Abby Jimenez - Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni

Kedves Naplóm!

Már régebben befejeztem Abba Jimenez - Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne merj szeretni című könyvét és valamikor a 3/4-nél jártam, amikor szembesültem a ténnyel, hogy ez egy 3. kötet - igaz nem függnek össze, vagy legalábbis azt hiszem, hogy nincs összefüggés közöttük, de akkor is. Mivel nagyon sokan dicsérték meg az írónőtől az Átkozottul szeretlek című regényét, én pedig találkoztam ezzel a kötettel a Lidl polcain, gondoltam, hogy ha egyik jó, talán a másik is. Nem gondoltam a legjobban vagy épp a legrosszabbkor talált meg a könyv, de azért végig szenvedtem. Én, aki ha kicsit is unja a könyvet, akkor berakja a DNF temetőbe.

Persze hazudnék, ha nem úgy indultam volna neki, hogy juj de jó kis szerelmes sztori lesz, most erre van szükségem és amúgy is a témájából kiindulva is izgalmas lesz. Egy ideig az is volt, de szerintem a könyv felénél kezdett idegesíteni az egyik főkarakter majd azután a másik ... szóval igen, jöjjön egy nem túl spoiler mentes ajánló a részemről.

SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER!

Már önmagában a cím is baromi hosszú és nem sikerült megjegyezzem. De pont emiatt is olyannak éreztem, hogy juj, valamit tuti tartogat ez a könyv, hogy nem lett valami frappáns-rövid címe és inkább ezt kapta.

Mondjuk jók voltak a párbeszédek, vicces volt a lány és emiatt nagyon szerettem, de aztán már sok volt a "megfogok halni"-ból.

– Én nem hiszek abban, hogy léteznek lelki társak – csattant fel Adrian.
A homlokomat ráncoltam.
– Hát, az én apám meg a lejárati szavatosságban nem hisz, de attól az még létezik.

Adott egy női főszereplő, akinek sanyarú gyerekkora volt, meghalt az édesanyja, a nővére és a másik tehója pedig drogfüggő. Meg persze van még más is a családban, de ők a legkisebb probléma talán. Az apja kényszeres gyűjtögető és amúgy is neki is megvan a maga baja. A drogos tesónak kisbabája születik majd egy szép délutánon otthagyja a nővérénél, hogy vigyázzon rá ... kb amíg fel nem nő. Nem kell neki, meg amúgy is, jó helyen lesz, családban marad. Igen ám de főhősnőnk egy ritka genetikai betegségben szenved, amire nincs a világon gyógymód és emiatt nem fog tudni a kislány nevelőanyja lenni.

Aztán képbe kerül a férfi főszereplőnk (Isten Hasizma - khm, ja ez megmaradt, de, hogy mi volt a neve, nem tudom.) Szóval ők szomszédok és nyilván minden nő (és valószínűleg férfi) bele van zúgva emberünkbe a lépcsőházon belül. Ők így egy atrocitás keretein belül, miszerint a gyerek sokáig és hangosan sír ... összeismerkednek és barátokká válnak, aminek következtében nem fogjátok elhinni, de:

• egyikük sem látja, hogy a másik a történet haladtával de ODA ÉS VISSZA lesz a másikért.
• gondolatban már mindketten lefeküdtek egymással, de a barátság kárára menne, ha felhoznák akár csak beszédtémának.
• nagy küzdelmek és érzelmi hovatovábbok végén aztán egymásra találnak. 

Nem gondoltátok volna, nem igaz? Bevallom, nem voltam jó olvasó, mert a könyv felétől, mikor már rajtuk kívül mindenki is mondta/látta, hogy mi a szitu, én ebbe beleuntam és elkezdtem átlapozni és csak bele-bele olvastam, mert érdekelt a vége, hogy most akkor a csaj megfog halni vagy sem?! Szóval nem tudom mikor volt történetileg az áttörés, hogy végre valahára egymásra leltek, egyszer csak már azt olvastam, hogy megy a füllesztő és világon a legjobb keksz jelenet. De nem lapoztam vissza, hogy mi vezetett végre odáig, csak nyugtáztam, hogy végre megtörtént. 

Olyan megnyugtató hatással bírt az érintése, mint egy gyengéd suttogás az üvöltő léleknek.

Nyilván az ügyvédúr a munkájára nem tud koncentrálni, annyira szerelmes. A csoda utazó blogger csaj meg csak arról beszél, hogy nincs sok hátra, élvezzék ki stb. De valahogy emberünknek nem esik le, hogy bár erről beszél / nem beszél élete szerelme folyamatosan ... egyszer csak leesik neki, hogy ja, hogy azért akarja a kislány örnkbeadni és nem ő fogja örökbefogadni. Na itt elindul akkor a harc, hogy járjon kezelésekre, amik vagy segítenek de leginkább nem. A csaj nem akar, a srác nem akarja, hogy hamar meghaljon, amennyire lehet ki akarja húzni vele, mert hát nem így tervezte... de végül szakítanak, mert ez az egész igen-nem vívódás az agyukra megy. Ami egyébként jogos, hogy a csaj nem akarja kórházban lehúzni a hátralevő életét és inkább fogja meg a sörömet játszik. Én is utaznék. Ahogy azt is megértem, hogy a másik fél szeretné, hogy mégis mindent megtegyenek azért, hogy több idejük legyen. 

Mivel már alapból lespoilereztem sok mindent, így csak jelzem, hogy a végére megjön a pali esze. Ő fogja örökbefogadni a kislányt, hiszen pelenkázta, etette, nyugtatta egész évben szóval szinte az apja, de tényleg. Majd utána ered Vanessának (eszembe jutott a csaj neve, haha) és végül újra robban a szerelem, mindenki szuper boldog és kiderül, hogy NEM FOG MEGHALNI, mert nem is hordozza azt a betegséget csak kb idegbecsípődése volt és azért volt gyenge a keze, amit a betegségre fogott minden vizsgálat nélkül. Úgyhogy aki elakarta olvasni és most ide a végére ért, megspóroltam neki pár oldalt. 

Amúgy cuki is lehetne, csak túl volt húzva a "nem hiszem hogy bejövök neki" rész, aztán a "de nem halhatsz meg még - de meg fogok" rész és emiatt lapoztam át. Egyébként lehet, hogy az Átkozottul szeretlek jobb. Majd egyszer talán elolvasom.

Olvass tovább!

Jeneva Rose - Eltemetett igazság

Kedves Naplóm!

Befejeztem Jeneva Rose - Eltemetett igazság című krimi/thriller regényét és azt kell mondanom, hogy jól szórakoztam. Rendesen izgultam, hogy mi/ki fog ebből kijönni! Igaz, az én korosztályom Agatha Christie regényeken nőtt fel így volt egy sejtésem a könyv azon részétől, hogy apa nem akarja elárulni, hogy mi történt... hogy valaki olyan lesz, akire tippeltem is, de spoiler mentesen egyelőre ennyi előzetesen!

Köszönöm a Librinek ezt a recenziós csoda példányt, hogy az első különleges kiadásukkal megtiszteltek.

A halál emlékeztet bennünket arra, hogy az élet véges, és egy nap a mi időnk is eljön. Ilyenkor megállunk egy pillanatra, és tudomásul vesszük a mulandóság tényét, megadjuk neki a kellő tiszteletet, hogy aztán újra szétreppenjünk a világban, mint egy haldokló pitypang magvai.

Azt hiszem ennek a műfajnak is helyet kell szorítanom a szívembe és ha eddig néhanap, most inkább többször, de forgatnom kellene ezen regényeket. Tényleg, kifejezetten felüdülés volt olvasni a sok romkom meg fantasy után. 

Történetünk egy igen kevés lélekszámot számláló városkában játszódik. Szerepel benne három testvér és négy szemszög. Beth, Nicole és Michael szemszögéből olvashatunk a történésekről illetve az akkor már elhunyt édesanyjuk régmúlt visszaemlékezését, mint 4. váltást, akinek ugyan ritkábban fordul elő a "saját része", de annál nagyobbat üt a történet szempontjából.

Amikor Laurát elviszi a rák, a három testvér újra találkozik. Nem jó szájízzel vannak egymás iránt, hiszen a legidősebb Beth szerint őt illet "minden", hiszen ő volt az anyjukkal haláláig és gondozta, míg a másik kettő felé se nézett és mert Nicole egy drogfüggő, Michael pedig ugyan úgy elhagyta őket (és Kaliforniába költözött), mint hét évvel korábban az apjuk. 

Míg mindannyian küzdenek a gyásszal, a maguk módján, úgy halad a történet afelé, hogy megtaláljanak egy kazettát, aminek nem is kellett volna rögzítésre kerülnie. Az apjuk, az anyjuk és egy kislány holtteste.

Igaz, ha krimiken nő fel az ember, mert "anya polcáról" csak azt tudta gyerekként elcsenni, akkor aránylag hamar lesznek érzései azzal kapcsolatban, hogy ki volt a gyilkos. Ahogy nekem is volt megérzésem, hogy ki nem lehetett, illetve még a történet befejezése előtt az is megfogalmazódott bennem, akiről végül kiderült, hogy ő az... hogy Ő Az!

Ahogy pakolják össze a holmikat, takarítják ki a régi emlékeket a pókhálós egykori otthonukból, úgy lesz a történet is egyre komolyabb, hiszen mindenki a saját démonjaival küzd közben és szeretnének rájönni, hogy vajon mi történhetett sok-sok évvel korábban, amiről a felvétel is tanúskodik. Mert a világ nem fekete vagy fehér.

SPOILER KÖVETKEZIK! SPOILER KÖVETKEZIK! SPOILER KÖVETKEZIK!

Ugyan melyik gyerek hinné el, hogy az apja képes megölni a szembeszomszéd lányát majd minden gond nélkül élni tovább az életét? 

Szerintem én se törődnék bele a ténybe, ha valaki ezzel állna elő, még ha valamilyen "bizonyítékom" van is arra, hogy megtörténhetett. Én hinnék az apukámnak, hogy nem ő tette.

Laura a feleség is bízott, hitt a férjének, de az életük akkor is kisiklott az addigi boldog, családi-szeretetteljes idillből. 

Ahogy telt az idő, úgy lett a napnál is világosabb, hogy a három testvér a legszívesebben egymást ölné meg, mert mindenki fújt valamiért a másikra. Bethről tudjuk, hogy főleg a féltékenység, hogy a legkisebbnek mindene megvolt mindig és belőle lett is valaki. Nicole nyilván azért mindenki másra, mert lecsúszott és emiatt utálta magát, azt hogy gyenge, de azért a többieket, hogy nem segítettek rajta... vagy legalábbis, hogy nem hittek benne, hogy képes lehet letenni. Ami az ő esetében már tényleg valid dolog, viszont a sztori végére neki is legalább Happy End lesz!

Aztán ott van Michael, a legkisebb és legsikeresebb, akiről végül kiderül, hogy egy agresszív és valóban a gyilkos. Aki nem csak egy de több emberrel is végzett hirtelen felindulásból. Ahogy ezt akkor is tette gyerekként és azért jött vissza, hogy ez a titok örökre eltemetve maradjon. De a hajthatatlan Nicole és Beth, akik mindketten más ürügyből, de meg akarták tudni az igazságot, nos nem biztos, hogy erre számítottak. Az anyjuk a haláláig nem mondta el senkinek ezt a rémes titkot, de egy levélben több bizonyítékkal egyetemben megírta, amit persze csak az utolsóutáni pillanatban és azt is relatív véletlen tudtak meg. De minden jó, ha jó a vége elven a gyilkos elnyerte méltó büntetését és nem csak szimplán "meghalt", az olyan snassz lett volna a lányok élete pedig végre jó mederbe sodródott.

Tetszett az írónő írásmódja, a párbeszédek is nagyon életszagúak voltak. Szerintem fogok még tőle olvasni, talán a könyvhéten ki is választom tőle a következőt.

Olvass tovább!