető karakter.  Nem érzed azt, hogy éretlen lenne, bár tény, hogy a hirtelen döntései miatt mégis megvan ez a "még fiatal" megjelölés. Korán fel kellett nőnie, hiszen a bátyja beállt a seregbe harcolni, az anyja pedig ettől teljesen szétcsúszott és alkohollal folytatta a mindennapjait. Iris lett a kenyérkereső, pedig még az iskolát sem fejezte be. Szegények voltak, kilátástalanok, de bizakodva néztek az újabb nap elé, hogy mit tartogat számukra, hátha a szerencse beköveti az árnyékukat és jóra fordul minden. 

Illetve itt van nekünk Roman, a férfi karakterünk. A rivális, az, akit nem nevezünk nevén és szívjuk a vérét egész nap és utáljuk. Pedig nem ad okot rá, azon túl, hogy néha vannak olyan ... férfi megnyilvánulásai. Gazdagéknál másképp megy a szekér, másképp kell viselkedni és más az elvárás. Ez érződik is a karakteren, ez az ellentét kettejük között pedig beindítja az olvasóban az "enemies to lovers" fényjeleket. Szerintem az még nem spoiler, ha elárulom, hogy így lesz...

A háború, amiről szó is van. Ugye az Isteni riválisok címet viseli a könyv, ami egyébként így a végeztével úgy érzem sokkal jelentősebb, mint azt olvasatlanul gondolnánk. De cáfoljon meg az, aki olvasta már és szerinte semmi köze nincs a következő kötethez ezen címnek.

Szóval itt több istenség de főleg Dacre az alvilág istene kel haragra. Ideje korább az istenek irányították a világot, ők befolyásolták az emberek mindennapjait és élet-halál urai voltak. Majd Dacre szerelmes lett egy Enva nevű istenségbe, aki elvarázsolta őt és a vérengző vadállatot megállította. Sokáig béke honolt a világban, majd Dacre felébredt és keresve szerelmét - akinek csak mindig parancsolgatott, mutogatta szépségét és zenei tehetségét és mindenre kényszerítette - nem találta maga mellett istentelen haragra gerjedt és kopóival (csúnya szörnyekkel) a felszínen kereste őt. A kopók mindent is elpusztítottak, ami az útjukba állt s Enva harcba hívta zenéjével az embereket, hogy megállítsák az ismét pusztító Dacre-t. Talán így indul az egész történet, hogy amint Forestet elszólítja Enva és Iris magára marad, majd édesanyjuk halála után haditudósítónak áll, hogy megtalálja bátyját, akiről nem kapott hírt, mióta önként bevonult. 

Itt már aktívan levelezik Iris és Roman, persze kettejük közül csak a fiú tudja, hogy kinek a leveleire válaszol. Iris elég vakon van, bár tény, hogy semmi olyat nem árult el neki a másik, amiből rájöhetett volna, ha egy kicsit is ismerné őt. Sőt, inkább csak olyat mesélt neki, még ha ismerné se jöhetne rá belőle, hogy ő az. 

SPOILER ALERT!

Na és innentől válik lehetetlenné, hogy úgy meséljek róla tovább, hogy ne mondjak/írjak le valami végzetesen hatalmas spoilert. Szóval én... szóltam!

Leszögezem, hogy aránylag kevés könyv tud megríkatni, nos, ennek többszörösen is sikerült. Egyébként nagyon érzelmes vagyok, Sári meséin is képes vagyok sírni, ha figyelem, hogy mi történik ... de könyveknél még nem igazán tudok többet, mint 2-3 kötet, aminél könnyeztem, vagy ennyi érzelmet váltott volna ki belőlem, mint ez a kötet. Értem már, hogy miért ekkora a hype körülötte még így hónapok, évek után is.

Iris, amint a fronton van én teljesen kikészültem az izgalomba, hogy mikor történik valami olyan vele, hogy jaj. Meg a levelezés alatt is, hogy Roman végre mondja már el, hogy Ő az. Ami ugye ki is derül, hogy végülis megtörtént, csak Iris makacs módjára azt a levelet már nyilván nem olvasta. 

De nekem akkor is az adta meg az i-re a pontot, hogy utána ment haditudósítónak. Félrelökne az elvárásokat, az apja haragját kivívva Iris után ment, mert végre valahára belátta, hogy szereti. Hiszen tudjuk, hogy oviba is, ha meghúzod a lány haját, akkor ő az, aki tetszik neked. Kettejük civakodása megegyezik ezzel a tézissel. És bár Iris elkezd beleszeretni titokzatos levelezőpartnerébe ... hát imádom, hogy végül is ugyan abba a személybe szeret bele, csak nem tud róla. Persze a későbbi konfliktusuk ebből már nagyon gyerekes volt a lány részéről, de lehet csak én látom ezt bele és amúgy érthető reakciónak kéne lennie, de én a helyébe csak baromi boldog lennék. :D Ami végül lesz is - a sok halál, borzalom ellenére. 

Nagyon szerettem, hogy Roman ilyen védelmező egyén lett, még akkor is, ha köze nincs ahhoz, hogy milyen egy védelmező típusú férfi. De én látom benne az igyekezetet és igen, erre szükség is volt, hogy meg legyen fogalmazva minden tette, hogy miért. Miért ment utána, miért ugrott a gránát és a lány közé, miért ragaszkodott hozzá, hogy vele mehessen a frontra. Nagyon szerettem ezeket a részleteket, ami nekünk olvasónak már érthető de a másik főszereplő számára még nem. A folyamat, ahogy pedig összerakja a képkockákat, nagyon szép. 

Na de a fatal error számomra akkor is az volt, amikor a végjátéknál elszakad Romáktól Iris és csak sejtjük, hogy ki miatt. Majd ki is derül, hogy Forest az és jaj a szívem szakadt meg a leírt jelenettől, ahogy Roman próbál Irisék után szaladni a totál sérült lábával és végül kénytelen feladni mert nem tud felállni sem és a méreg is eltelítette a tüdejét. Na ott... ott nagyon sírtam. Be kellett csuknom pár percre a könyvet olvasás közben. És az abszolút pilot twist az egész könyvben, amikor kiderül Forest dezertálása innen is meg onnan is és az, hogy végül Dacre elviszi magával ROMANT!!!! HOGY MI?!?!?! Teljesen kész voltam miatta. Úgyhogy most megyek és vadászok Vinteden egy befejező részt.

[…] megérdemled, hogy szeressenek. Megérdemled, hogy most, még ebben a sötétségben is örömet érezz. És hogyha esetleg épp ez járna a fejedben… nem megyek sehová, csakis akkor, ha te mondod nekem, hogy menjek el, és még akkor is lehet, hogy egyezkednünk kell majd.

Olvass tovább!

Kedves Naplóm!

Befejeztem Kate Robb - Szerelem a végzetem című könyvét, amit nem gondoltam, hogy ennyire szeretni fogok, de nagyon tetszett! Picit hasonlított Ashley Poston - Hét év távolság című könyvére, de közben azért megvolt az "új" érzésem. Sajnálom, nem ment spoiler mentesen. :)

– Azt akarod, hogy menjek le a pincédbe, ahol senki sem hallja a sikolyaimat?

A francba. A fejemben sokkal kevésbbé hangzott hátborzongatóan. Nem megy túl jól.

Tulajdonképpen mind a két könyvben egy-egy fiatal lány a főszereplő (értsd a fiatalt ilyen 20 évei végén harmincas elején) akiknek az életük a karrier, nem vágynak családra, jól megvannak a maguk világában. Mindkettejüknek van egy futa nagynénje. Ez eddig siker recept. 

Gemma, történetünk hősnője egy csúnya szakítás után úgy dönt, hogy mi baja lehet Livi néni tippjétől, ha elvégeznek egy tisztító szerelmi rituálét. Nagyon úgysem hisz ebben egyikük sem, de részegen amúgy is jó mókának ígérkezik. Majd itt jön képbe a történet másik főszereplője egy szuper szexi pasi szerepében, Daxon (fú, első olvasatra író fura volt ezt a nevet olvasgassam). Dax Gemma legeslegjobb öribarija és nyilván titkon fülig bele van zúgva a csajba, aki persze ezt nem látja, de a sztoriban befejezik egymás gondolatát és olyan telepátia működik közöttük, hogy arra a való életben is minden tökéletes pár vágyik.

Dax belecsöppen ebbe a fura rituáléba és egy csók is elcsattan a két szereplő között, aminek következtében a másnap teljesen a feje tetejére áll Gemma életében. Ez volt az a rész, ami még hasonlított a Hét év távolságbanra, mert ott a lakás utazik az időben itt pedig !!SPOILER!! Gemma válik a multiverzum áldozatává mert egy olyan életében ébred, ahol az exével sose találkozott és jött össze, ezáltal a legjobb barátját sem ismeri. Na ez lesz a legfájóbb pontja akkor éppen, hiszen a családja ugyan olyan, az élete is nyomokban ugyan olyan - azon kívül, hogy nem egy lelketlen multinál dolgozik, hanem megvalósította önmagát és az álmát.

Innentől pedig a történet lényege az lesz, hogy Dax újra a barátja legyen és egy hónap múlva visszatérjen a régi életébe, mert újra elvégzi ezt a varázslatot, hogy vissza kaphassa őt. S végül így lesznek barátokból szerelmesek v é g r e valahára. Mert Gemma ráébred, hogy igazából szereti. Ebben az életükbe pedig annyira egymásra találnak, hogy bizony össze is jönnek és végeláthatatlan spicy jelenet közben kiderülnek a különbségek. 

A valós életében Daxnak is jól menő vállalkozása van, szuper kecóval, mindennel, amit csak akarhat. Itt viszont nem megy olyan jól a szekér, nincs elég pénz az üzletre, a kecóra meg végképp és amikor kigyullad a Kicks, akkor elszegődik az uncsitesójához adótanácsadónak?! és a pincéjébe költözik. Tiszta depis lettem, ahogy ezt olvastam, mert vállalkozóként tudom, ha nem megy a szekér nagyon rossz és kényszerítened kell magad, hogy valami olyat csinálj, amiből pénz jön és így nincs elég időd az álmaidra. Nagyon szar dolog. - Talán ezért is lépi meg Gemma azt, hogy bár nagyon jó ebben a világban Dax szerelmének lenni és tudni, hogy oda van érte és mindent megtenne, de ha nem megy vissza a jó idővonalra, akkor örökké ebbe a begyepesedett melóban marad, boldogtalan lesz és talán el is veszíti őt és önmagát. Így hosszú tépelődés árán, de Gemma megismétli a rituálét és bármennyire is szereti, de azt nem akarná, hogy ilyen életet kelljen élnie. 

Szerencsénkre ebben az életben is rájönnek, hogy szeretik egymást és nyilván egymáséi lesznek. Gemma pedig rájön, hogy ebben a világban kell az álmait kergesse, hiszen a másikban megtapasztalta, hogy igen ez működhet. 

Pont ezért szerettem a történetet, mert kicsit magaménak éreztem Gemma életét. Én is voltam magas beosztásban multinál és dolgoztam látástól mikulásig... de ha élheted az álmod, akkor ne add alább! :)

– Nem lesz semmi bajom. Csak egy dolgot tehetsz, és azt elég jól csinálod.
– Ó, igen? – Az arcommal még mindig hozzábújok, mert nem tudom, mit tennék, ha most találkozna a tekintetünk.
– Igen. Hogy itt vagy velem. Ez minden, amire szükségem van.

A spicy jelenetek miatt inkább 15-16 éves kortól ajánlanám olvasni, de tudjuk, hogy ma már 12 évesek is olvasnak dark romance könyveket, szóval... feel free, ha el akarod olvasni. :)

Olvass tovább!

Jennie Goutet - A kegyvesztett

Kedves Naplóm!

Az idei évem második olvasmánya egy recenziós példányként érkezett könyv volt a KNW kiadó gondozásában. Jennie Goutet - A kegyvesztett című története. Talán nem kell mondani, de nekem ez a könyv sokkal jobban tetszett és tudtam azonosulni a szereplőkkel, mint a Middlemarch volt. Ennek tükrében nem is egy annyira komolyan vett értékeléssel állnék elő, mint akkor. Az a könyv megkívánta a hivatalosságot. :D S bár eme történet is hasonló korban, környezetben és zsánerben íródott, mégis azt gondolom, hogy könnyebb olvasmány.

— Ó, nincs értelme azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ugye? Inkább csak előre kell nézni. Végül is a jövő az egyetlen, ami megmaradt nekünk.

Bevallom, bár jobban tetszett, mégis elfelejtettem jelölni a kedvesebb-fontosabb részeket, valószínűleg azért, mert annyira elragadott a történt. Főhősnőnk Selena, aki ugyan módos családból származik mégis megjárja a "poklot" részeges apja miatt, aki felelőtlenül adósságba hajtja az egész családot és végül az alkohol okozza vesztét... halála után nincs mit tenni, valamiképpen el kell tartani a megszégyenült családot, hiszen édesanyja és testvérei mégsem halhatnak éhen. Így esik, hogy jobb híján társalkodónőnek jelentkezik egy távoli rokonhoz, annak reményében, hogy így majd tudja támogatni a szeretteit és mivel messzire kell a munka miatt költözzön, talán elcsendesedik a családját ért szégyen is és nem fognak róluk beszélni.

Másik főhősünk az elérhetetlen agglegény sir Lucius, akit minden fiatal és hajadon próbál behálózni különféle cselszövés árán. Ilyen példának okáért az is, hogy télnek idején egyedül, elveszve pont az ő házába sikerül bekopogtatni, hogy ne fagyjon halálra a kishölgy. Nyilván a sors hozza úgy, hogy pont egy ilyen eset mellé csatlakozik be Selena is, így nem tudják körmönfont tervükkel becsalni a házasságba az urat, hiszen volt tanú, hogy a kishölgyön nem esett folt, hiszen semmi sem történt. Innen indul az izgalom, eme párosunk felé, hiszen Selena megmutatja, hogy őt nem kell félteni és semmi szándéka nincs az urasággal szemben. Csak szeretne eljutni a szomszéd birtokig végre, ahol dolgozni fog.

Bár cselédmód beszélnek vele és sok hibát vét, hiszen sose kellett dolgozzon, mégis tartással teszi és ezen hibái ellenére nagyon szerethető lesz a karakter. Ahogy pedig telik az idő a szomszéd sir Lucius többet téve régi fogadalmának a ladyvel kapcsolatban kezd sokat járni a szomszédba, több időt és beszélgetést kezdeményezve Selenával. Persze tagadják egymás iránt az érzéseiket, de ahogy haladunk a történetben, szerintem nem spoilerezem el, de: egymásba szeretnek! 

Egy igazi cozy olvasmány, szép slowburn szerelemmel, aminek a végét nem fogom leírni, hiszen akkor nem akarnátok elolvasni. De nagy fejlődésen ment keresztül Lucius, amit imádtam! Megértette a hibáit, rendbe tette a családi hátterét, hogy előkészíthesse a jövőt.

Ami pedig azt illeti... Selena makacssága nagyjából az enyémmel tudna vetekedni így igazán magaménak találtam olvasás közben a személyiségét. 

Az igazi pilot twist pedig nagyon szórakoztatóvá teszi az egész könyvet, amit szintén nem szeretnék lelőni, mert szerintem fontos eleme az egész sztorinak. 

Nagyon tetszettek a fiatalabb Claverington testvérek, remélem benne lesznek a következő kötetben is. 

Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! 

Nos tehát. Az a bizonyos fordulat nem más, mint, hogy a lady pártfogoltja, egy ifjú hölgy személyében, aki oda fog költözni a családhoz, ahol Selena is dolgozik... az az a kislány lesz, aki korábban megpróbálta sir Luciust csalárdsággal házasságba kényszeríteni de pont Selena volt a szemtanú, hogy semmi sem történhetett. Na most mondjátok azt, hogy ez nem zseniális! Én imádtam. 

Sir Lucius Clavering, Mardley hatodik bárója éppen meglazította a nyakkendőjét, és elhelyezkedett vadászlakjának legkényelmesebb karosszékében, amikor a bejárati ajtón kopogást hallott, majd a kapunyitásra induló szolga, Briggs lépteinek visszhangját.

A legjobb pedig az, hogy Selena lesz a nevelőnője ennek a zabolátlan lánynak, szóval az a fajta küzdés, ami "egy gyerekkel jár" hát az is nagyon jól meg van írva. A kishölgy igyekszik mindig keresztbe tenni, meg persze minél előbb foltot ejteni a becsületén, mert mindenféle urakkal társalog kettecskén, amit akkoriban nem szabadott, kellett a felügyelet. Mert ha elcsattan egy csók is, oda a becsülete a lánynak és senkinek se fog kelleni. 

Egészen addig nem fogta fel, hogy a jövőjével játszik, amíg az egyik bál alkalmával Selena elő nem került a színpadra, mint csámcsogás téma, hiszen volt vőlegénye a híres-neves-gazdag férfi is jelen volt, aki nem volt rest megszégyeníteni újfent régi kedvesét. Ami pedig idegesített, hogy sir Lucius semmit se tett!! Mert, hogy nem volt tisztában az érzéseivel... jó duma lenne, de csak a seggét féltette. Mindentől függetlenül a könyv felénél már érezni lehetett, hogy kibontakozóban van ez a szerelem, a háromnegyedétől pedig már lánykérés is volt, aminek senki sem örült, és Selena is csak titkon, mert hát neki nem szabadott volna beházasodni ebbe a társaságba. De a végére csak sikerült. :) 

Szóval nagyon várom, hogy a következő kötet megjelenjen és elolvashassam.

Olvass tovább!

Ashley Poston - Hét év távolság

Kedves Naplóm!

Befejeztem Ashley Poston Hét év távolság című kötetét. Szerintem érdemes azoknak elolvasni, akik szeretik az érzelmekkel teli történeteket, az egyedi megoldásokat és a különleges romantikus narratívákat. A könyvet a januári @girlz.in.chapters találkozó alkalmára is olvassuk.

A könyvek megnyugtattak, vigasztaltak. Volt kezdetük, közepük és végük, ha pedig egy rész nem tetszett, tovább ugorhattunk a következő fejezetre. Elkerülhettük egy szereplő halálát azzal, hogy egy oldallal előbb abbahagyhattuk, és onnantól fogva örökké élt. A boldog végkifejlet végleges volt, akárcsak a gonoszok büntetése és a jók jutalma.

Egy varázslatos realizmusba ágyazott, érzelemgazdag történet, amely a gyász, a szerelem és az élet múló pillanatainak útkereséséről szól. A regény középpontjában Clementine áll, aki édesanyja halála után próbálja újra megtalálni a helyét a világban. Mindezt egy rejtélyes, időhurkot rejtő lakásban, ahol a múlt és a jelen összefonódik, és ahol egy Iwan nevű férfival találkozik, aki hét évvel korábban él ugyanabban a térben.

A regény mesterien ötvözi a romantikát, a misztikumot és a karakterek közötti érzelmi kötelékeket. Clementine és Iwan kapcsolata nemcsak időn és téren ível át, hanem rávilágít arra is, hogy a szeretet és az emberi kapcsolataink mélysége független az idő múlásától. A regény nemcsak egy szívmelengető szerelmi történet, hanem egy önmagunkkal való szembenézés is: a gyász, az elengedés és az élet apró örömeinek felismerése. 

A történet különös időhurka egyszerre elgondolkodtató és varázslatos, ahogy a múlt és a jelen közötti határvonal elmosódik. Clementine és Iwan kapcsolata fokozatosan mélyül, miközben mindketten tanulnak egymástól – a megbocsátásról, az elengedésről és a boldogság újra felfedezéséről.

A két fő karakterről bővebben:

Lemon: Clementine a regény főhőse, egy harmincas évei elején járó nő, aki mély gyászt él át édesanyja elvesztése miatt. Az életét sokáig a munka és a racionalitás uralta, ám az események sodrában kénytelen szembenézni az elnyomott érzelmeivel. Clementine karakterfejlődése a történet központi eleme; ahogy fokozatosan elfogadja a gyászt, és ráébred arra, hogy a szeretet és a boldogság akkor is lehetséges, ha az idő és a valóság szabályai éppen nem kedveznek. Clementine egyfajta hidat képez a múlt és a jelen között, ami nemcsak a történetet, hanem a karakterek közti kötelékeket is meghatározza.

Iwan: A rejtélyes férfi, akivel Clementine találkozik a nagynéni lakásában. Iwan múltból való jelenléte azonnal érdekes dinamikát hoz a történetbe. Személyisége tele van melegszívűséggel, ugyanakkor titokzatosság övezi. Mint egy olyan karakter, aki nem a jelenben él, hanem hét évvel korábban, Iwan az idő múltán való elmélkedés szimbóluma. 

...és, hogy szerintem mi a mondanivalója? 

A könyv több, mint egy egyszerű szerelmi történet. A középpontjában az idő természete, az emlékek ereje és az élet apró csodáinak felismerése áll. Clementine és Iwan története arra emlékezteti az olvasót, hogy az idő múlása ellenére a szeretet, a kapcsolatok és az érzelmek mindig velünk maradnak, ha hagyjuk, hogy alakítsanak minket.

A lakoma általában nem az ételtől kel életre, hanem azoktól, akikkel megosztjuk. A nagymamától örökölt spagetti recepttől. Az évek óta nem mosott pulóverben megmaradt gombócillattól. A nyitott pizzás doboztól egy sárga asztalon. Az emlékek tengerében elveszett baráttól, aki a félig odaégett brownie ízében él tovább. A szerelemtől egy citromos pitében.

Olvass tovább!

Lynn Painter - Újra meg újra

Kedves Naplóm!

Befejeztem egy újabb könyvet idén. Kicsit büszke is vagyok magamra, mert két hét alatt végeztem Lynn Painter - Újra meg újra című könyvével. Könnyed, nyári kis romantikus, amiről szeretnék picit írni, de nem ígérem, hogy nincs benne spoiler! 

- Könnyebb azt mondani, amit az emberek hallani akarnak.

- De ez nem emészti fel a lelkedet?

Laura Thalassa könyvsorozata után valami könnyedre vágytam, ami igazából eteti magát olvasás közben. Már régóta be szerettem volna szerezni bármelyik Lynn Painter könyvet, szóval a Vinteden vettem egyből hármat. Ami azt illeti nem tudtam, hogy melyikkel kezdjem így kisorsoltam. 

Egy nagyon kedves kis történetet kaptunk egy kis csavarral, amit igazából a hátulján már elspoilereznek, szóval talán én se mondok újat, hogy Emilie a 17 éves gimis csajszi, akinek az élete jelenleg tökéletes és remekül működik elkezdi Újra meg újra élni a legborzalmasabb Valentin napokat. Az univerzum valamiért azt szeretné, hogy tanuljon belőle és emiatt elkezd azon agyalni, hogy min kellene változtatnia, hogy tovább léphessen február 15-re.

Mint minden romantikus könyvben itt is felbukkan a rideg, mogorva, senkivel sem barizós helyes srác, aki esetünkben csak úgy tűnik, mintha maga lenne a megtestesült veszély... mert egyébként kenyérre lehet kenni és ha nem fikció lenne én is fülig belezúgtam volna egy nap után. Még jó, hogy Emilienek volt pár Valentin napja, hogy belezúghasson. 

Tetszettek a történetben a nem megszokott klisék és az NKK nap, amit kitaláltak a fiatalok, hogy mindent szabad és csak a mának élnek. :) Aranyos sztori a sztoriban keletkezett.

A boldogság olyan, mint egy lebegő, képlékeny valami, amihez lehetetlen ragaszkodni. Rohadtul megfoghatatlan. Néha szerencséd van, és megkapod, de csak idő kérdése, hogy mikor csúszik ki újra a kezedből.

Összegzés: 

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ 

Szerintem ezt a kis könnyed olvasmányt mindenkinek érdemes átfutnia, mert nagyon szép karakterfejlődés van megírva egy kedves történeten belül. Persze ha nagyon akarom van mélysége. A magány taglalása és az egymásratalálás kifejezetten szépen van becsomagolva. 

Ugyan meglehet, hogy így harminc felett már túlkoros vagyok a gimis szerelmi sztorikhoz, de tényleg jól esett picit ez a  történet. Nyárindító olvasmánynak szuper volt, főleg, hogy télen játszódik egy egyébként is hideg-havas helyen, legalább olvasás közben nem izzadtam gondolatban. :)

Olvass tovább!

Kővágó Sára - Én még soha...

Kedves Naplóm!

Újra az a megtiszteltetés ért, hogy elolvashattam Sára új könyvét még a megjelenés/bejelentés előtt. Nem is tudom, hogy hol kezdjem... nagyon szerettem. Igaz, eddig mind a négy könyv nagyon tetszett és most ezt nem azért írom, mert fényezni kell/akarom/szokás az írókat.

Idén nyárra különösen ajánlom az új könyvét, aminek az Én még soha... címet adta. Biztos ismeritek azt a játékot, amikor valaki ezzel a felütéssel kezd egy mondatot és úgy fejezi be, amit még tényleg nem csinált/tett/mondott így a többiek általában ha megcsinálták inni kellett. Ezt a játékot ültette át egy igazán izgalmas nyári kalandba. Ugyanis ezen felütéssel egy feladat kezdődött (amit garantáltan) nem csinált még meg az emberlánya, azaz Olive. Két nézőpontban játszódik a történet, már ez önmagában ad egy kis pluszt az egészhez, amitől még izgalmasabbá válik a sztori. 

– Hallgass már el! – motyogja, ahogy tekintete a mellettünk húzódó félszigetet figyeli.

Hirtelen felcsillan a szeme és gonoszul rám mosolyodik. Ajaj. Ez fájni fog... – Megvan!

– Mi...

– Csss! – int le. – Én még soha nem hallgattam egy teljes napon át.

– Azt elhiszem... Várj, micsoda? – bukik ki belőlem.

– Csak, hogy mindenkinek legyen egy nyugodt napja – rántja meg a vállát elégedetten.

Diadalittas arcának látványától elvesztem a józan eszem. Rászorítok a kovácsoltvas korlátra, és minden erőmet felhasználom, hogy ne tűnjek idegesnek, de érzem, hiába igyekszem, az arcomra van írva minden.

Olive egy kedves, segítőkész, mindent feláldozik a barátaiért egyén. Akinek vannak stiklijei... de kinek nincs? Ámbár nála a hipochondria kéz a kézben jár a rögeszméivel. Ami kis mennyiségben aranyos, nagy mennyiségben viszont már orvosért kiált! Így esik meg az is, hogy Olive bármennyire nem szeretne részt venni azon a születésnapi nyaraláson - amit Brad a legjobb barátja kért egy apropó révén - mégis elmegy, hiszen az orvos is azt tanácsolta, hogy jó lesz neki... Csupán egy a bökkenő, hogy Brad ikerfivére is ott lesz - lévén az ő szülinapja is - de Olive és Blake elég régóta szívből gyűlölik egymást.

A kényszeres lánynak muszáj lesz beadnia a derekát bizonyos tekintetben, hogy túlélje ezt a hetet.

Blake, a zárkózott szívtipró igen jól mulat a kialakult játékuk során és nem titkolt szándékai között szerepel az, hogy minél kényelmetlenebbé varázsolja a lány velük töltött idejét. De arra senki sem számít, hogy a nagyképű anyuci kedvence igazából nem is annyira modortalan. Sőt, egészen elviselhető és figyelmes?!

A bonyodalom nyilván ott kezdődik el, hogy a két ősellenség magában tipródva találkozik olyan érzésekkel, amiknek nincs helye. Vajon egymásra találnak? Hát, amennyire fújnak egymásra, ez még nem eldöntetett... de tudjuk, hogy ha valakit utálsz az igazából nem áll messze attól, hogy szeresd.

Remek mellékszereplőink vannak, Emily egy igazi Paul Coelho tud lenni és a fun fact, hogy már szerepelt korábban Sára könyvei egyikében. Ami pedig tovább pörgeti az agytekervényeinket, hogy még számos - nem névlegesen említett és név szerint említett - visszatérő elem/személy szerepel a könyv folyamán, amit a figyelmes olvasók felfedezhetnek. Bevallom, nekem sem volt mindegyik egyből meg.

– Engem akarsz?

– Igen – bólint.

– Miért? – döntöm oldalra a fejemet.

– Mert nélküled fulladozom. Csak melletted tudok rendesen lélegezni.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Ajánlom mindenki számára, aki szereti a vicces, romantikus -mert egyébként az!- és fordulatos regényeket. Aminek bár nincs misztikus titka, mégis olyan csavarral van -duplán- megbolondítva, hogy ennyire még nem izgultál egy történet során! 

Komfort olvasmány, amit ha épp nincs kedved azokhoz az olvasatlan könyveidhez, amik a polcon sorakoznak: előveszed. Ha szomorú vagy, mert dobtak: előveszed. Ha boldog vagy és egy könnyed olvasmányra vágysz: előveszed. Nyaralás alatt olvasni ezt a könyvet: kötelező! Főleg ha esetleg pont Franciaországba mész.

Olvass tovább!

Shea Ernshaw - The Wicked Deep: gonosz mélység

Kedves Naplóm!

Sikerült egy újabb könyvet befejezzek még 2024 előtt. Az éves listámban 12 könyv szerepel (már akkor tudtam, hogy ennél többet úgysem fogok tudni elolvasni a munka, Sári és minden más mellett) és már a 11. könyvnél tartok. Egy aránylag rövidebbet választottam a hátralévő időre, amit remélem az ünnepek alatt sikerül majd befejezzek! :)

Ez a könyv nem más volt, mint Shea Ernshawtól a The Wicked Deep - gonosz mélység. Miután letettem felszabadultam a moly.hu-ra és elkezdtem az értékeléseket olvasni. Valamiért mindig érdekel, hogy másokat miképp érint egy könyv, mert általában én fordítva vagyok bekötve. Ez nagyjából most is így volt. Sokan írták, hogy hát nem volt egy nagy kaland meg lehetett volna így-úgy... én viszont szerettem. A könyvet alapjáraton 14 éves kortól ajánlják, ergo ha valaki 20-30 éves fejjel olvassa ne várjon tőle szerelmi mindenbele és körmönfont szupervéres történetet. Szerintem.

SPOILER VESZÉLY

A történetünk egy csendes, mindenki ismer-mindenkit városban játszódik. Az év 95%-ban nem történik semmi különleges viszont van pár hét, amikor a világ is kifordul önmagából. Sparrowba még 200 évvel korábban élt 3 csodagyönyörű testvér, akiket megvádoltak boszorkánysággal és a tengerbe fojtottak. Ez a szomorú, tragikus eset szétszakított egy szerelmespárt és a testvérek véres bosszút esküdtek miután az első halál-évfordulójukon visszatértek három helybeli lány testében. Onnantól kezdve hullottak a férfiak!

Boszorkányság vagy mágia? Alapjáraton a testvéreknek nem volt semmilyen képességük, nem születtek boszorkányoknak (még ha annak is kiáltották ki őket földöntúli szépségük és kacérságuk miatt). Viszont a történetünkben jelen van a mágia, mint a fantasy egyik eleme. Talán emiatt is várta mindenki azt, hogy valami brutálisan komoly fantasy kerekedik majd a könyvből... Maga a történet, annak legendája a nővérekkel kapcsolatban szerintem nagyon egyedi, nem igazán találkoztam hasonlóval más könyvben még bár az is tény, hogy nem olvastam még el a világ összes könyvét sem. :) De én különlegesnek találtam. A karakterek szerethetőek voltak, nekem nem hiányzott, hogy a szerelmi részletek jobban legyenek kidolgozva, nekem elég volt ennyi belőle, az a minimál izzás, ahogy a lepkék verdesnek a gyomrukba. Tökre elég és a korhatárhoz hűen sem érzem úgy, hogy kellett volna a szex téma. Az tény valóban volt néhány fejezet, ami akár kihagyható lett volna, de melyik könyvben nem volt még?

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Összességében egy kedves és szerintem azért magávalragadó történet volt. Különleges történettel. Persze azt is olvastam, hogy sokan már a könyv felénél rájöttek, hogy ki a harmadik nővér... mindenki igazi Sherlock ugye, én meghagytam magam a boldog tudatlanságba miután először eszembe jutott, hogy ő lesz az... gyorsan el is felejtettem, hogy a végén meglepődhessek. Egyébként nem törvényszerű, hogy rájön az ember... én másra is gyanakodtam. :) 

A végén pedig nagyon tetszett, ahogy Bo és a "már nincs itt" Hazel kapcsolatáról írt az írónő. Kifejezetten szép összegző volt róla.

Olvass tovább!

Kővágó Sára - Római ajánlat

Kedves Naplóm!

Ugyan ezt a könyvet is már korábban befejeztem, mint, hogy itt írjak róla, most pótolnám. :) 

Sára írásaival sokat nőtt a magyar írók iránti elköteleződésem. Nem igazán szerettem vagy olvastam sokat magyaroktól, féltem is kissé, mert nem a legjobb élményeim voltak régről. Tisza Katát és Vass Virágot olvastam, mert tetszett az írásuk, viszont másokkal ha próbálkoztam, hamar kudarcba fulladt. De lehet csak nem találtam meg a megfelelő könyveket az olvasásra, hiszen akkoriban még nem volt olyan, hogy bookstagram. Mindent egybe vetve, újra kedvet kaptam ahhoz, hogy felfedezzem a magyar írók és leginkább a mostani fiatal nemzedék írásait. :)

Spoiler veszély! Spoiler veszély! Spoiler veszély!

Alapjáraton ajánlanám mindenkinek, hogy a könyveket egymás után olvassák ne pedig össze-vissza, mert van benne egy apró csavar, amit én annyira jó olvasás élménnyel éltem meg, hogy mai napig emlegetem. Ugyan én nem sorba haladtam, hanem 2-3-1 sorrendben, de a 2-3 között vettem észre és Sára elárulta, hogy a 2. könyvben is van utalás az 1 könyv szereplőire. Mert igen, ez a pici apróság, hogy minden következő részben cameo szerepben tetszelegnek az előző könyv két főszereplő párosa. Egyszerűen imádtam, még nem olvastam olyan írótól, akinek ilyen zseni ötlete támadt. Pedig egyik könyv sem hozható összefüggésbe a másikkal, de annyira bele illik mindnél az a kis plusz.

A Római ajánlatban megismerünk egy elsőre félénk, könyvmoly lányt, aki szürke kisegérnek tűnik. Nem a legizgisebb a munkája, a kapcsolata is eldöcög és persze a mai kor modern nők sebeivel van felruházva, ami nem más, mint az önbizalomhiány és a kényszeres megfelelés mások számára, hogy szeresség, hogy értékes legyen.

Mintha az, hogy valaki értékes mások szeretetétől függne... persze nem mondom, hogy én mondjuk nem éreztem ezt a betegséget soha az évek során. Mert de. Viszont ki lehet belőle lábalni! Erre jó és szinte élő példa, ahogy Sára megírta. Találó volt, hogy egy összeomlott világot egy másik földrészen építi ujjá Sophie a főszereplőnk. Ha tehettem volna annó, én is messzire mentem volna, mert arányaiba véve úgy sokkal könnyebb elfelejteni a rosszat, túllépni és önmagunkra koncentrálni.

Tetszik, hogy a főhősnőnk erős és igazi amazonná válik a kötet végére, mert ez a jellemfejlődés (ami, amúgy korábban megvolt benne, csak az a fránya ex elnyomta) újra megvalósul sok nőnek erőt tud kölcsönözni. Egyébként abszolút ajánlom azoknak, akiknek összetörtén a szívét és úgy érzik, hogy nem érnek semmit. Esküszöm, ha akkor olvasom ezt a könyvet (bár még akkor max gondolatba lehetett) sokkal céltudatosabb és határozottabb lennék most.

Nem titok, a cím elárulja, hogy Sophie Rómába utazik leginkább munka miatt, és így éli túl a megcsalást, szakítást és minden rosszat, amit Londonban elszenvedett. Adott egy útálatos ám annál sármosabb férfi, aki a történetünk másik szereplője. Ráadásképp nem is olyan rideg, mint azt az első pár fejezetben olvassuk. Mint a hagyma (mondaná Shrek) rétegei lefejtésnél, úgy ismerjük meg a férfi karaktert is és szeretjük meg. Kalandos romantikázás, ismerkedés, könnyed családias légkör megteremtése az egész történet folyamán majd egy BUMM csavar. Stephanie démonként jelenik meg, bár annyira éreztem, hogy nem klappol valami, csak nem pont erre gondoltam. Ennek az időbeni feldolgozása is remekül van felépítve, hiszen nem egy-két hét alatt történik a megbocsájtás vagy azon szereplők őjbóli feltűnése, ami szeritem tök jó. Meg van az a bizonyos gyógyulási idő, amire mindenkinek szüksége van, hogy újra visszataláljon önmagához és újra megismerje a saját igényeit, hogy mit szeret és, hogy saját maga legyen mindig az első. Hiszen ez nem önzőség.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Nagyon szerettem ezt a történetet is és számomra visszahozta a magyar írók könyvei iránti érdeklődésem. Mindenkinek ajánlom, akinek összetörték már valaha a szívét, vagy aktuálisa össze van törve vagy csak keresik önmagukat, mert ez bizony segíthet abban, hogy megtalálják a hangjukat és erősek legyenek.

A borító amúgy is gyönyörű, de eddig mindhárom kötet borítója valami mesés! 

A kis cameóktól odáig voltam, ötletes, bár ha valakinek nem tűnik fel... nem mondok semmi rosszat. :D Olvassatok figyelemmel Kővágó Sára könyveket, mert akkor nem maradtok le ezekről a mini csoda pillanatokról. Meg egyébként is... olvassatok! :))))

Olvass tovább!