Kedves Naplóm!
Már rég befejeztem ezt a könyvet, de annyira nem volt időm írni róla, hogy el is felejtettem, hogy nem írtam még róla. Most befogom pótolni!
Noha már mindenki olvasta rajtam kívül, nor tudni kell, hogy gyerkőc és munka mellett még nem sikerült felfedezzem az időnyerést és olvassak a meglévő szabad perceimben. Elég ritkán akad ilyen pár perc, de amikor van, akkor igyekszem a gyorsolvasók táborát erősíteni.
Te voltál minden, amiről sosem tudtam, hogy akarom. Te voltál maga a káosz. Az elszántság. Te voltál a legtitokzatosabb talány, akivel valaha találkoztam.
Ebben a kötetben az én ízlésemhez mérten is kicsit több volt az erotikus tartalom, mint szerettem volna, úgyhogy a leíró jeleneteket átogrottam és csak az értelmesebb párbeszédeket vettem olyankor alapul. Leszámítva a tényt, hogy annyi benne a lökés és kéjes nyögés, hogy az én ízlésemnek sok, amúgy tetszett a könyv. Jó körítést kaptunk arról, hogy végső soron kiféle-miféle az Alkusz, a családi hátterének története kifejezetten jó szál volt, hogy bekerült. Na meg, hogy felgöngyölítsék az ügyet! Jó kis kavarodás kerekedett a végére, olyan fordulatokkal, aminek egy részére nem számítottam, de volt olyan, amit borítékoltam, hogy meg fog történni.
Ez most egy rövidebb, nem túl spoileres összegzés szeretne lenni, mert most sincs kifejezetten sok időm.
Callie szirén mivolta most nem sok szerepet kapott, bár volt, hogy megkellett villantani a Másvilágban, de ott se volt kifejezetten a hasznára. Des dühkitörései persze (mondhatni) érthetőek voltak, de néha már túlzónak éreztem ezt a féltem-szeretem-mindenkit megölök érte módit, de csak azért, mert a korábbi kötetben ennyire (jó, azért féltette meg minden) nem volt hogy is mondjam... idegesítően féltő.
Tetszett, hogy Callie megbarátkozott az új külselyével és elfogadta magát, megszerette azt, amivé lett, ez egy kicsit átvitt értelembe átruházható az életbe is, hogy bármi történik velünk, nos szeretni kell magunkat, még ha az elején nehéz is elfogadni. Az idő segít. Temper megjelenése meglepett, de bevallom hiányzott, hogy nincs a sztoriban, utána sem volt baromi sokszor jelen, de kellett bele. Elképzelni nem tudnék egy olyan barátságot, ahol elvileg testvéri szinten szeretik egymást és tűzbe mennének, aztán eltelik egy kötet anélkül, hogy megjelenne. Ez így volt rendben!
Egyébként meg tetszenek a hisztis királynők, mindig olyan jó nagyot esnek arcra, hogy az már zseniális. Mara is mennyire tenyérbemászó, álszent volt, mindig kell valaki, akit utálni lehet. Az előző kötetben azt hiszem nem utáltam senkit ennyire. Jó az utálat talán erős, inkább csak jól lett megírva a semleges karakter, meg bár lássuk be, hogy oké, megismertük a Flórakirálynőt, de amúgy nem vágott hanyatt engem a karakter maga. Persze, utáltam, hogy ilyen felpofozandó egy nő volt, de közben meg annyira nem számított. Mindig adott valami okot arra, hogy "meg akarjam cibálni", ahogy Callie is a kötetben.
♥ ♥ ♥ ♥ ♥ / ♥ ♥ ♥ ♥
Alapjáraton egy jó folytatást kaptunk, akinek pedig tetszett az első kötet, akkor ezt is szeretni fogja. Több olyan dolog kiderült, amitől értelmet nyert a történet és tetszett, hogy jobban megismertük a királyságok egy részét, az udvarait (?) a Éjkirályságnak, na meg magát Des előéletét. A 4 csillagot is csak azért kapja, mert nekem too much volt benne a ki-be járkálás Callie vaginájában. Csak, hogy szépen fogalmazzak.
