Kedves Naplóm!
Ismételten befejeztem egy könyvet. Az Éjszakai Cirkusz számomra ismét adott egy kis könnyed, mégis izgalmas olvasmányt. Bár sokan úgy vélekedtek róla, hogy nem olvasmányos és száraz, nekem elnyerte a tetszésem, sőt! :)
Nagyon szerettem a világot, ami meg lett teremtve a cirkusz által, én is egy kicsit reveur-nek éreztem magam, annyira érdekelt az egész történet. Tetszett a kettősség, hogy ennyire ellentétbe voltak állítva (ami miatt végül pont annyira illettek egymáshoz...) A karakterek nagyon jól le voltak írva, bár megmondom, hogy pinteresten néztem pár fan által készített rajzot, meg ilyesmi... szóval extrán magába szippantottak.
Mindig is nagyon szerettem a cirkuszt, mint kultuszt. Nem azért, mert az állatok fú de ügyesek lettek volna, mert persze azok, megtanulták... bár ebbe a kérdéskörbe most nem kéne belemenni, hogy szegények be vannak zárva, nincs szabad életük-akaratuk. Biztos vannak olyan helyek, ahol ez teljesen true story, de szerintem az esetek legnagyobb részében egy cirkuszi idomár úgy bánik az állataival, mint a saját gyerekeivel. De mivel sem én sem ismerősök között nincs olyan, aki ezt cáfolni vagy alátámasztani tudná, így nem foglalok álláspontot ezzel kapcsolatban.
De gyerekkoromban a mamámmal sokat mentünk nyáron cirkuszba így nekem ez megmaradt teljesen jó emléknek és én is szájtátva néztem ki a fejemből egy-egy akrobata mutatvány láttán és elképzeltem, hogy én is lehetnék akár egy közülük. Nyilván nem lettem, de mai napig elvarázsolnak, így a könyvet is nagyon vártam, hogy elvarázsoljon. Ez a pici kis mágia pedig igazán fantasztikus ötlet lett. Szeretem, ha egy picit van csak elrugaszkodva a valóságtól a történet, ez pont annyira volt mágikus, amennyire kellett.
Azt kaptam, amire számítottam?
Igen, 100%-ig igen!
A történetbe az, hogy amennyire ellenálltak egymásnak, annyira habarodtak végül a másikba nagyon szépen fel volt építve. A katarzis pillanatban én is alig vettem levegőt. Kétszer is elért ez az állapot, amíg a végére értem. Egyszerűen zseniális volt.
A karakterekről egy picit bővebben...- Marcó: A mozgatórúd az egész történetben szerintem ő volt. Persze két főszereplős volt a könyv, de én inkább éreztem Marcó könyvének, mint Celia-nak. Kidolgozott, finoman felvezetett de mégis rejtett karakter volt, akinek mindent sunyiban kellett megoldania, hogy ne derüljön ki, hogy ő áll mögötte. Nem volt középpontban, nem kellett neki, hogy mindenki dicsérje-ünnepelje (még ha vágyott is rá titkon), pont ettől lett annyira emberi és szerethető. Az elején én sem hittem el, hogy tetszeni fog a leírás alapján, mert féltem, hogy kevés lesz hozzá a történet, hiszen ő nem volt úgy a cirkusz tagja, mint Celia. Szépen kiteljesedett, ahogy közeledett a könyv vége.
- Celia: Nagyon szerethető karakter. Van egyénisége, van véleménye és van akarata. Egyszerre volt szép és okos, ami minden férfi gyengéje, szóval elkerülhetetlen volt, hogy belé szeressenek. Tetszett, hogy a megfelelési vágya nem nőtt túl azon, hogy mindig mindenkinek rá kelljen figyelni. Nem egy elkényeztetett kislány lett belőle, miután mindent is eltanult. A szerénység erénység. A végén, hogy ő oldotta meg a viadal problémáját, szintén szépen volt felépítve, de leírva már egy kissé "összecsapottnak" hatott. Az apa-lánya viszonyt is az évek formálták és remekül körül volt írva, hogy miképp állnak egymáshoz. Bár egy kissé erősnek éreztem, amikor leringyózta a saját lányát... de tudjuk, hogy létezik ez is a való életben.
- Bailey: Na ő számomra nagyon nagy kérdőjel volt sokáig. Még egészen a végén is, amikor már pedzegették, hogy ő valamilyen úton-módon bekerül a cirkuszba. Nyilván nem volt felesleges karakter, mert szükség volt rá, de ilyen alapon az ikrek is átvehették volna a cirkusz, nem kellett volna még egy személy hozzá. De lehet csak én nem értettem még meg Bailey karakterének lényegét. Egyébiránt egy lelkes, kedves, mindent vagy semmit karakter, aki általában sikeresen zárja a próbáit és ő lesz a hős. Nem különösebben különleges, mint a többiek, de nem lehet mindenki szuper tehetséges.
- Pixi & Dixi: Imádtam őket, ahogy felnőttek és lett belőlük egy még durvább páros, mint Marcó & Celia lett. Testvérek, de annyira jól megformálták őket, hogy ki más is lehetne a továbbiakban a cirkusz fő-fő-fő pillérei, ha nem ők?
- A.H.: Ugyan keveset szerepelt, de valahogy nagyon átjött, hogy ő igazából nem annyira párviadal-őrült, mint (mint kiderült) a tanítványa, aki Celia apja volt. Durva belegondolni, hogy ő jóformán akkor az első mágus? Legalábbis a történet szerint ő volt az első, aki végül kitanított mást/másokat. Ősmágus. :) De kellett bele, nem úgy volt színfolt a történetben, mint mondjuk az ikrek, de tartópillére volt. Távolságtartó, mégis emberi.
- Cukiko: Ő egy jó kis meglepetés volt. Nem számítottam volna rá semmilyen formában, hogy köze lenne ehhez az egész történetnek, azon túl, hogy a cirkuszban dolgozik... De a végére megformált lénye nem tetszett. Ez a nem törődöm, esik ahogy puffan... persze bele kellett avatkozzon valahogy mindenbe, de ha jobban le lett volna írva, hogy neki milyen háttér szerepe volt végülis, az tetszett volna. Ha nincs is kimondva, hogy Ő az, aki még mozgat bizonyos szálakat (lásd: Isobellnek, amit tanított stb.) akkor jobban megértettem volna az ő szerepét.
Összegzés:
♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥ ♥
Mindenkinek ajánlom, akit vonz alapjáraton is ez a kultusz, mármint a cirkusz. A történet kedves, nincs benne semmi gonosz-erőszakos, egy kis versengésre buzdítás/nevelés akad, de inkább szívmelengető, mint unalmas. Olvasmányos volt számomra, jó karakterekkel és történet felépítéssel. Ha van egy kis igény a mágikus dolgokra, akkor helyben vagyunk. Bár inkább jobb illik rá az illúzió, mint mágikus. Inkább a képzelőerőnket kell elővenni egy-egy fejezetnél. Mert nyilván a mágikus történet ábrázolását, amennyi van benne, azt könnyű leírni is meg elképzelni is. De amilyen plusz világot teremtenek és úgy, hogy közben ez mind-mind önmagában valóságos is lehetne, csak, ahogy vegyítve van, úgy kell tudni elképzelni. :)
