Kedves Naplóm!

Befejeztem Kate Robb - Szerelem a végzetem című könyvét, amit nem gondoltam, hogy ennyire szeretni fogok, de nagyon tetszett! Picit hasonlított Ashley Poston - Hét év távolság című könyvére, de közben azért megvolt az "új" érzésem. Sajnálom, nem ment spoiler mentesen. :)

– Azt akarod, hogy menjek le a pincédbe, ahol senki sem hallja a sikolyaimat?

A francba. A fejemben sokkal kevésbbé hangzott hátborzongatóan. Nem megy túl jól.

Tulajdonképpen mind a két könyvben egy-egy fiatal lány a főszereplő (értsd a fiatalt ilyen 20 évei végén harmincas elején) akiknek az életük a karrier, nem vágynak családra, jól megvannak a maguk világában. Mindkettejüknek van egy futa nagynénje. Ez eddig siker recept. 

Gemma, történetünk hősnője egy csúnya szakítás után úgy dönt, hogy mi baja lehet Livi néni tippjétől, ha elvégeznek egy tisztító szerelmi rituálét. Nagyon úgysem hisz ebben egyikük sem, de részegen amúgy is jó mókának ígérkezik. Majd itt jön képbe a történet másik főszereplője egy szuper szexi pasi szerepében, Daxon (fú, első olvasatra író fura volt ezt a nevet olvasgassam). Dax Gemma legeslegjobb öribarija és nyilván titkon fülig bele van zúgva a csajba, aki persze ezt nem látja, de a sztoriban befejezik egymás gondolatát és olyan telepátia működik közöttük, hogy arra a való életben is minden tökéletes pár vágyik.

Dax belecsöppen ebbe a fura rituáléba és egy csók is elcsattan a két szereplő között, aminek következtében a másnap teljesen a feje tetejére áll Gemma életében. Ez volt az a rész, ami még hasonlított a Hét év távolságbanra, mert ott a lakás utazik az időben itt pedig !!SPOILER!! Gemma válik a multiverzum áldozatává mert egy olyan életében ébred, ahol az exével sose találkozott és jött össze, ezáltal a legjobb barátját sem ismeri. Na ez lesz a legfájóbb pontja akkor éppen, hiszen a családja ugyan olyan, az élete is nyomokban ugyan olyan - azon kívül, hogy nem egy lelketlen multinál dolgozik, hanem megvalósította önmagát és az álmát.

Innentől pedig a történet lényege az lesz, hogy Dax újra a barátja legyen és egy hónap múlva visszatérjen a régi életébe, mert újra elvégzi ezt a varázslatot, hogy vissza kaphassa őt. S végül így lesznek barátokból szerelmesek v é g r e valahára. Mert Gemma ráébred, hogy igazából szereti. Ebben az életükbe pedig annyira egymásra találnak, hogy bizony össze is jönnek és végeláthatatlan spicy jelenet közben kiderülnek a különbségek. 

A valós életében Daxnak is jól menő vállalkozása van, szuper kecóval, mindennel, amit csak akarhat. Itt viszont nem megy olyan jól a szekér, nincs elég pénz az üzletre, a kecóra meg végképp és amikor kigyullad a Kicks, akkor elszegődik az uncsitesójához adótanácsadónak?! és a pincéjébe költözik. Tiszta depis lettem, ahogy ezt olvastam, mert vállalkozóként tudom, ha nem megy a szekér nagyon rossz és kényszerítened kell magad, hogy valami olyat csinálj, amiből pénz jön és így nincs elég időd az álmaidra. Nagyon szar dolog. - Talán ezért is lépi meg Gemma azt, hogy bár nagyon jó ebben a világban Dax szerelmének lenni és tudni, hogy oda van érte és mindent megtenne, de ha nem megy vissza a jó idővonalra, akkor örökké ebbe a begyepesedett melóban marad, boldogtalan lesz és talán el is veszíti őt és önmagát. Így hosszú tépelődés árán, de Gemma megismétli a rituálét és bármennyire is szereti, de azt nem akarná, hogy ilyen életet kelljen élnie. 

Szerencsénkre ebben az életben is rájönnek, hogy szeretik egymást és nyilván egymáséi lesznek. Gemma pedig rájön, hogy ebben a világban kell az álmait kergesse, hiszen a másikban megtapasztalta, hogy igen ez működhet. 

Pont ezért szerettem a történetet, mert kicsit magaménak éreztem Gemma életét. Én is voltam magas beosztásban multinál és dolgoztam látástól mikulásig... de ha élheted az álmod, akkor ne add alább! :)

– Nem lesz semmi bajom. Csak egy dolgot tehetsz, és azt elég jól csinálod.
– Ó, igen? – Az arcommal még mindig hozzábújok, mert nem tudom, mit tennék, ha most találkozna a tekintetünk.
– Igen. Hogy itt vagy velem. Ez minden, amire szükségem van.

A spicy jelenetek miatt inkább 15-16 éves kortól ajánlanám olvasni, de tudjuk, hogy ma már 12 évesek is olvasnak dark romance könyveket, szóval... feel free, ha el akarod olvasni. :)

Olvass tovább!

Victoria Schwab - Egy kegyetlen dal (Verity szörnyei I.)

Kedves Naplóm!

Befejeztem az idei második @girlz.in.chapters olvasmányt, ami Victoria Schwab: Egy kegyetlen dal - Verity szörnyei I. része volt. Szerintem tudjátok, hogy az írónő írta az egyik kedvenc könyvemet is, az Addie LaRue láthatatlan életét, így nem volt kérdés, ha Schwab könyv kerül a kezembe, akkor nagyon valószínű, hogy tetszeni fog. Nos, ez nem spoiler: imádtam!

Ha valaki megkérdezné, hogy miképp írnám le egy mondatban a könyvet, valószínűleg azt mondanám neki, hogy lehetetlen csak egy mondatban összefoglalni. Viszont megpróbálnám és az így hangzana: Slowburn Rómeó & Júlia, ahol a szörnyek a méreg. Aztán persze ezt elmagyaráznám, hogy annyira mégsem fekete vagy fehér a történet és nem pontosan illik rá, hiszen nincs is benne szerelmi szál. Vagy mégis? Én éreztem a két főszereplő között, hogy valami történik... ;) 

Körülötte száz hang fecsegett, átbeszéltek egymás felett, alatt, mellett; úgy rétegződött, mint a zene, de a kadencia helytelen volt, inkább jazz, mint klasszikus, és amikor az agya megpróbálta felbontani, nem futamokat kapott, hanem szótagokat, nevetést és értelmetlen zajokat.

Tehát akkor fejtsük is ki, először spoiler mentesen!

A történet napjainkban játszódó fantasy (másnéven: urban fantasy), ami számomra komfort zsáner, így kifejezetten örültem, hogy ezt húztam ki a januári találkozó alkalmával. Verity városa két nagyobb részre oszlik, amit a Vonal választ el és tart fenn, hogy egyik oldalról se szökjön-menjen át az, akinek nincs ott keresnivalója. Két nagy család figyel a rendre: Harker oldala, ahol a medál birtokában biztonságban élhetnek az emberek a szörnyekkel, hiszen Callum Harker biztos kézben tartja a szörnyeket, így itt minden "szép & jó". A másik oldalon pedig Flynn veszi kézbe az irányítást, hogy megvédje az embereket a szörnyektől/szörnyeiktől. Sötétedés után nem ajánlott kint tartózkodni viszont egyik oldalon sem.

Hiszen a szörnyek teremnek, létrejönnek - egyszer csak lesznek, ha valaki elkövet egy igen rossz lépést. Például, ha megöl valakit. Így jönnek létre, gonoszságból és kegyetlenségből. Egy Corsai, aki árnyékként van definiálva igazából felzabálja az embert. A Malchai már sokkal kifinomultabb és számítóbb. Képesek logikusan gondolkodni, tervezni és nem csak azon jár az agyuk, hogy felzabáljanak. Főleg, hogy ők vérrel táplálkoznak. Ez a két szörny él Harker oldalán és erőfitogtatás címen egy malchai az ölebe. Ezek a lények nem bírják elviselni a tiszta vasat/ezüstöt, megbénítja, égeti őket így ezzel sakkban lehet őket tartani. Ezért is a Harker védelem jegyében ilyen medálok jelzik a védetteket, akik megvásárolták Harkertől a biztonságot.

Ami pedig a harmadik szörny típust illeti. A Sunaik sokkal inkább tudnak elvegyülni és emberinek tűnni. A legnagyobb katasztrófákból születnek és az a feladatuk, hogy megtisztítsák a világot. Összesen hárman vannak és Flynn oldalán harcolnak a "gonosz" ellen. Csupán az a kérdés, hogy mi számít gonosznak a szörnyeken kívül. A sunaik lelkekkel táplálkoznak. Ha meghallják a zenéjüket, katatón állapotba kerülnek az emberek és bevallják minden bűnüket mielőtt a lelkük örökre távozna. 

És innentől jön képbe Kate & August története. Harker & Flynn, mintha csak Rómeó & Júlia lenne.

Kate bizonyítani akarja, hogy ő ízig-vérig Harker lánya és bármit megtesz, hogy az apja végre elismerje ezt, ne csak a "vér kötelezze" a nevéhez, így az egykor kedves, mindig mosolygó lány egy szívtelen, badass girl személyiséget ölt magára és annyira jól megy neki, hogy már észre sem veszi, hogy nem önmaga. De meg kellett tanulja megvédeni magát, hiszen szörnyek járnak mindenhol. Hiába Harker, vagy pont azért, mert Harker de rá mindenki felfigyel mindenütt. Így mikor visszakerül Veritybe és az iskolába, ott is megmutatja, hogy ő kicsoda, mindenki félje csak! August pedig megkapja az első feladatát, amit Sunaiként kaphat és az ő pillangó lelkéhez idomodik is, hiszen ki hallott már arról, hogy egy szörny, nem akar szörny lenni és akár táplálkozni... 

Így esik, hogy August bekerül a gimiben és bár nem törekszik rá, de összebarátkozik Kate-el, akivel a történet folyamán cinkostársak lesznek, majd barátok. Ellenségekből szövetségesek.

Corsai, Corsai, karmos árnyék,
sok-sok foggal élve rág szét.
Malchai, Malchai, eszes gonosz,
véred issza és mosolyog.
Sunai, Sunai, szén a szeme,
lelkeket lop az éneke.
Szörnyek jönnek, szörnyek járnak,
és mindenkit felzabálnak!

Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! 

Na innentől pedig képtelen vagyok úgy beszélni a könyvről, hogy ne legyen benne semmilyen szintű spoiler. Kérlek nézzétek el nekem, de számomra eddig ez a top olvasmány idén. Bár tudom, még csak 4 könyvet olvastam el, szóval nem volt nehéz ezt kiválasztani erre a szuper posztra. 

Ha valaki tovább merészkedett, akkor azt jelenti, hogy más olvasta, szóval üdv a klubban! Főleg, ha te is annyira szeretted, mint amennyire én szerettem ezt a könyvet. Vagy jobban, mert létezhet, hiszen a Schwabtérítők még nálam is jobban tudnak ódákat zengeni bármelyik könyvről, amit az írónő kiadott a keze ügyéből. De lehet ennek a végére érve már engem is annak fogtok tartani.

Ez a könyv az urban-fantasy rajongók számára egy letehetetlen mű. A dark fantasy elemeket is ötvöző történet, juj még most is izgatott vagyok, ha visszagondolok rá, milyen jó volt elolvasni.

Ugorjuk is át a korábbi kis bevezetőt, hogy újfent le kelljen írnom és jöjjön a velősebb része. :)

Kate hidegségét az elején tényleg csak annak tudtam be, hogy ez ilyen családi ártalom, de ahogy elmesélték az ő történetét is, akkor így beleszakadt a lelkem is, hogy szegénynek milyen megpróbáltatásokon kellett átmennie és úgy alapjáraton is, hogy mekkora veszteség érte és így is képes volt "jó" ember maradni. Mert hát tudjuk, hogy a Sunaik azok csak a gonosz/rossz/bűnös emberekből tudják a lelket elfogyasztani és Kate egészen addig, amíg véletlen valakit le nem lőtt nem volt bűnös lélek. 

A kitartása egyenesen bámulatos, ennyi akaraterő és életben maradási rutint csak az ilyen szuperhero karakterek mutattak eddig - gondolok itt olyanokra akiknek biztos van valami rejtett képességük, ami még nem látott napvilágot vagy olyan lénynek születtek, ilyesmi. De annyira éreztem, hogy nem mű szagú. Megszúrték - vérzett... sokáig és voltak más tünetei is, szóval nagyon adta, hogy azt érezzem ez tényleg meg tud történni. Még akár a szörnyeket is bekajálnám, hogy tényleg létrejöhetnek.

August pedig azért volt ennyire keblemre-ölelhető, mert ő nem akart szörny lenni. Csóri nem tehetett róla, hogy lett. Foggal-körömmel ragaszkodott ahhoz, hogy ne kelljen annak lennie, de ez ellen úgyse lehet tenni csak együtt élni vele és alkalmazkodni. Nyilván butaság volt, hogy nem eszik. Ezt tudjuk, de kellett valami feszültség ami miatt jön majd az ok-okozat. Szóval ez a kettős nagyon jó párost alkotott, hiszen megmutatták a világnak, hogy amúgy a fekete az a fehér és fordítva. Ezt a barátságot (ami tuti valamilyen szinten szerelem lesz, annak kell lennie a második kötetben!!) nem szabad alábecsülni, mert bármennyire is sokáig nem bíztak egymásban mégis egymásra voltak utalva és mindent megtettek egymásért. Ez jól összekovácsolja őket. Pedig Kate megakarta ölni szegény Augustot vagy legalábbis az apja elé citálni. De nem tette, mert ő végtére is jóember és látja Augustban az "embert" nem pedig a szörnyet.

Ilsa is my spirit animal. Imádtam, ő a legbrutálisabb ha úgy vesszük, hiába állítják be Leót annak... Leó csak egy gyilokgépezet. De Ilsa a megtestesített halál-angyala. Szerettem nagyon, hogy emberi kötődéssel bírtak egymás iránt a testvérek, még ha gyakorlatilag csak azért neveztük őket annak, mert Sunaik. 

A csavar pedig, hogy Leó állt az egész mögött. Akartam is sejteni meg nem is. Azt hittem csak szimplán Sloan lázad mert szörny és elege van. Az már eszembe se jutott, hogy Leó segítette valamilyen szinten ezt a lázadást, de végtére is érthető volt a végére.

A második kötetben meg ezer tuti, hogy Sloan jön vissza, miután a végén tényleg azt írták, hogy a malchai életben maradt. Nyilván nem a noname lesz az, amelyik túlélte, hanem ez a pszichopata. Szóval készülök a háborúra, ami kitörni látszik. Ja és annak nagyon örültem, hogy Ilsa életben maradt, de így elképzelni se tudom, hogy neki hogyan tovább. Lehet megint ő lesz a bomba? Hm. Can't wait to read the next book. Szóval márciusban tuti elolvasom.

– Mi olyan vicces? – állt fel August. 
– Mit érez egy jóllakott Sunai? 
– Mi? 
– Lelkesedést!

Olvass tovább!

Jennie Goutet - A kegyvesztett

Kedves Naplóm!

Az idei évem második olvasmánya egy recenziós példányként érkezett könyv volt a KNW kiadó gondozásában. Jennie Goutet - A kegyvesztett című története. Talán nem kell mondani, de nekem ez a könyv sokkal jobban tetszett és tudtam azonosulni a szereplőkkel, mint a Middlemarch volt. Ennek tükrében nem is egy annyira komolyan vett értékeléssel állnék elő, mint akkor. Az a könyv megkívánta a hivatalosságot. :D S bár eme történet is hasonló korban, környezetben és zsánerben íródott, mégis azt gondolom, hogy könnyebb olvasmány.

— Ó, nincs értelme azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ugye? Inkább csak előre kell nézni. Végül is a jövő az egyetlen, ami megmaradt nekünk.

Bevallom, bár jobban tetszett, mégis elfelejtettem jelölni a kedvesebb-fontosabb részeket, valószínűleg azért, mert annyira elragadott a történt. Főhősnőnk Selena, aki ugyan módos családból származik mégis megjárja a "poklot" részeges apja miatt, aki felelőtlenül adósságba hajtja az egész családot és végül az alkohol okozza vesztét... halála után nincs mit tenni, valamiképpen el kell tartani a megszégyenült családot, hiszen édesanyja és testvérei mégsem halhatnak éhen. Így esik, hogy jobb híján társalkodónőnek jelentkezik egy távoli rokonhoz, annak reményében, hogy így majd tudja támogatni a szeretteit és mivel messzire kell a munka miatt költözzön, talán elcsendesedik a családját ért szégyen is és nem fognak róluk beszélni.

Másik főhősünk az elérhetetlen agglegény sir Lucius, akit minden fiatal és hajadon próbál behálózni különféle cselszövés árán. Ilyen példának okáért az is, hogy télnek idején egyedül, elveszve pont az ő házába sikerül bekopogtatni, hogy ne fagyjon halálra a kishölgy. Nyilván a sors hozza úgy, hogy pont egy ilyen eset mellé csatlakozik be Selena is, így nem tudják körmönfont tervükkel becsalni a házasságba az urat, hiszen volt tanú, hogy a kishölgyön nem esett folt, hiszen semmi sem történt. Innen indul az izgalom, eme párosunk felé, hiszen Selena megmutatja, hogy őt nem kell félteni és semmi szándéka nincs az urasággal szemben. Csak szeretne eljutni a szomszéd birtokig végre, ahol dolgozni fog.

Bár cselédmód beszélnek vele és sok hibát vét, hiszen sose kellett dolgozzon, mégis tartással teszi és ezen hibái ellenére nagyon szerethető lesz a karakter. Ahogy pedig telik az idő a szomszéd sir Lucius többet téve régi fogadalmának a ladyvel kapcsolatban kezd sokat járni a szomszédba, több időt és beszélgetést kezdeményezve Selenával. Persze tagadják egymás iránt az érzéseiket, de ahogy haladunk a történetben, szerintem nem spoilerezem el, de: egymásba szeretnek! 

Egy igazi cozy olvasmány, szép slowburn szerelemmel, aminek a végét nem fogom leírni, hiszen akkor nem akarnátok elolvasni. De nagy fejlődésen ment keresztül Lucius, amit imádtam! Megértette a hibáit, rendbe tette a családi hátterét, hogy előkészíthesse a jövőt.

Ami pedig azt illeti... Selena makacssága nagyjából az enyémmel tudna vetekedni így igazán magaménak találtam olvasás közben a személyiségét. 

Az igazi pilot twist pedig nagyon szórakoztatóvá teszi az egész könyvet, amit szintén nem szeretnék lelőni, mert szerintem fontos eleme az egész sztorinak. 

Nagyon tetszettek a fiatalabb Claverington testvérek, remélem benne lesznek a következő kötetben is. 

Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! Spoiler! 

Nos tehát. Az a bizonyos fordulat nem más, mint, hogy a lady pártfogoltja, egy ifjú hölgy személyében, aki oda fog költözni a családhoz, ahol Selena is dolgozik... az az a kislány lesz, aki korábban megpróbálta sir Luciust csalárdsággal házasságba kényszeríteni de pont Selena volt a szemtanú, hogy semmi sem történhetett. Na most mondjátok azt, hogy ez nem zseniális! Én imádtam. 

Sir Lucius Clavering, Mardley hatodik bárója éppen meglazította a nyakkendőjét, és elhelyezkedett vadászlakjának legkényelmesebb karosszékében, amikor a bejárati ajtón kopogást hallott, majd a kapunyitásra induló szolga, Briggs lépteinek visszhangját.

A legjobb pedig az, hogy Selena lesz a nevelőnője ennek a zabolátlan lánynak, szóval az a fajta küzdés, ami "egy gyerekkel jár" hát az is nagyon jól meg van írva. A kishölgy igyekszik mindig keresztbe tenni, meg persze minél előbb foltot ejteni a becsületén, mert mindenféle urakkal társalog kettecskén, amit akkoriban nem szabadott, kellett a felügyelet. Mert ha elcsattan egy csók is, oda a becsülete a lánynak és senkinek se fog kelleni. 

Egészen addig nem fogta fel, hogy a jövőjével játszik, amíg az egyik bál alkalmával Selena elő nem került a színpadra, mint csámcsogás téma, hiszen volt vőlegénye a híres-neves-gazdag férfi is jelen volt, aki nem volt rest megszégyeníteni újfent régi kedvesét. Ami pedig idegesített, hogy sir Lucius semmit se tett!! Mert, hogy nem volt tisztában az érzéseivel... jó duma lenne, de csak a seggét féltette. Mindentől függetlenül a könyv felénél már érezni lehetett, hogy kibontakozóban van ez a szerelem, a háromnegyedétől pedig már lánykérés is volt, aminek senki sem örült, és Selena is csak titkon, mert hát neki nem szabadott volna beházasodni ebbe a társaságba. De a végére csak sikerült. :) 

Szóval nagyon várom, hogy a következő kötet megjelenjen és elolvashassam.

Olvass tovább!

Hannah Nicole Maehrer - A gonosz asszisztense

Kedves Naplóm!

Januárban sikerült két könyvet is befejeznem, de még csak most jutottam el oda, hogy letudjam írni a véleményem, érzéseim velük kapcsolatban. Az egyik és az év első olvasmánya Hannah Nicole Maehrer - A gonosz asszisztense című könyv volt. 

Úgy gondoltam, hogy a nagy hype miatt ez egy remek kis évindító történet lesz, nagy reményeket fűztem hozzá, amit tulajdonképpen be is váltott meg nem is. Ettől még várom a következő részét? Igen! Határozottan! De lássuk is, hogy miért írom, amit...

 Megöljük?

– Neked ez a megoldásod minden problémára? […]
– Nem, csak a leghatékonyabb.

Nagyon szerettem volna átélni azt a "nem tudom letenni" érzést a könyvvel kapcsolatban, de nem igazán hozta, amit beígért. Mindenki szerint ez véres & undi volt és nagyon gonosz volt A gonosz. Eltudtam volna még viselni ha egy fokkal véresebb és gonoszabb, mert így csak ilyen tinglitanglinak éreztem a karakterét. De szimpatikus volt ez a grumpy - sunshine kombó, korábban még nem olvastam ebben a felállásban.

Valóban tartogatott vicces elemeket és Sage & Trystan csipkelődős-élcelődős párosa belopta magát a szívembe. De akkor is Penge volt a legjobb. Meg úgy alapból, hogy a középkorban állás hirdetést dobnak fel, na az is nagyon mókás volt. :))

A karakterek fejlődése kifejezetten tetszett. Sageből egy amazon lesz minden alkalommal, ha a szeretteiről van szó (meg a főnökéről), Trystan meg képes lesz egy kis lágyságra és normális (??) reakciókra. A szörnyek nagyon jól ki lettek találva és szuperül beleillett nekem ebbe a milliőbe. A végén pedig a fordulatkor éreztem úgy, hogy "Na! Majd most nagyon patika lesz innentől úgy be fog indulni, mint a fene!" Aztán nézem, hogy - vége - és így... na ne.

De annyira örült, hogy láthatta. Micsoda obszcén, felesleges érzelem, mégis ott volt. Boldogság… Milyen felettébb gusztustalan.

SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER!

- Szerettem, hogy nem volt nyálas-ömlengős szerelem, és ilyen igazi slowburn lesz az övék. Ha végre valahára észre fogják venni, hogy a másik is szereti. Mert bár elég egyértelműen van írva, hogy így van, nyilván ők vakok etéren. 

- A varázstinta kifejezetten jó ötlet volt és az, hogy miképp derültek ki a titkok. Nagyon sokáig nem is számítottam arra, hogy kinél kötnek ki az információk. 

- Eltitkolt testvérek, akiknek a múltja is szép apránként kiderült, de remélem a következő kötetben egy kicsit jobban megismerhetjük őket és összefognak, hogy Trystant kiszabadítsák közösen!

- Ez a "nem értek az állatokhoz" de eljátszom Penge részéről ez is vicces volt, tetszett, ahogy beleírta. Na meg a beszólásait is imádtam, amit Beckynek intézett mindig.

Összességében egy jó olvasásélményt hagyott maga után a könyv, de nem volt meg a mindent elsöprő érzésem utána és néhol foghíjasak az emlékeim is a történetről. De talán csak azért, mert még január eleje volt és a mormota üzemmódot nem sikerült elhagynom, emiatt nem is nagyon figyeltem az olvasmányra. A második részére majd jobban figyelek, hiszen jön az akció! :))

– Miféle könyv? – érdeklődött A Gonosz, miközben kortyolt egyet.
– Nem is tudom. Szeretem a romantikus regényeket, általában a mocskosakat. – A férfi hirtelen fuldokolni kezdett, italának jó részét szétfröcskölve az asztalon. 
Újabb élénk színű zsebkendőt emelt a szájához, ezúttal sárgát.
– Elnézést; nem voltam felkészülve egy ilyen őszinte válaszra.
A lány a fejét rázta, és rosszallóan ciccegett.
– Pedig tisztában vagy vele, hogy velem társalogsz.
A férfi lemondón bólintott.
– Igazad van.

Olvass tovább!

Ashley Poston - Hét év távolság

Kedves Naplóm!

Befejeztem Ashley Poston Hét év távolság című kötetét. Szerintem érdemes azoknak elolvasni, akik szeretik az érzelmekkel teli történeteket, az egyedi megoldásokat és a különleges romantikus narratívákat. A könyvet a januári @girlz.in.chapters találkozó alkalmára is olvassuk.

A könyvek megnyugtattak, vigasztaltak. Volt kezdetük, közepük és végük, ha pedig egy rész nem tetszett, tovább ugorhattunk a következő fejezetre. Elkerülhettük egy szereplő halálát azzal, hogy egy oldallal előbb abbahagyhattuk, és onnantól fogva örökké élt. A boldog végkifejlet végleges volt, akárcsak a gonoszok büntetése és a jók jutalma.

Egy varázslatos realizmusba ágyazott, érzelemgazdag történet, amely a gyász, a szerelem és az élet múló pillanatainak útkereséséről szól. A regény középpontjában Clementine áll, aki édesanyja halála után próbálja újra megtalálni a helyét a világban. Mindezt egy rejtélyes, időhurkot rejtő lakásban, ahol a múlt és a jelen összefonódik, és ahol egy Iwan nevű férfival találkozik, aki hét évvel korábban él ugyanabban a térben.

A regény mesterien ötvözi a romantikát, a misztikumot és a karakterek közötti érzelmi kötelékeket. Clementine és Iwan kapcsolata nemcsak időn és téren ível át, hanem rávilágít arra is, hogy a szeretet és az emberi kapcsolataink mélysége független az idő múlásától. A regény nemcsak egy szívmelengető szerelmi történet, hanem egy önmagunkkal való szembenézés is: a gyász, az elengedés és az élet apró örömeinek felismerése. 

A történet különös időhurka egyszerre elgondolkodtató és varázslatos, ahogy a múlt és a jelen közötti határvonal elmosódik. Clementine és Iwan kapcsolata fokozatosan mélyül, miközben mindketten tanulnak egymástól – a megbocsátásról, az elengedésről és a boldogság újra felfedezéséről.

A két fő karakterről bővebben:

Lemon: Clementine a regény főhőse, egy harmincas évei elején járó nő, aki mély gyászt él át édesanyja elvesztése miatt. Az életét sokáig a munka és a racionalitás uralta, ám az események sodrában kénytelen szembenézni az elnyomott érzelmeivel. Clementine karakterfejlődése a történet központi eleme; ahogy fokozatosan elfogadja a gyászt, és ráébred arra, hogy a szeretet és a boldogság akkor is lehetséges, ha az idő és a valóság szabályai éppen nem kedveznek. Clementine egyfajta hidat képez a múlt és a jelen között, ami nemcsak a történetet, hanem a karakterek közti kötelékeket is meghatározza.

Iwan: A rejtélyes férfi, akivel Clementine találkozik a nagynéni lakásában. Iwan múltból való jelenléte azonnal érdekes dinamikát hoz a történetbe. Személyisége tele van melegszívűséggel, ugyanakkor titokzatosság övezi. Mint egy olyan karakter, aki nem a jelenben él, hanem hét évvel korábban, Iwan az idő múltán való elmélkedés szimbóluma. 

...és, hogy szerintem mi a mondanivalója? 

A könyv több, mint egy egyszerű szerelmi történet. A középpontjában az idő természete, az emlékek ereje és az élet apró csodáinak felismerése áll. Clementine és Iwan története arra emlékezteti az olvasót, hogy az idő múlása ellenére a szeretet, a kapcsolatok és az érzelmek mindig velünk maradnak, ha hagyjuk, hogy alakítsanak minket.

A lakoma általában nem az ételtől kel életre, hanem azoktól, akikkel megosztjuk. A nagymamától örökölt spagetti recepttől. Az évek óta nem mosott pulóverben megmaradt gombócillattól. A nyitott pizzás doboztól egy sárga asztalon. Az emlékek tengerében elveszett baráttól, aki a félig odaégett brownie ízében él tovább. A szerelemtől egy citromos pitében.

Olvass tovább!