Kim Liggett - The Grace Year

Kedves Naplóm!

Befejeztem a The Grace Year - a tizenhatodik év című könyvet.

Még a libri.hu 1+1 ajánlatával vettem, már elsőre megfogott a borítója. Én az a típusú olvasó vagyok, aki él-hal a gyönyörű borítókért és ha az megfogott, akkor megveszem, hogy elolvassam. A tartalom is nyilván fontos és érdekel, de ha a borítója nem fog meg, akkor sok ajánlót kell elolvasnom, hogy végül én is beszerezzem.

De szerencsére első pillanatban megfogott és azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem. A történet nekem felidézte az Éhezők viadala és a Szolgálólány meséje feelingjét. Nem, egyáltalán nem hasonlítom ezekhez a könyvekhez/sorozatokhoz, viszont volt benne egy pici fűszer ezen történetek vonalán. (Kíváncsi vagyok, hogy a Netflix mikor kapja fel)

Aki úgy gondolja, hogy borító alapján egy kedves lányregénybe fog csöppenni, nos azok csalódni fognak. Mert bár van benne szerelem, meg vannak benne lányok is... jelentősen nem a könnyed és triviális lány problémákkal kerül főhősünk szembe. Tierney karaktere jól ábrázolja a lázadást, aki ha mai nő lenne szerinte megalapítaná a Nők a nőkért és gyerekekért egyesületet. Remek karakter, kiforrott és a korának megfelelő érzések és cselekedetek követik.

Az én ízlésem sajnos nem szokta befogadni a durvább könyveket, szóval picit meglepődtem, hogy a gyermek és ifjúsági szekcióban találtam meg a neten (mert mondom most már rákeresek, hogy hova soroljuk ezt a könyvet). Még pont belefér, mert végülis nincs akkora brutalitás benne, hogy azt mondjam, ez már sok, de voltak fejezetek, amikor kirázott a hideg is. A könyv történeti csúcspontjánál pedig bevallom sírtam.

SPOILER - TÖRTÉNETI LEÍRÁST TARTALMAZ!

Olvass tovább!

Erin Morgenstern - Éjszakai Cirkusz (spoilert tartalmaz)

Kedves Naplóm!

Ismételten befejeztem egy könyvet. Az Éjszakai Cirkusz számomra ismét adott egy kis könnyed, mégis izgalmas olvasmányt. Bár sokan úgy vélekedtek róla, hogy nem olvasmányos és száraz, nekem elnyerte a tetszésem, sőt! :)

Nagyon szerettem a világot, ami meg lett teremtve a cirkusz által, én is egy kicsit reveur-nek éreztem magam, annyira érdekelt az egész történet. Tetszett a kettősség, hogy ennyire ellentétbe voltak állítva (ami miatt végül pont annyira illettek egymáshoz...) A karakterek nagyon jól le voltak írva, bár megmondom, hogy pinteresten néztem pár fan által készített rajzot, meg ilyesmi... szóval extrán magába szippantottak. 

Mindig is nagyon szerettem a cirkuszt, mint kultuszt. Nem azért, mert az állatok fú de ügyesek lettek volna, mert persze azok, megtanulták... bár ebbe a kérdéskörbe most nem kéne belemenni, hogy szegények be vannak zárva, nincs szabad életük-akaratuk. Biztos vannak olyan helyek, ahol ez teljesen true story, de szerintem az esetek legnagyobb részében egy cirkuszi idomár úgy bánik az állataival, mint a saját gyerekeivel. De mivel sem én sem ismerősök között nincs olyan, aki ezt cáfolni vagy alátámasztani tudná, így nem foglalok álláspontot ezzel kapcsolatban.

De gyerekkoromban a mamámmal sokat mentünk nyáron cirkuszba így nekem ez megmaradt teljesen jó emléknek és én is szájtátva néztem ki a fejemből egy-egy akrobata mutatvány láttán és elképzeltem, hogy én is lehetnék akár egy közülük. Nyilván nem lettem, de mai napig elvarázsolnak, így a könyvet is nagyon vártam, hogy elvarázsoljon. Ez a pici kis mágia pedig igazán fantasztikus ötlet lett. Szeretem, ha egy picit van csak elrugaszkodva a valóságtól a történet, ez pont annyira volt mágikus, amennyire kellett. 

Azt kaptam, amire számítottam?

Igen, 100%-ig igen!

A történetbe az, hogy amennyire ellenálltak egymásnak, annyira habarodtak végül a másikba nagyon szépen fel volt építve. A katarzis pillanatban én is alig vettem levegőt. Kétszer is elért ez az állapot, amíg a végére értem. Egyszerűen zseniális volt.

A karakterekről egy picit bővebben...

- Marcó: A mozgatórúd az egész történetben szerintem ő volt. Persze két főszereplős volt a könyv, de én inkább éreztem Marcó könyvének, mint Celia-nak. Kidolgozott, finoman felvezetett de mégis rejtett karakter volt, akinek mindent sunyiban kellett megoldania, hogy ne derüljön ki, hogy ő áll mögötte. Nem volt középpontban, nem kellett neki, hogy mindenki dicsérje-ünnepelje (még ha vágyott is rá titkon), pont ettől lett annyira emberi és szerethető. Az elején én sem hittem el, hogy tetszeni fog a leírás alapján, mert féltem, hogy kevés lesz hozzá a történet, hiszen ő nem volt úgy a cirkusz tagja, mint Celia. Szépen kiteljesedett, ahogy közeledett a könyv vége.

- Celia: Nagyon szerethető karakter. Van egyénisége, van véleménye és van akarata. Egyszerre volt szép és okos, ami minden férfi gyengéje, szóval elkerülhetetlen volt, hogy belé szeressenek. Tetszett, hogy a megfelelési vágya nem nőtt túl azon, hogy mindig mindenkinek rá kelljen figyelni. Nem egy elkényeztetett kislány lett belőle, miután mindent is eltanult. A szerénység erénység. A végén, hogy ő oldotta meg a viadal problémáját, szintén szépen volt felépítve, de leírva már egy kissé "összecsapottnak" hatott. Az apa-lánya viszonyt is az évek formálták és remekül körül volt írva, hogy miképp állnak egymáshoz. Bár egy kissé erősnek éreztem, amikor leringyózta a saját lányát... de tudjuk, hogy létezik ez is a való életben.

- Bailey: Na ő számomra nagyon nagy kérdőjel volt sokáig. Még egészen a végén is, amikor már pedzegették, hogy ő valamilyen úton-módon bekerül a cirkuszba. Nyilván nem volt felesleges karakter, mert szükség volt rá, de ilyen alapon az ikrek is átvehették volna a cirkusz, nem kellett volna még egy személy hozzá. De lehet csak én nem értettem még meg Bailey karakterének lényegét. Egyébiránt egy lelkes, kedves, mindent vagy semmit karakter, aki általában sikeresen zárja a próbáit és ő lesz a hős. Nem különösebben különleges, mint a többiek, de nem lehet mindenki szuper tehetséges.

- Pixi & Dixi: Imádtam őket, ahogy felnőttek és lett belőlük egy még durvább páros, mint Marcó & Celia lett. Testvérek, de annyira jól megformálták őket, hogy ki más is lehetne a továbbiakban a cirkusz fő-fő-fő pillérei, ha nem ők?

- A.H.: Ugyan keveset szerepelt, de valahogy nagyon átjött, hogy ő igazából nem annyira párviadal-őrült, mint (mint kiderült) a tanítványa, aki Celia apja volt. Durva belegondolni, hogy ő jóformán akkor az első mágus? Legalábbis a történet szerint ő volt az első, aki végül kitanított mást/másokat. Ősmágus. :) De kellett bele, nem úgy volt színfolt a történetben, mint mondjuk az ikrek, de tartópillére volt. Távolságtartó, mégis emberi.

- Cukiko: Ő egy jó kis meglepetés volt. Nem számítottam volna rá semmilyen formában, hogy köze lenne ehhez az egész történetnek, azon túl, hogy a cirkuszban dolgozik... De a végére megformált lénye nem tetszett. Ez a nem törődöm, esik ahogy puffan... persze bele kellett avatkozzon valahogy mindenbe, de ha jobban le lett volna írva, hogy neki milyen háttér szerepe volt végülis, az tetszett volna. Ha nincs is kimondva, hogy Ő az, aki még mozgat bizonyos szálakat (lásd: Isobellnek, amit tanított stb.) akkor jobban megértettem volna az ő szerepét.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

Mindenkinek ajánlom, akit vonz alapjáraton is ez a kultusz, mármint a cirkusz. A történet kedves, nincs benne semmi gonosz-erőszakos, egy kis versengésre buzdítás/nevelés akad, de inkább szívmelengető, mint unalmas. Olvasmányos volt számomra, jó karakterekkel és történet felépítéssel. Ha van egy kis igény a mágikus dolgokra, akkor helyben vagyunk. Bár inkább jobb illik rá az illúzió, mint mágikus. Inkább a képzelőerőnket kell elővenni egy-egy fejezetnél. Mert nyilván a mágikus történet ábrázolását, amennyi van benne, azt könnyű leírni is meg elképzelni is. De amilyen plusz világot teremtenek és úgy, hogy közben ez mind-mind önmagában valóságos is lehetne, csak, ahogy vegyítve van, úgy kell tudni elképzelni. :)

 

Olvass tovább!

Stacey Halls - Familiárisok (spoilert tartalmaz)

Kedves naplóm!

Befejeztem a Familiárisok című könyvet.

Az elején nagyon lelkesen álltam neki és vártam, hogy megtörténjen a csoda, hogy magával ragadjon... de helyette kaptam egy számomra közepesen érdekes, inkább történelmi sem fantasy könyvet. Picit csalódtam, mert nem erre számítottam. 

Mégis mire?

Arra, hogy a történetből több boszorkányosság fakad majd, mint tépelődés. Szerettem volna megtudni, hogy mik vagy kik azok a familiárisok (noha azért mindenki tudja). Olvastam volna arról, hogy Alice miképp találkozott / szerezte a sajátját és, hogy ez miben befolyásolja a történetünket. Azt szerettem volna, ha a boszorkányság jelen van és nem csak annyiban, hogy elrejtünk egy véres tálat a szem elől vagy épp hajból készült babával "játszanak", mert bár ennél többre számít a cím alapján az ember. Én legalábbis többre számítottam.

Kifejezetten tetszett, hogy korhű és a történet legnagyobb része igaz, hiszen valóban élt egy Fleetwood nevű fiatal asszony, aki Gawthorpe Hall úrnője volt. Bár, ahogy a könyv végén is írja az írónő: nem utal semmi arra, hogy közük lett volna egymáshoz, de a történetben összehozta őket. De szerettem volna belelátni Alice életébe is. Megismertük Fleetwood démonjait, a tépelődését a családról és magát a családot is annyira, hogy érezni tudjuk a fájdalmat, ha olyan történt. Alice szinte "néma" volt nekem a történetben. Nagy jelentősséggel bírt a sztoriban és szükség is volt rá, de mégsem volt jelen. Tetszett, hogy amikor kellett ott volt és mindent kézben tartott, de ez nagyon kevés volt számomra. Szerettem volna elkészíteni vele az olajokat, a gyógynövényvajat... azt szerettem volna ha a könyv inkább az ő szemszögéből íródik, hiszen a címe nekem ezt üzente.

Anélkül, hogy beleolvastam volna az ajánlóba a borító és a cím összességében azt ígérte, hogy itt varázslat fog történni. Persze lesz mellette egy történeti vonal, ez az a bizonyos Fleetwood és a gyermek... ami kellett is, hiszen így volt kerek. Akkoriban a kornak megfelelően maximum ennyit láttak a boszorkányokból valószínű. A gyógynövényeket, azt, hogy különféle olajokat és italokat készítenek. Persze ebből még senki sem gondolta mindről, hogy boszorkány... kivéve azt a párat ugye. Mindig van pár ember, aki az első bolond után megy. Bolondok meg minden korban és történetben vannak.

Fleetwood gyötrődése a házasságról, a családról, a szeretőről és ezekről annyira nem kötött le. Átugrottam volna belőle pár fejezetet, hogy kevésbé érezzem azt, hogy sok a szenvedése. Erős és talpraesett női karakter, aki pont az ellenkezője Alice személyének. Ketten együtt alkotják meg az egészet, ami miatt működik az egész. 

Nehezen olvastam, nekem száraz volt.

Féltem, hogy nem is fog beindulni, nem fog egyáltalán magával ragadni, de be kell vallanom, hogy azért izgultam. A könyv háromnegyedénél kezdtem azt érezni, hogy végre elindult valami. Együtt izgultam Fleetwooddal, hogy megtalálja a módját annak, hogy Alice megmeneküljön. Amikor nem adtak neki jogot a beszédhez vagy épp csendre intették, akkor olyan nagyot dobbant a lelkem, hogy: de miért?! Néha felcsattantam és bevágtam a könyvet ott, ahol épp tartottam (aztán kereshettem meg, hogy az hol is volt...) A fafejű férfiak.

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥

A borítója gyönyörű, már csak azért is meg akartam venni a könyvet. Az aranyberakás és a papír választása csillagos ötös! Illik a címhez. Ha ezen múlna akkor újra és újra megvenném. :) 

Viszont, mivel nekem nem volt olvasmányos így nehezen tudnám ajánlatni olyanoknak, akik hasonló történeti csodára vártak, mint én. Ha valaki inkább a korhű és nehezebb történeteket kedveli, a történelmi összhatást: nekik olvasmányos lesz a könyv és szeretni fogják. Nekem lehet személyes okokból volt nehéz olvasni, mert Fleetwood életének története sajnos egy picit az én jelenem, valószínűleg emiatt is haladtam vele nehezen, mert az ő fájdalma és tépelődése kicsit a sajátom és rossz volt olvasni. Na meg, hát másra számítottam, amit nem tudok elégszer leírni.

Fleetwood gyötrődése a házasságról, a családról, a szeretőről és ezekről annyira nem kötött le. Átugrottam volna belőle pár fejezetet, hogy kevésbé érezzem azt, hogy sok a szenvedése. Erős és talpraesett női karakter, aki pont az ellenkezője Alice személyének. Ketten együtt alkotják meg az egészet, ami miatt működik az egész. 

Roger az elején szimpatikus volt. Aztán, ahogy telt az idő a történetben úgy lett egyre ellenszenvesebb. Richardot sajnáltam és gyűlöltem egyszerre, de akkoriban normális volt az ő összes tette. Persze jobb szeretem, ha lelkileg senki sem sérül, de még nem olvastam olyan könyvet, ahol nincs jelen a szerelem, mint nyomorúság. Senki sem lesz depressziós a szerelem miatt... ilyen csak a mesékben létezhet meg a gyerekkönyvekben.

 

 

Olvass tovább!

V. E. Schwab - Addie LaRue láthatatlan élete (spoilert tartalmaz)

Kedves Naplóm!

Sajnos befejeztem Addie LaRue láthatatlan életét. 

Annyira bosszant, hogy vége lett. Szeretném még olvasni a történetüket. 

Szerelmes vagyok Luc karakterébe. 

Amikor a karaktereket leírja és jellemzi a történet folyamán, egyszerűen nem tudok betelni velük. Egyszerre vagyok szerelmes Luc-be, Henry-be és még Addie-be is... Nem vagyok az a típus, akinek csak a negatív karakterek jönnek be, általában én a jófiúkra bukom. De basszus... Annyira megfoghatatlan és mégis emberi Luc karaktere, hogy végig neki szurkoltam. (Ha még egyszer leírom, hogy karaktere, akkor mindenkinek innia kell egy kupica pálinkát.)

Szerettem Addievel minden korban egy kicsit jobban megismerkedni. Kedveltem a leleményességét és azt, hogy életben akar maradni és nem adja meg magát. Persze sejtettem, hogy valószínűleg hallhatatlan lesz, így az életben maradást inkább úgy értem, hogy az élni akarása volt igazán érzékelhető.

A szerelem utáni vágyakozás, az, hogy valaki végre észrevegye... 

Annyira ma korabeli az egész történet, hiszen, ha belegondolunk mire vágyunk mindannyian jelenleg? Hogy ha valakivel együtt vagyunk, akkor az csak "ránk" figyeljen. Legyen jelen és töltsünk tartalmas időt együtt. Ahogy Addie is azt szerette volna, ha van valaki, aki csak őt szereti, érti, figyeli, akarja folyamatosan. Nem csak úgy egy estére, bár a történet szempontjából ez nem azért egykalandos este mert korhűek vagyunk. Átkokat meg mindenféle rossz rontásokat rengeteget lehetett már olvasni más könyvekben. Ne találjon rá az igaz szerelemre soha, legyen élete végéig csúnya, ne tudjon hazudni ... végeláthatatlan sokat ismerünk már, de ez igazán trükkös volt. 

"- Esélyt akarok kapni arra, hogy éljek. Szabad akarok lenni. Több időt akarok."

Ez voltaképpen lehetne az is, hogy csak önmagában halhatatlan. De szerintem a "Szabad akarok lenni" tényével került bele a csavar, hiszen szabad csak akkor lehetsz, ha senki se tudja, hogy ki vagy. Akkor tudod úgy élni az életed, ahogy Te szeretnéd. Nincs, aki beleszóljon, nincs, aki irányítsa rajtad kívül. Nincs, aki megkérdőjelezzen bármilyen döntésedben. Ez a teljes szabadság.

A címe alapján azt kaptam, amire számítottam. Persze én se gondoltam, hogy ilyen rafináltan lesz ez megoldva, azt hittem először, hogy csak egy szürke kisegér élete lesz, ami miatt láthatatlan és közben majd a tetőpontnál beérik valami eszméletlen, ami miatt más lesz. De az én felvetésemen is túlment ez a "láthatatlan" kifejtése.

A borítója szép, a könyv terjedelme tökéletes! Tetszik a borító kék-narancs párhuzama, hogy nincs túl sok szín benne, de mégis bőven elég, hogy felkeltse az érdeklődésemet. Minden szerepel rajta, amiről szól a könyv. Tízpontos!

A karakterekről egy picit bővebben...

- Addie: Számomra ez a fajta makacs nő megszemélyesítése tökéletesen beleillik a történetbe. Nagyon jól el lett találva, hogy mennyire legyen eltökélt, idegesítő és egy kissé reményvesztett, de az pont annyira volt csak érezhető, amennyire kellett. Nem arról szólt az egész, hogy mennyire szenved. Vagy ha mégis, akkor aludtunk rá egyet és elmúlt. A különleges ismertetőjegy és az, hogy beleszőtte az évszázadok munkáiba még így is, remek ötlet volt. Izgalmas karakter volt, sokszor nem teljesen kiszámítható reakcióval.

- Luc: Szerelmes voltam belé végig. Akkor is, amikor elborult teljesen és akkor is, amikor a legsebezhetőbb volt. Én végig neki szurkoltam... és nem Henrynek. Szörnyű vagyok! :D A gonosz, amit megformált igazából nem is annyira gonosz, ő csak végzi a dolgát. És mivel Addie-n is megesett a "szíve" ezért szerintem még ő volt a legjobban kitalált karakter. Egyszerre volt főgonosz és életünk szerelme. De a lányok úgyis a rosszfiúkhoz vonzódnak... és csak utána találnak rá a jófiúkra.

- Henry: Az elején olyan semmilyen volt. Aztán kis kedves, egyre inkább "hős szerelmes" típus. Néha még sok is, amikor már a vége felé jártunk a történetnek. Akkor kezdett igazán érdekes és izgalmasabb lenni, amikor kiderült, hogy neki is van egy alkuja. A titok, ami miatt nem felejti el Addie-t. Mivel Addie képzeletbeli álom pasi mintáján Luc karaktere formálódott meg, sokban azért a leírás alapján nem különbözik Henry sem. Én mégis két teljesen más arcot társítok hozzájuk. 

Összegzés:

♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥

A borítója szép és kellemes a szemnek. A könyv terjedelme pont jó, nem is túl hosszú, de nem érzed, hogy kimaradt volna valami belőle. Tetszik, hogy nagyon mai az egész hangvétele, de mégis visszaadja az akkori életet (gondolok itt a régebben játszódó történet eseményekre).

A karakterek remekül meg lettek kreaálva, az általános szerelmi cívódás és káosz is jelen van az egész könyv során, szinte együtt dobban a szíved a karakter szívével ha egy-egy fejezetre gondolok vissza. Mind jó és rossz értelemben is. Volt, amikor kirázott a hideg... Ajánlom azoknak, akik szeretnek elrugaszkodni a földtől mégis szeretik közel tudni a talajt magukhoz. 

Pont annyi "varázslat" van benne, amitől izgalmasabbá válik, mint egy szimpla szerelmi történet.

Aki szereti a rossz, gonosz, negatív karaktereket és képes beléjük szeretni addig, amíg olvassa a könyvet, na ők imádni fogják. Szívesen elolvasnám, hogy mi lett végül a továbbiakban Addie és Luc életével... milyen szinten vívják a csatájukat egymással, hányadán állnak és mennyi idő múltán nyeri meg a játszmát valamelyikük. 

Olvass tovább!